2024. július 3. szerda

júl. 3
8:09
Az éjjel még ne érjen véget! (Demokrata)
A magyar csapat Marco Rossi vezetésével, a kerettagok munkájának köszönhetően jutott el odáig, hogy immár rendszeres Eb-résztvevő, bravúros, olykor sporttörténelmi sikereket ér el, és komolyan veszi a futballvilág.
júl. 3
8:09
Gázai konfliktus: Drónokkal likvidálták az épp pokolgépeket földbe ásó terroristákat (Növekedés)
Az izraeli hadsereg (IDF) dróntámadással megölt négy, út menti pokolgépet telepítő palesztin fegyverest Ciszjordániában hétfő éjjel- közölte az izraeli katonaság szóvivője.
júl. 3
8:09
A sajtó a hibás (Mandiner)
Magyarországon egyetlen hatalom sem bukott meg azért, mert rossz volt a sajtója. Ezt alaposan félreérti Orbán és Gyurcsány is.
júl. 3
8:09
Ha a világ nem elég, a Defender Octával hódíthatod meg (Roadster)
Minden idők legextrémebb Land Rover Defenderét az elsők közt nézhettük meg élőben.
júl. 3
8:09
Életveszélyes vérrögök az erekben: így csökkentheti a trombózis esélyét (EgészségKalauz)
Kétszer több ember veszíti életét Európába trombózisban, mint AIDS-ben, mell- és prosztatarákban vagy balesetben összesen.
júl. 3
8:11
Csak a szokásos: Karácsony Gergely 46 traffipaxot ígért, 1 működik belőle (Mandiner)
Egy évvel az Árpád hídon történt halálos gázolás után a fővárosban csak egy sebességmérő kamera működik élesben, a Váci úton.
júl. 3
8:11
Híd lehet egy sima szürke betondarab is – de akár ez is (Roadster)
Ez a különleges híd az egyik legjobb dolog, ami egy várossal történhet.
júl. 3
8:12
Rájár a rúd a kínai divatkereskedőre (HírTV)
A Shein tőzsdére menne, de a vegyes fogadókészséget tapasztalva immár a D tervét is aktiválnia kellett.
júl. 3
8:12
Itt a friss előrejelzés: még kitart a lehűlés, de hamarosan visszatérhet a kánikula (Pénzcentrum)
Szerdán napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés és főként keleten sok fátyolfelhő mellett többórás napsütésre számíthatunk, de a keleti és a nyugati határ közelében kevesebbet süthet a nap. Az Alpokalján és a Salgótarján-Szeged vonalban néhol kialakulhatnak záporok, másutt nem valószínű csapadék - írja a HungaroMet. Az északnyugati, északi szél tö
júl. 3
8:15
Bolti csomagolónak képzik az MIT robotját (Bitport)
A kísérleti fázisban lévő RoboGrocery szenzorai érzékelik a megvásárolt áru törékenységét, és a gép ennek megfelelően pakolja egybe a termékeket.
júl. 3
8:15
Különleges influencer kampányokkal rukkolt elő az alkoholmárka (MMonline)
Friss kampányaiban az alkoholmárka az alkotást állította középpontba, kilenc, saját területükön ismert népszerű művésszel, tartalomgyártóval.A Nicolaus Vodka koncepciója eltért az iparágban gyakran látható alkohol - éjszakai bulik világától, és teljesen más megközelítéssel kapcsolta össze a márkát a népszerű influencerekkel. A két kampány során a f
júl. 3
8:15
Férfi kalapácsvetés: Rába Dániel országos bajnoki címmel érhet Párizsba (Magyar Hírlap)
A Szombathelyi Dobó SE fiatal kiválósága Halász Bence távollétében állhatott a dobogó tetejére.
júl. 3
8:15
Bencsik András: Remélem, a patrióták minden értelemben hasítani fognak (Demokrata)
Remélem, ez a formáció abban az értelemben is hasítani fog, hogy elválasztja az értékest az értéktelentől, mondta Bencsik András. Videó!
júl. 3
8:15
Netrisk: Beindult a nyaralási főszezon – közel 12 ezer forint az utasbiztosítások átlagdíja (Növekedés)
Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt ped
júl. 3
8:15
Súlyos balesettel, mentőhelikopterrel, teljes útzárral kezdődött a nap (Autószektor)
A baleset következtében beszorult egy ember, őt a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók a mentőszolgálattal közösen kiemelték a kocsiból. Az egységek áramtalanítják a járműveket. A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. - Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták - írta a katasztrófavédelem honlapja háromnegyed 8-kor. A baleset Mezőkövesd és M
júl. 3
8:15
Demeter Szilárd az összeolvadt kulturális intézményről: Csak elbocsátásokkal tudnánk növelni a béreket (Telex)
Július 1-től a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központba olvasztottak be több fővárosi kulturális intézményt. Ennek vezetője lett Demeter Szilárd, aki szerint egy racionális, teljesítményelvű rendszert kell összerakni.
júl. 3
8:15
Joe Biden először ad tévéinterjút, miután egyre többen követelik a visszalépését (Telex)
Az elnök újságírók kérdéseire még nem válaszolt a múlt heti vita óta.
