A változó testhőmérsékletű hüllők és kétéltűek hibernált állapotban vészelik át a telet az avar alatt vagy az iszapba temetkezve, a langymeleg napsütés hatására azonban felébrednek Csipkerózsika-álmukból.
Az egy éve beígért, de még most sem működő fővárosi traffipaxok az általános főpolgármester-helyettes tájékoztatása szerint 46 sávot figyelnek majd, már csak a rendőrségen múlik, hogy a tesztüzemből mikor állítja át ezeket élesbe. Az ORFK közleményében azt írta, hogy csak szerdán kapták meg a fejlesztés jelenlegi állapotáról szóló levelet a főváros
Bár a királyi pár házassága meglehetősen kiegyensúlyozott, azért van egy olyan dolog, amin még ők is rendszeresen össze tudnak kapni, és kivételesen nem Harryről van szó.
A modern nyugati társadalom illúzióba ringatja magát, mikor normaként kezeli a fiatalságot, az idősödést pedig értéktelennek és elkerülendőnek tartja. Riportfilm a fiatalságkultuszról.
Témák: – Meghatározóak lehetnek a következő öt évben a zöld beruházások és az iparfejlesztés, ez utóbbi esetében azonban a városvezetés megválogatja, hogy kiket enged be Gyulára. Mindez Görgényi Ernő polgármester szavaiból derült ki, aki a 3Témában azt mondta, a választáson a polgárok nem a negatív propagandára, hanem az elvégzett munkára voksoltak
Lebron James két évvel meghosszabbította szerződését az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Los Angeles Lakersszel, melyben így a következő szezontól együtt játszhat fiával, az amatőr játékosbörzén kiválasztott Bronnyval.
Az énekesnő melltartó nélkül vett fel egy átlátszó, csillogó maxiruhát a Girls Aloud londoni koncertjére. Rita Ora ellopta a showt, minden szem rá szegeződött.
A New York Times szerda este arról írt, Joe Biden állítólag komolyan fontolgatja a visszalépést. Sajtóhírek szerint Kamala Harris lenne a legesélyesebb a helyére, akivel szerdán egyeztet.
Valami nagyon félrement az autóiparban, ahol mostanában leginkább termelésleállásról, megrendelések visszamondásáról és munkaidő csökkentésről szólnak hírek.
A műszaki mentési munkálatokhoz a mosonmagyaróvári és a lébényi hivatásos tűzoltók érkeztek ki. A hatósági beavatkozás idejére lezárták az érintett pályaszakaszt, jelenleg a leállósávban indították meg a forgalmat - írta a katasztrófavédelem oldala 8 órakor. Az Útinform szerint 5 kilométeres torlódásra kell számítani. Aki teheti, Mosonmagyaróvárnál
A Shiba Shootout nagyban eltér a megszokott mém érméktől, ugyanis egy vadnyugati beütésű kripto élményt kínál, amely hasznos funkciókkal egészül ki. Ilyenek például a passzív befektetési lehetőségek vagy a közösség fókuszú megoldások, amelyek a kripto világ jövőjét alakító projektté teszik. Stratégiai felhasználási lehetőségek és innovatív funkciók
Meghatározóak lehetnek a következő öt évben a zöld beruházások és az iparfejlesztés, ez utóbbi esetében azonban a városvezetés megválogatja, hogy kiket enged be Gyulára. Mindez Görgényi Ernő polgármester szavaiból derült ki, aki a 3Témában azt mondta, a választáson a polgárok nem a negatív propagandára, hanem az elvégzett munkára voksoltak.
A Forbes magazin három év szünet után, a párizsi olimpia előtt elkészítette felmérését Magyarország legértékesebb sportolóiról, akik között Szoboszlai Dominik áll az első helyen.
Az éves angliai teniszbajnokságon már megszokott, hogy a hírességek a legszebb ruháikat öltik magukra a neves sporteseményre. Mutatjuk a 2024-es Wimbledon legjobban öltözött sztárjait!Az biztos, hogy a brit stílus legjavát jelenleg a 2024-es Wimbledon pálya mellett láthatjuk.Poppy Delevingne Ralph LaurenbenGolda RosheuvelMaria Olympia görög-dán her
Orbán Viktor miniszterelnök a Die Weltwoche című konzervatív svájci lapnak adott interjúban kijelentette, hogy kijevi látogatásán nem meggyőzni akarta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hanem tájékozódni arról, "hol vannak a határai" a kijevi álláspontnak a békefolyamatra vonatkozóan.
A kriptovaluta befektetők szerint Kamala Harris fogja leváltani Joe Biden amerikai elnököt. Egyre több demokrata politikus szerint ugyanis jobb lenne, ha Biden visszalépne – sőt, már a kongresszusi képviselők sem biztosak az elnökjelölt sikerében. Az amerikai elnökválasztási vitán nyújtott katasztrofális teljesítményét követően megingott a helyiek
Agyonverte volt üzlettársát egy férfi Pest vármegyében, a Budapest Környéki Törvényszék 9 évre ítélte szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével - közölték a bíróság honlapján.