Erőteljes gomolyfelhő-képződés és főként keleten sok fátyolfelhő mellett többórás napsütésre számíthatunk, de a keleti határ mentén kevesebbet süthet a nap.
Egy, az Apollo Tyres által elvégzett új felmérés szerint a magyarországi vezetés szerelmeseinek napjainkban szinte ugyanannyira fontos a kényelem, mint a teljesítmény, amikor új gumiabroncsokat vásárolnak. A „Mely jellemzőket helyezi
Itt a nagy hőség, mégis úgy érzed, hogy nehezen veszed rá magad az elegendő mennyiségű és jó minőségű folyadékbevitelre? Esetleg folyton stresszes és túlterhelt vagy a mindennapokban?
A munkaerő-kölcsönzés nagy előnye, hogy csökken a munkaerő toborzására, kiválasztására fordított költség és idő. A kölcsönbeadót terhelik a munkaviszony létesítésének, megszüntetésének, illetve a bérszámfejtés adminisztrációs terhei, a kölcsönzés következtében a kölcsönvevő annyi munkavállalót foglalkoztathat, amennyire éppen szüksége van az adott
Az indulási helyek kétharmada már elkelt a július 20-án sorra kerülő 42. Balaton-átúszásra, amelyre több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők. Mintegy 150 vitorlás jelöli ki az úszófolyosót, így aki elfárad, akár a Balaton közepén is megkapaszkodhat. Ezúttal is két táv közül választhatnak az úszók: a hagyományos, 5,2 kilométeres Révfülöp és B
Nem lehetünk ott a gyerekeinkkel mindig szülőként, de a biztonságukért sokat tehetünk, akár diákmunkával, akár szórakozással tölti a nyarat. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakértői összeszedték, mire érdemes figyelned, ha a gyermeked állást vállalna vagy bulizna a vakáció alatt.
A török labdarúgó-válogatott kisebb meglepetésre, a duplázó Merih Demiral vezérletével 2-1-re legyőzte Ausztria csapatát a németországi Európa-bajnokság kedd esti nyolcaddöntőjében.
Minden magánszemélynek, háztartásnak, vállalkozásnak van Co2 kibocsátása, még a legkisebb mikrovállalkozás, vagy otthonról dolgozó egyéni vállalkozó is karbonlábnyomot hagy maga után. Mostantól az Opten és a Mastercard innovációjával bármely cég percek alatt kiszámolhatja, hogy tevékenységével mennyire terheli környezetét. A karbonlábnyom kalkuláto
Az autó teljesen hibátlan állapotban van, mindössze 48 ezer kilométert futott. Fekete Laci és fia próbáltak utánajárni a modell történetének, de sok információt nem találtak.
Egy családi cégnek indult közösségi kert modellt vinne az európai piacra a korábbi McDonald’s Marketing Board Elnök, Kercsmár András, aki több évtizedes tapasztalatait becsatornázva, a nemzetközi franchise kiépítése mellett a marketingben is segíti a MyFarm csapatát.
A Vodafone Magyarország 2024.07.03. napjától 60 napig díjmentesen biztosítja az 5G szolgáltatást a lakossági és kisvállalati előfizetéses ügyfeleinek a nyári szezonban, így több mint egymillióan tapasztalhatják meg az ötödik generációs mobilhálózat élményét.Itt a nyár, vele pedig a fesztivál- és turistaszezon! Ez az időszak nem csak turisztikai, ha
Jamie Foxx még mindig nem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan mi miatt szorult tavaly intenzív kórházi kezelésre, de egy videón rögzített találkozás során több részletet is megosztott ezzel az ijesztő esettel kapcsolatban.
A Labour Tony Blair vezetésével az 1997-es választások után 418 tagú alsóházi frakcióval és az összes többi pártcsoport együttes létszámához képest 179 fős többséggel alakíthatott kormányt.
A kvalifikációs időszak lezárult, a nemzetközi szövetség pedig frissítette a Road to Paris rangsort, amely alapján kiosztják a párizsi játékokra az indulási helyeket azok között, akik nem tudták teljesíteni a rendkívül erős kijutási szinteket.
