A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között. A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a kormány polgáro
Az AutoWallis számára a wigo márkanév tavalyi bevezetése, valamint a wigo név alatt elérhető szolgáltatások bővítése olyan szinergiákra ad lehetőséget, mint például a rugalmasabb flottakialakítás, a keresztértékesítés, az üzemeltetés hatékonyságának további fejlesztése, vagy a tudás- és technológiai transzfer. Ilyés Péter, az AutoWallis Csoport M
Szülőként nincs egyszerű dolgunk, ha színes és változatos programot szeretnénk a családdal, amelyeken mindenki jól érzi magát. Az sem mellékes szempont, hogy a belépők és az útiköltség egy család esetén jókora összegre rúghat. Ebben kínál óriási segítséget egy most megjelent e-könyv, amely több mint 100 érdekes, izgalmas és anyagilag kevésbé megter
A Kolorádón forgatja legújabb filmjét a korábban a Velencei Filmfesztiválon debütáló író-rendező, Fabricius Gábor. A számos alkalommal díjazott Eltörölni Frankot című nagyjátékfilm után most egy dokuval tér vissza, és a mindennapjaival küzdő huszonévesekre csíptet mikrofont, hogy elmondhassák történeteiket és ütköztessék véleményüket, jövőképüket.F
Joe Biden és csapata továbbra is kárelhárítási üzemmódban vannak, közel egy héttel azután, hogy a jelenlegi elnök katasztrofálisan teljesített a Donald Trumppal való vitáján. A borzalmas szereplés után a demokraták körében kitört a pánik, ugyanis attól tartanak, hogy Biden kora miatt lehetetlenné válik, hogy újranyerje a választást.
Az idei első félév szinte minden hónapjában több új autót regisztráltak, mint tavaly az azonos időszakban; a SUV-ok kiemelkedő népszerűségnek örvendenek.
Szoboszlai Dominik pokolian nehéz időszakot tudhat maga mögött. Miután szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt leigazolta a Liverpool, kíméletlenül kemény munkába kezdett, az őszi szezont pedig igazi klasszis módjára futballozta végig. Ezt követően azonban sérülést szenvedett, és bár a magyar válogatottnak továbbra is a vezére tudott lenni, a Liver
Szerdán kiderült, hogy a PiS nem lép ki az ECR-ből, sőt, a lengyel párt adja az európai frakció egyik társelnökét. Erre reagált Facebook-kommentben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök közösségi oldalán.
Állítólag Orbán Viktor azzal bízta meg három miniszterét, hogy vizsgálják meg, mi történne akkor, ha Magyarország – egyedüli EU-tagként – kilépne a büntetőbíróság kötelékéből.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, szörnyű tragédia történt az Árpád hídon szerda éjjel: három gépkocsi ütközött össze a híd Pestről Budára vezető oldalán.
Az MNB legfrissebb adatai alapján 2024 első negyedévében több mint 136 ezer fizetési kérelemre indított azonnali tranzakció teljesült, közel 5,8 milliárd forint értékben. Ez 2023 azonos időszakához képest több mint 16-szoros, az előző negyedévhez képest pedig közel 3-szoros növekedés. A money.hu szakértője utánajárt, hogy ennek az egyszerű kiegészí
A frissen megjelent kormányzati szektor adatok is azt a várakozást támasztják alá, hogy a kormány elvétheti az idei megemelt hiánycélját, ez pedig szintén kedvezőtlen fejlemény a 2025-ös büdzsé szempontjából. Érdekes kérdés lesz azt látni, hogy a kiigazítási igényre hogyan reagál a kormány a közeljövőben.
Bár évtizedek teltek el a sorozat utolsó epizódjának leforgatása óta, Columbo hadnagy karakterét ma is sok millióan ismerjük és szeretjük, ha pedig a tévécsatornák között kapcsolgatunk, mostanság is rendszeresen találkozhatunk vele, ami teljesen érthető is, hiszen minden idők egyik legzseniálisabb bűnügyeket megoldó karakteréről van szó. De tudtad,
A Range Rover Sport SV Celestial Collection – a Range Rover első ilyen jellegű kollekciója – öt egyedülálló, gondosan összeválogatott kompozícióból áll, amelyek mindegyikét az ókori mitológia és a kozmosz ihlette. A "Gaea" természetes tónusaitól kezdve a "Sol" élénksárga színvilágáig minden egyes válogatás egyedi, személyre szabott módon értelmezi
Az elmúlt hetekben egymást követték a többórás késések és járattörlések Európában, ami miatt a foci-Eb-re igyekvő szurkolók is pórul jártak. A káoszért a budapesti légi irányítás is felelős, az utasok kártérítése viszont már a légitársaságok dolga lenne.
Szerencsére mára leszámoltunk a klisékkel és elfogadtuk, hogy nem a tökéletes beach body, hanem inkább az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A nyár beköszöntével mégis sokan szeretnének változtatni a külsőjükön, hogy nyaraláskor vagy strandoláskor a lehető legjobb formájukat hozzák. A kiegyensúlyozott étkezéssel kombinált rendszeres t
Ha egészségügyi okból vagy egy szigorú diéta miatt neked is számolgatnod kell a bevitt kalóriákat, akkor jó hírünk van. Vannak bizonyos alapanyagok, amelyek zéró kalóriásnak számítanak, hiszen azzal, hogy megeszed és a szervezeted feldolgozza őket, több kalóriát égetsz el, mint amennyit beviszel.
A Fehér Ház valótlannak minősítette a Joe Biden elnökjelölti visszalépésének reális lehetőségéről szóló sajtóinformációkat szerdán. Karine Jean-Pierre, az elnöki hivatal szóvivője napi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "teljes mértékben hamis" a New York Times napilap értesülése, miszerint Joe Biden elnök fontolgatja, hogy folytassa-e az újravál
A magyarok közül sokan a Balatonnál vagy a Velencei-tónál próbálnak feltöltődni a nyári hónapokban. Magyarország mindemellett számos olyan hellyel bővelkedik, ahol önfeledten fürdőzhetünk, ugyanakkor sok olyan tó van, ahol tilos a fürdőzés.
Az online játékok térnyerésével bizonyára benned is felmerült a kérdés, hogy pontosan milyen formában és mekkora mennyiségben kell elszámolni az innen származó jövedelemmel.