Alapos tervezés és előregondolkodás nélkül durva költségnövekedéssel szembesülhetnek az ipari ingatlanprojektek tulajdonosai. A terület mérete és fekvése mellett egy sor további szempontot figyelembe kell venni a vásárlás előtt, így megelőzhetőek a kellemetlen meglepetések. Építőipari szakemberrel jártuk végig, miért fontos a telekadatbázisok átnéz
A simának tűnő kettős győzelem kis híján a csapategységet is megbontó morális és mentális játszmává eszkalálódott a McLarennél, de a vezetést a bokszkiállások során megkapó Lando Norris végül félreállt csapattársa elől, így Oscar Piastri személyében hatodszor avatott új futamgyőztest a Hungaroring. A szombati borúsabb idő után vasárnapra visszatért
Növekvő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX, mégis pénteken 72 940,89 ponton történelmi csúcson zárt, 0,95 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 53,03 milliárd forint volt az előző heti 51,21 milliárd forint után, a vezető részvények többsége
Egy több európai ország gondolkodik, vagy már bevezette a sorkatonaságot, esetleg kiterjesztette a kötelező katonai szolgálatot. Az ok az egyre nagyobb orosz fenyegetés, amely közvetlen háborúhoz vezethet – írja a CNN. Kezdünk ráébredni, hogy át kell alakítanunk a háborúra való mozgósítás módját, és módodítani kell a katonák toborzását és kiképzésé
Legalább 22 ember vesztette életét és legalább 16 megsérült abban az autóbusz-balesetben, amely szombat este történt a Bolíviát Észak-Chilével összekötő főútvonalon, Santiago de Callapa mellett - közölték vasárnap a dél-amerikai ország hatóságai.
Soha nem adta fel. És – mint állítja – hetvenévesen ért be. Ecsedi Erzsébet csoportos szereplőből monodráma-főszerepig vitte, most pedig a Kaszás Attila-díj egyik várományosa. Keresztbe-kasul játszotta az országot, és hiába nyugdíjas, egyre többet dolgozik. Gyermeklelke van – azt mondja, ez tartja életben.
Erik a rendőrség segítségét kérte ahhoz, hogy különleges körülmények között tehesse fel a nagy kérdést a barátnőjének. A zsaruk partnerek voltak, a kívánt hatás pedig nem maradt el.
Zártkörű részvénykibocsátás keretében az osztrák székhelyű globális üzemanyag és vegyipari vállalat, az OMV, a romániai integrált energiaipari vállalat, a OMV Petrom és a hollandiai székhelyű vállalat, az ACB Participaties B.V. csatlakozott a fenntartható energiaipari fejlesztésekben élenjáró EIT InnoEnergy-hez idén júliusban. A három cég által biz
A nő arcai címmel ad koncertet Horgas Eszter Koós Réka társaságában augusztus 2-án a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A fuvolaművész nőként megélt saját történeteivel kapcsolja össze és teszi még személyesebbé új előadását.
Szobakatedra. Mára nem az európai ethoszból, az értékrend egészének alapját képező erkölcsi magatartásból ábrándultam ki, hanem azt kezdem megkérdőjelezni, hogy annak az Európának, amilyennek ma látjuk az öreg kontinenst, van-e egyáltalán ethosza.
Nyári frissítő, amit pikk-pakk elkészíthetsz. Az alma és a meggy tökéletes párost alkotnak, legalább annyira, mint ez a leves és ti fogtok, amikor elkészítitek. Ráadásul tejmentes is, úgyhogy nem kell aggódnod a tejérzékeny vendégek miatt.
Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekre van szüksége, hogy megvédje városait és a frontvonalon harcoló csapatait az orosz lövedékektől és drónoktól - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap, miután az éjszaka folyamán újabb átfogó dróntámadás érte Kijevet és több ukrán régiót.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
A 42. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson ma több híresség is nekiment az 5,2 kilométeres, embert próbáló kihívásnak. Többek között Istenes Bence és Járai Máté is rajthoz állt, azonban a hírek szerint az előbbinek nem sikerült beérnie a célba. A műsorvezető az Instagram-oldalán számolt be a történtekről.
Konteó vagy tudományos álláspont? A nézeteinket megerősítő érvek kiválogatása vagy módszeres vizsgálat, készen akár az előfeltevéseink megváltoztatására is? A különböző tudományterületek képviselőinek tanulmányaiból szerkesztett kötetben az alternatív világértelmezések, áltudományos elméletek és tudománytagadó tanok sorát járják körül.
A kriptopiac jelenleg nyugodt, egy várható bikapiac küszöbén áll. Az altcoinok, amelyek még mindig vonzó belépési pontot jelentenek, már mutatják az emelkedés jeleit, ami jelentős nyereséget sejtet a közeljövőben. Ez a cikk a szakértői előrejelzéseket és elemzéseket tárja fel, hogy megvilágítsa a 2024-es potenciális altcoin nyerteseket. Több ígéret