A CrowdStrike amerikai kiberbiztonsági cég szoftverfrissítésével összefüggő globális informatikai hiba közel 8,5 millió Microsoft-eszközt érintett - közölte a Microsoft amerikai technológiai óriásvállalat a hétvégén. "Jelenleg úgy becsüljük, hogy a CrowdStrike frissítése 8,5 millió Windows-eszközt érintett, vagyis az összes Windows-gép kevesebb min
A legnagyobb értékű rendelést 520 ezer forint értékben egy elektronikai üzletből adták le eddig idén, míg az éttermi rekord egy közel 350 ezer forintos indiai étteremből való rendelés.
A görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz bejelentette Ádám Martin átigazolását. A 29 éves magyar válogatott támadó az Eb-t követően távozott a dél-koreai Ulszan Hd-tól.
Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg – közölte a teátrum vasárnap az MTI-vel.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt tárgyalt a Nemzetközi Automobil Szövetség (Fia) vezetőségével.
Kalle Rovanpera rajt-cél győzelmet szerzett a Lett Rallyn, míg a Toyota kettős sikert aratott Sébastien Ogier második helyezésével. A harmadik helyet Ott Tanak szerezte meg, míg Martins Sesks komoly időt vesztett a Ford Puma műszaki hibája miatt. Azt követően, hogy Kalle Rovanpera domináns teljesítménnyel szerezte meg az első helyet a Lett Rally s
A strandetikett szabályait az egész családnak be kell tartania. A strandolás gyerekekkel extra odafigyelést igényel, de könnyen megoldható, hogy ne zavarjatok másokat.
A Vígszínház társulata mély fájdalommal tudatja, hogy 2024. július 20-án, életének 97. évében elhunyt Szatmári Liza színésznő, aki 1951 óta, azaz 73 éve volt tagja a Vígszínháznak – adta hírül az intézmény.
Nehezen meg a pénzügyi tudatosság? Az alábbiakban bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével a pénzügyeidet hatékonyan kezelheted, és elérheted az anyagi stabilitást.
Helyesbítette egy tévének adott nyilatkozatát a fideszes Pócs János. Az országgyűlési képviselő az elhíresült karataedzővel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "volt egy gyenge pillanata, mint bármelyikünknek"..
A görög Aszterasz Tripolisz labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2026 nyaráig leigazolta a magyar válogatott labdarúgót, Ádám Martint, akinek a dél-koreai Ulszan Hyundai felbontotta a szerződését
Jelenlegi és korábbi versenyzők is dedikálták vasárnap azt az emlékfalat, amelyet a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroring paddockjában állítottak fel a szervezők.
Elhunyt Szatmári Liza színésznő. A művész, aki 1951 óta volt a Vígszínház tagja, szombaton, életének 97. évében halt meg - közölte a teátrum vasárnap az MTI-vel.
A Forma-1-es Magyar Nagydíj futamát Lando Norris kezdi a pole pozícióból, csapattársa, Oscar Piastri, és Max Verstappen előtt. Kövesse élőben a versenyt.
Az elmúlt két évtized legmagasabb növekedése várható 2024-ben és 2025-ben a globális villamosenergia-keresletben. Pozitívum, hogy a villamosenergia-szükséglet növekedésének mintegy felét már a napelemek fedezik - áll a Nemzetköz Energiaügynökség (IEA) évközi frissítéseket tartalmazó "Villamosenergia 2024" riportjában. A várakozások azt mutatják, ho
Június harmadik vasárnapján az apákat ünnepeljük, mi viszont, ahogy az anyák esetében, úgy gondoljuk, egy nap nem elég ahhoz, hogy érdemi diskurzust kezdeményezzünk a szerepeikről és a kihívásaikról. Hiszünk az egyenlőségben, a saját eszközeinkkel szeretnénk elősegíteni azt, ezért indítottuk el az Apák hetét.
Régóta gyanítják az emberek, hogy egyesek közülük egy értekezleten vagy kedvesüket hallgatva is tudnak aludni, ám eddig nem volt tudományos bizonyíték arra, hogy ez valóban megtörténhet.