Az Egyesült Államok több mint 2,3 milliárd dollár értékű katonai támogatási csomagot állított össze Ukrajna számára. Lloyd Austin védelmi miniszter a keddi közleményét azután adta ki, hogy a Pentagonban találkozott Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel. A csomag tartalmaz többek között légvédelmi eszközöket és további nélkülözhetetlen hadi fels
Az Egyesült Államok több mint 2,3 milliárd dollár értékű katonai támogatási csomagot állított össze Ukrajna számára - közölte Lloyd Austin védelmi miniszter kedden, amikor a Pentagonban találkozott Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszterrel.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Vikor ma Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkijjel. A találkozón a magyar miniszterelnök ismertette határidőhöz kötött tűzszüneti javaslatát az ukrán elnökkel, aminek nagy visszhangja lett a nemzetközi sajtóban is – szúrta ki a Magyar Nemzet.
A Fehér Ház értékelése szerint Joe Bidennek "rossz estéje volt" a múlt héten csütörtökön, amikor az idei elnökválasztási kampány első elnökjelölti televíziós vitáját tartották. Így reagált Karine Jean-Pierre elnöki szóvivő a történtekre.
Szeretnénk megválaszolni az egyik leggyakoribb kérdést: hány kilométert lehet megtenni négyévszakos gumiabroncsokkal? Tekintettel arra, hogy ezek a legkelendőbbek Európában, hasznos lehet tudni, hogy melyek azok a márkák, amelyek a legtovább bírják a gyűrődést. Persze, nem egyszerű annak eldöntése, hogy melyek a legstrapabíróbbak, mivel számos tény
Az EP-választás óta történtek azt jelzik: taktikai vagy stratégiai okokból, de a magyar kormány kicsit mintha engedékenyebb lenne a nyugati partnerekkel szemben.
Az Európai Bizottság által elfogadott magyar Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, RRF előirányozza nyugdíjreformot - emlékeztetett hírlevelében a NyugdíjGuru. A kormány 3 szakaszt fogalmazott meg korábban a reformok végrehajtására, az első két szakaszának a határideje már lejárt, de még el sem kezdődött a társadalmi egyeztetés.
Júliustól Ján Hrivňák látja el az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatói és kiskereskedelmi üzletágvezetői feladatait. A szakember mintegy 10 éve dolgozik az OMV-nél, ahol az elmúlt több mint három évben a regionális kártya üzletágat irányította. Ján Hrivňák Balogh Tibort váltja az OMV Hungária élén, aki az OMV-n belül cégvezetőként folytatja pályaf
Mint ismeretes, Magyar Péter másfél hete egy szórakozóhelyen erőszakkal, a nyilvánvaló eltulajdonítás szándékával elvette egy vendég mobiltelefonját. A Metropol által megkérdezett jogi szakértők egybehangzóan állítják, hogy ezzel elkövette a büntető törvénykönyvben megfogalmazott rablás bűncselekményét.
Európán belül Spanyolországhoz képest csak a jóval fejlettebb életszínvonallal bíró Svájcban magasabb a várható élettartam. A 83 évet meghaladó spanyol mutatóban nemcsak a mediterrán étrend, hanem az ottani városok településszerkezete, sűrűn lakottsága is szerepet játszik, mivel gyalogtávon belül sok minden elintézhető, így a spanyolok gyalogolnak
Jéghideg frissítők, mennyei fagylaltok, a hamisítatlan lángos és persze a Balcsi, ami évről évre vonzza a pancsolni vágyókat. Nem csoda, hiszen nincs is jobb, mint egy jó strandolás után befalni egy hekket és megcsodálni a balatoni naplementét. De azt tudod például, hogy hány fokos vízben a legideálisabb lubickolni? És hogy most épp hány fokos a Ba
Az énekesnek nem mindennapi szerencsétlenségben volt része. Kökény Attila egy fellépés után alig tudott hazajutni, mert a reptéren hoppon maradt egy törölt járat miatt.
Ha te is olyan vagy, mint én, szereted teletömni a hűtődet, és látni, hogy mennyi választásod van, ha enni szeretnél. Az alábbi ételeket azonban inkább örökre száműzd a hűtődből, mert bár néhányuk kifejezetten egészségesnek tűnhet, de garantáltan cukor és/vagy nátriumbomba, ami nem tesz jót a szervezetednek.