Íz-ötvözeteket mutatunk, amelyek a sárgabarackkal ölelkezve a legfinomabbak. Mert baracklekvár nélkül nincs kamra. De ha bőven terem, akkor kell belőle varázsalt, olyasmi, amitől a barack új arcát ismerjük meg. Zellerrel, hagymával, chilivel, a grillezés elmaradhatatlan kísérője. Apró piros ribizligyöngyökkel, tejberizs és grízes tészta mellé. Vagy
A tehenészetek dolgozói fokozottan ki vannak téve a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 variánsának. Amerikai kutatók most bizonyították, mennyi ideig fertőz a fém- és gumifelületeken megtapadt vírus.
Anno azt gondoltam, pontosan tudom, milyen megjelenést szeretnek a férfiak, aztán a párom felvilágosított, hogy az ő elképzelései merőben mások a vonzó, női viseletről. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy az ízlése sokban eltér az átlagostól, de ezzel bizonyára a többség így van – ezért sem szabad általánosítani akkor sem, ha a divatról van sz
Sokat elárul a baloldal válságáról, hogy egy magát jobboldalinak nevező szerencselovag volt az, akinek végül sikerült kiütnie a nyeregből a kommunizmus szellemét.
Nem teljesítette a júniusi határidőt a kormány, elmaradt a nyugdíjreform társadalmi vitája. Az uniós helyreállítási alap forrásaiért vállalt mérföldkő elmaradása több száz milliárd forintnyi forrás lehívását akadályozza, és a nyugdíjasoknak is várniuk kell az új, méltányosabb rendszerre.
A hibrid munkavégzés velünk marad, beépült a hazai cégek génállományába is. A dolgozók visszacsalogatása az irodába mindenhol kihívás elé állítja a vállalatokat, ami átfogó megoldásokat igényel minden szereplő részéről. A kollaborációnak és a fókuszált munkának egyaránt teret kell adni, dinamikusan kezelve és monitorozva a felhasználói szokásokat é
Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy vámokat vet ki a kínai online kiskereskedőktől - például a Temu, az AliExpress és a Shein – vásárolt olcsó árukra, hogy kezelje a Kínából az EU-ba érkező nem szabványos termékek számának növekedését. Súlyos póttételeket és a vámmentes küszöbérték megváltoztatását is tervezik. Az EU-s belső piacot így megvédhet
A visszaváltási rendszer működése elméleti szinten kezd tisztázódni, azonban a gyakorlat még sok kérdést vet fel. Ilyen kérdések többek között az áfabeli és a számviteli kezeléssel kapcsolatban merülnek fel. Ennek oka egyrészről az, hogy a visszaváltási rendszer megváltoztatta az eddig rutinná vált feladatokat, másrészről, a visszaváltási rendszere
Biden már maga is megingott, hatalmas nyomás nehezedik rá, kiszivárgott hírek szerint a hétvégi, meghatározóan terhes szerepléseinek sikerétől teszi függővé: kitart vagy beadja a derekát, és lemond az elnökjelöltségről.
Az imago Mundi, más néven a babiloni világtérkép sokak szerint legrégebbi térkép, amelyet valaha felfedeztek. Igaz, nem olyan pontosságú, mint a Google Maps, és nem is olyan pompásan illusztrált, mint a középkori térképészet, ugyanakkor egyedülálló betekintést nyújt abba, ahogyan az ókori babiloniak látták magukat és az őket körülvevő világot.
A Forbes magazin három év szünet után, a párizsi olimpia előtt elkészítette felmérését Magyarország legértékesebb sportolóiról, akik között Szoboszlai Dominik áll az első helyen.
Nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az Alpokalján egész nap felhős lehet az idő. Zápor néhol előfordulhat, nagyobb eséllyel a Duna vonalától keletre, illetve az Alpokalja térségében számíthatunk erre. Az északnyugati, északi szelet a Dunántúlon és a Duna vonalának tágabb térségében élénk, az Északnyugat-Dunántúlon erős lökések kísér
Aki manapság néz teniszmérkőzéseket, nemigen értheti, miért nevezik fehér sportnak. A válasz, hogy hagyományosan tiszta fehérben játszották, illetve a labda is fehér volt. A divat és a szponzorok már régen színesre festették a mezeket, kivéve a hagyományokat őrző Wimbledont. De vajon miért lett sárga a labda? Nos, ez a világ egyik legismertebb tele
Rubint Réka unokahúga bár boldog házasságban él, most egy jóképű férfival boronálták össze. De hamar kiderült, hogy kivel fotózkodik az utóbbi időben többet Rubint Rella.
Bár az Iscar magyar leányvállalata forgalom szempontjából kis szereplő, egyedi termelőegysége révén kiemelkedő pozíciót tölt be a globális cégben. A hazai gyár speciális szerszámokat és lapkákat gyárt egyedi igények mentén,
Ügyes időbeosztással össze lehet rakni, hogy a nyílt tengeren haladva meló, a kikötésekkor kirándulás, ez egy új piac, új vásárlói réteg a hajós cégeknek.
A forrástól egészen a csapig vizsgálta a biztonságos csapvizet az a hazai konzorcium, amely nemrég publikálta az eredményeket. A projekt során elemezték az ivóvízbázist, a vízkezelést és az elosztóhálózatot is.
Velence azon városok közé tartozik, amelyekre azt szokás mondani, hogy legalább egyszer az életünk során látnunk kell. Amióta pedig nekem is volt szerencsém ott járni, bátran meg tudom erősíteni, hogy így van. Tényleg egy elképesztően szép és különleges város, ahová minden évben özönlenek a turisták. Na de mi mindent kaphatunk belőle, ha 24 órát tu