Tüzes, szenvedélyes, eleven, gazdag és sok figyelmet követel – egyaránt jelzői ezek az Egri borvidék borainak és magának a borvidéknek is. Aki nem járt még Egerben, nem sétált végig a Szépasszonyvölgyön, aligha tudhat valamit a magyar borokról!
Nagyon sokan csak néhány órát bírnak éjszaka aludni, de rengetegen vannak olyanok is, akik hiába alszanak legalább 8 órát, mégis hát- vagy derékfájással ébrednek.
Önkielégítés: e szó kapcsán vélhetőleg mindenkinek kellemes érzések és emlékek jutnak eszébe, hiszen miért is maszturbálnánk, ha nem a gyönyörért és annak eléréséért? De mi van akkor, ha az önkielégítéssel több fájdalom párosul, mint jó érzés?
A Világbank a 2024-es pénzügyi évre vonatkozó jövedelmi rangsora szerint Ukrajnát a felső közepes jövedelmű országok közé sorolta - derült ki a szervezet közleményéből, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetett kedden.
A kedden ismertetett felmérés szerint a Munkáspárt az 1997-ben elért eddigi rekordjánál is nagyobb arányú győzelmet arathat a csütörtöki választásokon.
A nyolcaddöntő után a házigazda Németország mellett Spanyolország, Portugália, Franciaország, Anglia, Svájc, Hollandia és Törökország nemzeti tizenegye maradt versenyben az idei Európa-bajnoki címért.
Van egy fanemzetség, amely „vérezni” kezd, ha megvágják. Az Ázsiában és Afrikában élő Pterocarpus nemzetség fajai egy vörös színű anyagot bocsátanak ki.
Palágyi Eszter séffel külföldre költözése előtt egy nappal beszélgettünk a vendéglátóipari szakma tönkrevágásáról, nemzetközi megbecsülésről és hazai karaktergyilkosságról, valamint arról, hogyan fenyegették meg a női mosdóban, miután rámutatott a szakmaiatlanság miatti több százezer eurós hiányra.
A Rohlik Csoport ("Rohlik"), a hazai Kifli.hu márka tulajdonosa, az élelmiszer-kiskereskedelem technológiai és online élelmiszerkereskedelem európai vezetője bejelentette, hogy 170 millió dollár (160 millió euró) friss növekedési tőkét kap. A beruházást az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) vezette a meglévő befektetők, a Sofina, az Ind
Az olcsó olaszországi ingatlanok soha nem látott népszerűségnek örvendenek, ami úgy tűnt a svédeket is megihlette: a festői Götene területén ugyanis alig párforintos áron árulnak földterületeket.
Nagy a felhajtás, kevés a konkrétum, az új termékeket saját magukon tesztelik. Így éli meg a jelen technológiai forradalmát az egyik piacvezető tanácsadócég. A mesterséges intelligenciáról (AI) a KPMG szakértőivel, Nem tudjuk, hogy az AI mennyire fogja felborítani az üzleti életet A tanácsadócég kutatása szerint a középvezetők munkájában 40-50 száz
Mint azt a naphire.hu is megírta, titokban kiszabadult a börtönből Galambos Lajos. Bár az út idáig elég döcögős volt, végül a zenésznek és a jogi képviselőjének sikerült kieszközölni a szabadulást, így Lajcsi most az otthonában raboskodik, házi őrizetben.
Szélsőséges indulatokat és érzéseket váltott ki az emberekből a döntés, hogy Harry hercegnek adományozták a Pat Tillman-díjat.Az Afganisztánban elesett amerikai háborús hős, Pat Tillman édesanyja rettentően felháborodott, hogy Harry hercegnek adták át a fiáról szóló díjat.A sussexi herceg a jövő hónapban kapja meg Hollywoodban a Pat Tillman-díjat a
Nem tudni, meddig, de le volt törve a nagytarcsai 4-es szavazókörben a szavazóurna füle a június 9-i választáson, ráadásul az urna tartalmát összeöntötték más szavazólapokkal, így a helyi polgármester-választás eredményét megsemmisítette a Kúria.
Hosszú betegség után 88 évesen hunyt el a színész. Donald Sutherland halála előtt utoljára a 2021-es Critics Choice Awardson jelent meg a nyilvánosság előtt.
A jegybanki digitális valuták, vagyis CBDC-k megítélése rendkívül vegyes. A gazdasági, pénzügyi, technológiai és társadalmi szempontokat is megmozgató eszközök átláthatóságot és biztonságot kínálnak, ugyanakkor használatuk jelentős technológiai és adatvédelmi kockázattal bír, emiatt pedig elfogadtatásuk rendkívül nehézkes folyamat. A Bahama-szigete
2024. június 30-áig be kellett volna fejezni és 2025. március 31-én kellene bevezetni a vállalt nyugdíjreform lehetséges lépéseiről szóló társadalmi egyeztetést - de ezt a vitát a zárási határidő lejárta napjáig még csak ki sem írták - hívja fel a figyelmet a Nyugdíjguru.
A Lozar x Aanro brunch egy olyan alkalom volt, ahol a stílus adta az alaphangulatot, a finom ételek, a különleges koktélok és a látványos ruhadarabok pedig csak emelték az esemény fényét. Élménybeszámolónk következik.
Margaret Atwood, Bret Easton Ellis, Roald Dahl vagy éppen Giovanni Boccaccio műveinek feldolgozásai érkeznek júliusban a Netflix, a Max és a többi streamingszolgáltató felületére. Az adaptációkat szemléző cikkünkben újragondolt vagy leporolt klasszikusokat és vadiúj meséket is ajánlunk.
A biztonságpolitikai szakértő úgy látja, talán 2022 őszén lehetett volna valamiféle egyezséget kötni. Mára azonban ennek az esélyei elszálltak, a háború még évekig eltarthat.
A magyar csapat Marco Rossi vezetésével, a kerettagok munkájának köszönhetően jutott el odáig, hogy immár rendszeres Eb-résztvevő, bravúros, olykor sporttörténelmi sikereket ér el, és komolyan veszi a futballvilág.
Szerdán napközben erőteljes gomolyfelhő-képződés és főként keleten sok fátyolfelhő mellett többórás napsütésre számíthatunk, de a keleti és a nyugati határ közelében kevesebbet süthet a nap. Az Alpokalján és a Salgótarján-Szeged vonalban néhol kialakulhatnak záporok, másutt nem valószínű csapadék - írja a HungaroMet. Az északnyugati, északi szél tö
Friss kampányaiban az alkoholmárka az alkotást állította középpontba, kilenc, saját területükön ismert népszerű művésszel, tartalomgyártóval.A Nicolaus Vodka koncepciója eltért az iparágban gyakran látható alkohol - éjszakai bulik világától, és teljesen más megközelítéssel kapcsolta össze a márkát a népszerű influencerekkel. A két kampány során a f