Bármennyire hihetetlen, a bűnügyi szervezetek is vezetnek statisztikát arról, milyen születési dátummal követnek el az emberek a leggyakrabban bűncselekményeket. Az FBI szerint például van egy olyan csillagjegy, aki ezen a területen vezeti a listát és ők nem kevesebb, mint a lakosság 10%-át teszik ki. Vajon kik ők és kik azok, akik a legkedvesebbek
Kisebb tűz volt egy debreceni egészségügyi intézményben, mintegy százötven ember hagyta el az épületet - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán a honlapján. Az eset a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Kenézy Campusán történt
A világ legmagasabb és legnagyobb fennsíkja, a Tibeti-fennsík (amit mintegy ezer tava miatt a köznyelv Ázsia víztartályának is nevez) komoly változások előtt áll. Egy nemrég készült tanulmány szerint a térség
A szex nem csak szórakozás. Neked is jót tesz. Minden orgazmus az oxitocin hormon áradatát szabadítja fel, ami javítja a hangulatodat. A rendszeres hancúrozás javíthatja a szíved egészségét, csökkentheti a stresszt és a depressziót, javíthatja az önbecsülésedet, és segíthet jobban aludni. A lepedő alatt összebújva ráadásul közelebb érezheted magad
Strandolás közben hívták fel, majd órákon át vonalban maradva közel 19 millió forintot loptak el telefonos csalók egy keszthelyi nőtől. A nő a Keszthelyi Rendőrkapitányságon tett bejelentést arról, hogy strandolás közben hívta fel valaki telefonon, aki banki ügyintézőnek adta ki magát. Azt mondta neki, hogy a bankszámláján adathalászatot, függőben
Az EU-s kriptovaluták régiós piacát szabályozó MiCA törvénycsomag első hulláma, amelyek a stabilcoinok EU-ban történő forgalmazásáról és kibocsátásáról rendelkeznek 2024. június 30-án lépett életbe. A MiCA kriptos törvény egyfajta iránymutatás az unió tagállamaira nézve, így Magyarországra is. Hazánkban 2024. április 10-én szavazta meg az Országgyű
A színészet és a szerelem is Kaposváron kezdődött Katona Kinga és Berettyán Nándor életében. Mindennek már tizenkét éve. A Nemzeti Színház színművészei második gyermekük érkezését várják. Pályakezdésről, szerelemről, színházról, családról beszélgettünk.
A hatóságok intézkedéseket hoznak a Newcastle-betegség kitörésének megfékezésére Brazília legdélibb Rio Grande do Sul államának egyik baromfitelepén – mondta Carlos Favaro mezőgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján.
A szem a lélek tükre – tartja a mondás nem hiába, ugyanis egy új kutatás meg is állapította, hogy a látásért felelős érzékszervünk rengeteg információt elárul az érzelmeinkről.Az, hogy az emberek épp kitágítják vagy összehúzzák a szemüket, sok információt ad az érzelmi állapotukról – derült ki az új kutatásból, mely részletezi is a különböző szemta
A Balaton jelenleg legalgásabb részén is jóval az egészségügyi határérték alatt van a kékalgák mennyisége. Ugyanakkor a tartósan nagy melegtől nem lesz több alga, pár héten belül változatlan időjárás esetén komolyabb algavirágzástól nem kell tartanunk a HUN-REN BLKI kutatói szerint.
A színek különleges hangulatot és karaktert adhatnak bármelyik helyiségnek – különösen akkor, ha nem a szokványos helyeken és felületeken veted be őket!
Csemegeszőlőm levelei elsárgulnak, megbarnulnak, majd lehullanak. Hetente permetezem kontakt és felszívódó szerekkel is. Milyen betegséggel állok szemben? Az Othello szőlőnél is hasonló probléma jelentkezett, csak itt a vessző is elfonnyad. A harmadik jelenség a szemek pöttyösödése.
A K&H ötödik alkalommal kapta meg a „Magyarország legjobb bankja 2024” elismerést a Euromoney pénzügyi folyóirattól. A nemzetközi díjat a kiemelkedő pénzügyi teljesítmény, a gazdasági és társadalmi környezet változásaihoz való alkalmazkodás, a fenntarthatósági teljesítmény, valamint az innovációban és digitalizációban élenjáró megoldások miatt ítél
A Netflixre 2016-ban robbant be a Stranger Things, ami pillanatok alatt a nézők egyik nagy kedvence lett. A sorozat rajongóinak most egy jó és egy rossz hírrel kell szolgáljunk. A rossz hír az, hogy a nem mindennapi alkotás ötödik, egyben utolsó évada jövőre bemutatásra kerül, így örökre el kell majd búcsúznunk a hawkinsi tinédzserektől. A jó hír v
A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon közel 457 ezer személygépkocsi cserélt gazdát az első félévben. Ez az érték 12,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét. A JóAutók.hu várakozása szerint jelentős az esély arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának 2022-ben elért 825 ezre
Legkevesebb 40 ember vesztette életét egy kigyulladt bárkán Haiti partjai előtt - közölte pénteken az ENSZ és a karibi szigetország bevándorlási hatósága.