júl. 3
8:15
Vége a nyolcaddöntőknek: már csak ez a 8 válogatott maradt (naphire.hu)
Befejeződött a németországi Európa-bajnokság kieséses szakaszának első fordulója, miután kedden előbb Hollandia, majd Törökország jutott tovább, előbbi a románokat, utóbbi az osztrákokat ejtette ki. Ezzel pedig véglegessé vált a negyeddöntők párosítása.
júl. 3
8:15
Citromos zöldborsókrém (Street Kitchen)
Egy frissítő, vitamindús zöldségkrém csodákra képes egy pirítóson. Próbáljátok ki ezt a receptet is, ha van egy kis zöldborsó a hűtőben!
júl. 3
8:18
Krausz Gábor és Mikes Anna reagáltak a szakításukról szóló pletykákra (Blikk)
Krausz Gábor és Mikes Anna szerelmének története igencsak mesébe illő: mint egy herceg és egy hercegnő, akik hónapokon át táncoltak együtt egészen addig, amíg egymásba nem szerettek. A szerelmesek nemrégiben az Ázsia Expressz forgatásán vettek részt, ám nem sokkal azután, hogy hazaértek, újabb külföldi útra mentek, Szicíliába. Az utazást Anna ajánd
júl. 3
8:18
Kissé erősödött a forint szerda reggel (Adózóna)
Csekély mértékben erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
júl. 3
8:18
A Kaspa (KAS) és az Aave folytatják a nagy menetelést, de a kripto AI tokenek hamarosan "elolvasztják az arcokat", állítja az elemző (ProfitLine)
Sok más aspektusa is fellendült a kriptokereskedésnek a Bitcoin közelmúltbeli problémái nyomán, mivel az altcoinok hosszabb ideig kívánnak nyereségesek maradni. Például a bányászok nagyobb megtérülést keresnek olyan proof-of-work projektekben, mint a Kaspa (KAS), miközben a kölcsönpiac bővül, még több lehetőséget kínálva az Aave (Aave) számára a nö
júl. 3
8:18
Újabb fenyegetés a magyar benzinkutaknak a kormánytól: Nagy Márton szerint fogy a türelem (Pénzcentrum)
Az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést, mondta el Nagy Márton az ATV-nek. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani.
júl. 3
8:18
Az európai közvélemény jelentős része most már azt akarja, hogy kényszerítsék a tárgyalóasztalhoz Ukrajnát (444.hu)
Ukrajnán kívül kevesen hisznek a győzelemben.
júl. 3
8:18
Napi horoszkóp: A Szűz biztonságra vágyik, a Mérlegnek ésszerű döntést kell hoznia - július 3. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
júl. 3
8:18
Egy csomó hatáskört tett át Rogán Antalhoz egy éjszaka megjelent kormányrendelet (SzMo)
A kormányfő alaposan átrendezte a miniszterek feladatköreit, ami várhatóan személycserékkel is jár majd. Rogán hivatala lesz a közlekedési előéleti pontrendszert nyilvántartó szerv is.
júl. 3
8:20
A digitális forradalom átalakíthatja a magyar közigazgatást (ProfitLine)
A digitális forradalomnak köszönhetően korszakváltás küszöbén állunk, és ez alapvetően átalakíthatja a magyar közigazgatást - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Tatán, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság konferenciáján tartott előadásában.
júl. 3
8:21
Mi visz minket újra egymás felé? (Magyar Hírlap)
Interjú a párkapcsolatok nehézségeiről és megoldásairól két párterpautával.
júl. 3
8:21
Futnak az ember után és néha repülnek - nyugtalanító tények a kullancsokról (Rakéta)
A kullancsok repülni is tudnak egy fizikai jelenségnek köszönhetően és egyes fajtáik szaladnak a zsákmányuk felé.
júl. 3
8:21
Veszélyben az egy F1-es autóra felírt nevek rekordja (Racing)
Különlegességekkel készül a Williams a hazai futamára, miközben egy olyan nemzetiségű pilótát is autóba ültet a Brit Nagydíjon, amilyet az ezredforduló környéke óta nem látott a sport.
júl. 3
8:21
Paracetamol, ibuprofen, diclofenac tartalmú fájdalomcsillapítók: melyik, mire jó? (EgészségKalauz)
Van olyan fájdalomcsillapító, ami gyulladáscsökkentésre, lázcsillapításra is jó, de létezik olyan is, ami nem mindenkinek ajánlott.
júl. 3
8:21
Válassz egy háromszöget, és tudd meg, mi a legfontosabb számodra az életben! (Bien)
Van, akinek a család és a szerelem, másoknak a karrier vagy a tanulás áll az első helyen: nincs két ugyanolyan ember, így az is változó, kinek mi a prioritás. Az alábbi tesztből pedig te is kiderítheted, melyik típust testesíted meg! Nézd meg a fenti háromszögeket, majd gondolkodás nélkül válaszd ki azt, amelyik a legjobban tetszik. Ezek után olvas
júl. 3
8:23
Horvátországból érkezhet Európa első robottaxija (Rakéta)
A Rimac Nevarával valóságos szupersztárrá váló Mate Rimac újabb nagy fába vágta a fejszéjét: a négyes szintű önvezetésre képes Vernében nem lesz se kormány, se gázpedál, a tervek szerint pedig már két év múlva megjelenhet Európa útjain.
