Nyári frissítő, amit pikk-pakk elkészíthetsz. Az alma és a meggy tökéletes párost alkotnak, legalább annyira, mint ez a leves és ti fogtok, amikor elkészítitek. Ráadásul tejmentes is, úgyhogy nem kell aggódnod a tejérzékeny vendégek miatt.
Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalon harcoló csapatait az orosz lövedékektől és drónoktól - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, miután az éjszaka folyamán újabb átfogó dróntámadás érte Kijevet és több ukrán régiót.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
A 42. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson ma több híresség is nekiment az 5,2 kilométeres, embert próbáló kihívásnak. Többek között Istenes Bence és Járai Máté is rajthoz állt, azonban a hírek szerint az előbbinek nem sikerült beérnie a célba. A műsorvezető az Instagram-oldalán számolt be a történtekről.
Konteó vagy tudományos álláspont? A nézeteinket megerősítő érvek kiválogatása vagy módszeres vizsgálat, készen akár az előfeltevéseink megváltoztatására is? A különböző tudományterületek képviselőinek tanulmányaiból szerkesztett kötetben az alternatív világértelmezések, áltudományos elméletek és tudománytagadó tanok sorát járják körül.
A kriptopiac jelenleg nyugodt, egy várható bikapiac küszöbén áll. Az altcoinok, amelyek még mindig vonzó belépési pontot jelentenek, már mutatják az emelkedés jeleit, ami jelentős nyereséget sejtet a közeljövőben. Ez a cikk a szakértői előrejelzéseket és elemzéseket tárja fel, hogy megvilágítsa a 2024-es potenciális altcoin nyerteseket. Több ígéret
Ferenc pápa vasárnap, öt nappal a párizsi olimpia megnyitója előtt méltatta a sport egyesítő erejét, egyben globális fegyverszünetre szólította fel a hadban álló feleket a sportesemény ideje alatt.
Támadások árnyékolják be a közelgő nyári olimpia megnyitóját. Párizs már teljes készültségben van. Az elmúlt időszakban több merénylet is történt a francia fővárosban. A nehéz körülmények ellenére, azonban emberek százezrei várják az öt karikás játékokat.
Munkavállalónk 2022 augusztusában balesetet szenvedett, melynek következtében azóta sem tudja munkakörét ellátni. Erről igazolásunk is van – egyrészt a saját szakorvosától, másrészt az üzemorvosunktól is. Felajánlottunk számára olyan munkakört, amelyet valószínűsíthetően el tudna látni, de nem hajlandó bejönni tárgyalni, csak hivatalos levélben kom
Jövő héten kissé mérséklődik a hőség. Kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A Messari egy kifejezetten jól ismert kriptoelemző és adatszolgáltató cég a kriptopiacon. Épp most esett szó arról, hogy a Coinmarketcap vetélytársa szeretnének lenni megbízható kriptos metrikákkal. Általában tehát valamelyik elemzés kapcsán lehet róluk írni, most viszont személyes problémák kapcsán merült fel a cég neve. Ryan Selkis, a Messari ala
A korábbi brit miniszterelnök szerint Ukrajna veresége Amerika látványos veresége lenne. Johnsonnak ötlete is van arra, hogyan kényszerítsék Vlagyimir Putyint visszavonulásra.
Ukrajnában kemény tél vár az emberekre az orosz támadások által okozott energiaválság miatt, és további segítségre van szükségük, hogy átvészeljék a hidegebb hónapokat - figyelmeztetett az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
Növekvő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX, mégis pénteken 72 940,89 ponton történelmi csúcson zárt, 0,95 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris ért célba másodikként, így a McLaren a 2021-es Olasz Nagydíj óta először aratott kettős győzelmet az F1-ben. A harmadik helyen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton zárt a Mercedesszel, neki ez a 200. dobogós helyezése a Forma-1-ben. Piastri áthalad a célvonalon. Fotó: MTI - Balogh Zolt
A luxus sportautókat gyártó olasz márka az egyik leggyakrabban hamisított márka a világon, így hát kénytelen nagy energiákat fektetni a hamisítványok elleni küzdelembe. Ilyen szemszögből a tavalyi év kiemelkedő volt a Ferrari számára, és megdöbbentő eredményeket produkált. A vállalat tájékoztatása szerint az átfogó hamisítás-ellenes program kereté
A Pompeii városát elpusztító vulkánkitörést a történelem egyik legtragikusabb természeti eseményeként tartják számon, amelyben több ezer ember azonnal életét vesztette 79-ben. Ám egy új tanulmány szerint a Vezúv kitörése után egy másik katasztrófával is meg kellett küzdeniük a túlélőknek.
A párkapcsolatban élő embereknek gyakran erős elvárásaik vannak azzal kapcsolatban, hogy partnerük legyen ugyanolyan, mint ők: tanúsítson ugyanolyan attitűdöket, értékeket, felfogást és viselkedést. Sokszor ez kifejezetten nehezítheti a párkapcsolati konfliktusok okainak megértését és megoldását.
A Niveus Consulting Group felmérést készített a magyarországi kkv szektorban azon vállalkozásoknál, ahol az elmúlt esztendőkben generációváltásra került sor, és a cégvezetést nem közvetlenül rokoni kapcsolaton keresztül vették át. A felmérés alapján a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál az elmúlt esztendőkben az éves forgalom közel negyedét
Ha vásárolsz egy darab ínycsiklandó sajtot, megfelelően kell tárolnod, hogy friss maradjon, az íze és az állaga pedig optimális legyen mindaddig, amíg el nem fogyasztod. A jó hír az, hogy a sajt tárolásának többféle módja van, ami viszont nehézség, hogy egyik módszer sem feltétlenül helyes, különféle odafigyelést igényelnek. Tekintve pedig, hogy a