A parfümök az életünk szerves részét képezik, de hogy kinek mi áll jól, az személyenként változó lehet. A parfümök kiválasztása számos tényezőtől függ, például az egyedi bőrillatodtól, az évszaktól, az alkalomtól, a stílusodtól és ízlésedtől.
Azon rovarfajok egyike, amelyek a globális felmelegedés következtében terjeszkedve és a bővülő nemzetközi kereskedelmi hálózatok révén hazánkba is eljutottak, az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus). Mit érdemes tudnunk róla?
Már eddig is emelnünk kellett a kalapunkat a Toyota és a Lexus miatt, hiszen a sokévnyi hibridezés több szempontból is meghozta a gyümölcsét. Elsősorban elterjedt a mindenki számára elérhető, takarékos hajtáslánc, másrészt a japánok ezáltal akkor is gyárthatnak sportmodelleket, amikor a normák a többieket épp fojtogatják – ezúttal a Lexus mutatott
A címbéli mottóval készíti termékeit Labovszky Levente. Amellett, hogy a készítményeknek számos jótékony hatása van az emberi szervezetre, a tapolcai fiatalember arra is figyel, hogy az alapanyag biominősítésű legyen.
Sok nőnek ahhoz is rengeteg idő kell, hogy egyáltalán eljusson addig a pontig, míg végre megtanulja irányítani a testét a partnere jelenlétében. Ám amikor egy lépcsőt felléptünk, már rögtön a következőn gondolkozunk: milyen módszerrel lehet több, vagy többszörös orgazmusod?
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági tevékenység az év eddigi szakaszában végig élénk volt, közben a fogyasztói kereslet és a munkaerő-piacok is megtalálták az egészséges egyensúlyi állapotot. A Fidelity International ezeket a javuló fundamentális körülményeket is figyelembe vette akkor, amikor megvizsgálta,
A K&H ötödik alkalommal kapta meg a „Magyarország legjobb bankja 2024” elismerést a Euromoney pénzügyi folyóirattól. A nemzetközi díjat a kiemelkedő pénzügyi teljesítmény, a gazdasági és társadalmi környezet változásaihoz való alkalmazkodás, a fenntarthatósági teljesítmény, valamint az innovációban és digitalizációban élenjáró megoldások miatt ítél
Larry, a Downing Street-i macska 2011 óta él együtt az aktuális brit kormányfőkkel. Keir Starmer beköltözésével pedig rivális is érkezett, JoJo, az új munkáspárti miniszterelnök cicája. A világszerte nagy népszerűséget szerzett Larry helyét azonban aligha veszélyeztetheti. A londoni Downing Street 10. az Egyesült Királyság miniszterelnöki rezidenci
Azontúl, hogy eloszlatjuk a tévhiteket a flip-flop papucsok körül, kitérünk arra is, hogy miért kellene nyáron többet mezítláb mászkálnunk, vagy arra is, hogy szabad-e szandálban sportolni? Következzenek a válaszok.
A testmozgás megelőzheti a mentális válságokat. Stephan Heinzel professzor elmagyarázza, milyen biológiai folyamatok felelősek ezért. A sport ugyanis nemcsak a testnek segít, hanem a léleknek is.
A malajziai Multimédia Egyetem kutatói megállapították, hogy a fényvisszaverők gazdaságosan növelhetik a fotovoltaikus rendszerek teljesítményét Malajzia éghajlati viszonyai között.
A Szegeden élő "alföldi zergét", Toldi Péter t ezentúl indiai hópárducnak is nevezhetnénk. Az ultrafutó 2024 júniusában 104 óra 33 perc 30 másodperc alatt teljesítette a 480 kilométeres Hell Race versenyt. Futott sivatagban és hóesésben, találkozott nagymacskával, akklimatizálódott az 5300 méteres magaslati levegőhöz, szűk hat órát aludt, és egy sz
A BMW és a DeepDrive egyesíti erőit egy „forradalmian új”, kettős rotoros technológiát alkalmazó új elektromos motor tesztelésére. Az autógyártó szerint ez megnyitja az utat a nagy teljesítményű és „szuperhatékony” elektromos autók előtt.
Zártkörű részvénykibocsátás keretében az osztrák székhelyű globális üzemanyag és vegyipari vállalat, az OMV, a romániai integrált energiaipari vállalat, a OMV Petrom és a hollandiai székhelyű vállalat, az ACB Participaties B.V.
A BMW Group a világ első autógyártó vállalata, amely a digitális járműhozzáférés terén kifejlesztett innovációjával kiérdemelte az autóipar és a felhasználói technológia iparágait egyesítő Car Connectivity Consortium (CCC) Digital Key™ minősítését.
Ahogy beköszönt a nyár, és a nap sugarai egyre inkább bronzosítják a bőrünket, nem árt, ha megtaláljuk azokat a színeket, amelyek a legjobban kiemelik természetes barnaságunkat. Legyen szó ruházatról, cipőről vagy akár körömlakkról, a megfelelő árnyalatok használata nemcsak csinos megjelenést kölcsönöz, de fokozza a napbarnított bőr szépségét is. N