júl. 3
8:24
A Munkáspárt óriási előnyét mértek a július 4-i brit választások előtt (Infostart)
A felmérések szerint biztos, hogy az ellenzék az 1997-es rekordnál is nagyobb győzelmet arat.
júl. 3
8:24
Ma reggel is a 395-ös szinttel harcol a forint (Portfolio)
Nem tud eltávolódni a 395-396 környékéről a forint, bármilyen kilengés után visszatér ide. Ma reggel is 395 környékén kezd az euróval szemben. Az utóbbi hetekben a nemzetközi hangulat változása billentette ki olykor-olykor a jegyzést, de ahogy a dollár is trendszerűen oldalazott, úgy a forint is visszatért ugyanoda mindig. A háten érkező amerikai f
júl. 3
8:24
Ezért egyél több ananászt (Agroinform)
Érdemes minél gyakrabban fogyasztanod ananászt, hiszen többféle betegség leküzdésében a segítségedre lehet.
júl. 3
8:24
Új üzletágvezető a PwC Magyarország vezetői között (Márkamonitor)
A PwC Magyarország örömmel jelenti be, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-től Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az Esg üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős.   Farkas Gábor 2008-ban csatlakozott a PwC Magyarország adótan
júl. 3
8:27
A NASA kiadta a közleményt: lezuhan a Nemzetközi Űrállomás, ebbe a tengerbe csapódik majd be 2031-ben (Promotions)
A NASA saját maga koordinálja majd a folyamatot.
júl. 3
8:27
3,6 millió hektáron 28 ezret tesz a zsebbe az Aöp (Agrárágazat)
51 ezer gazda összesen 3,6 millió hektáron választott az Aöp agronómiai-gazdálkodási gyakorlatait – íme, a tanulságok!
júl. 3
8:27
Doppstadt Trac 200 – Mb Trac, újragondolva (GépMax)
A Doppstadt Trac 200 traktor 1995-ös évjáratának műgyanta modelljét, 1 : 32 méretarányban a Schuco modellkiadó adta ki.
júl. 3
8:27
Orbán: Ez volt az utolsó esélyem hogy csodát tegyek egy Eb-n Magyarországgal (Mandiner)
A 31 éves labdarúgó nem tervezi, hogy részt vesz a következő Eb-n, de van még egy nagy célja!
júl. 3
8:27
Benéztünk a Haribo óriás raktárába (Transpack)
Az Ssi Schäfer egy 120 méter hosszú, 100 méter széles és 43 méter magas rakárt épített a Haribo számára.
júl. 3
8:27
Változik a Temu-világ, jönnek az új EU-s vámszabályok (Forbes)
Élesedhetnek a Temu és a Shein elleni jogszabályok júliusban.
júl. 3
8:27
Neuville elégedetlen, a Hyundai csapatfőnöke visszaszólt (Racing)
Thierry Neuville kritizálta a Hyundai döntéseit a Lengyel Rallyn, de a csapatfőnök, Cyril Abiteboul megindokolta azokat.
júl. 3
8:27
2024. július 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
júl. 3
8:30
Ha nincs foci, jó lesz a tenisz is - sport a tévében (Infostart)
Az ötödik szakaszhoz ért a Tour de France.
júl. 3
8:30
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken? (Portfolio)
A hét korábbi részéhez képest tegnap határozott emelkedést láttunk az amerikai piacon, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot állított be, részben a Teslának is köszönhetően, hiszen az elektromosautó-gyártó papírjai több mint 10 százalékot emelkedtek, miután a vártnál jobb értékesítési számokat közölt a cég a második negyedévről. Ezek után az ázsiai
júl. 3
8:33
Újabb amerikai katonai csomag Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint a csomag tartalmaz többek között légvédelmi eszközöket és további nélkülözhetetlen hadi felszerelést, amelyből a légvédelmet szolgáló kapacitások gyorsított ütemben jutnak el Ukrajna hadszínterére.
júl. 3
8:33
Mekkora tartaléka van a fiataloknak - Komoly eltérések a huszonévesek megtakarítása között (Növekedés)
A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása. Akiknek van, azok átlagban 643 ezer forinttal rendelkeztek az idei második negyedévben a K&H ifjúsági index szerint. A 19-29 évesek 56 százaléka maximum három hónapig tudná finanszírozni az életét, ha nem jutna semmilyen bevételhez, mindössze 6 százalékuk tud egy évné
júl. 3
8:36
Őrizetbe vették az olasz cégvezetőt, akinek a vendégmunkását sebesülten dobták ki saját háza elé (HR Portál)
A feketén dolgoztatott megsérült férfi túlélte volna a sebesülést, ha segítséget kapott volna.

Keresés