2024. július 4. csütörtök

júl. 4
6:45
Két hét után megszólalt a volt drogkereskedő, akinél utoljára aludt a Tenerifén eltűnt 19 éves brit fiatal (Telex)
Június 17-én tűnt el Tenerifén Jay Slater brit turista, azóta találgatnak, mi történhetett vele.
júl. 4
6:48
Egy tévés legenda, aki miatt a tenisz szabályait is megváltoztatták: tudja, ki ő, és hogy miként érte el mindezt? (Blikk)
Aki manapság néz teniszmérkőzéseket, nemigen értheti, miért nevezik fehér sportnak. A válasz, hogy hagyományosan tiszta fehérben játszották, illetve a labda is fehér volt. A divat és a szponzorok már régen színesre festették a mezeket, kivéve a hagyományokat őrző Wimbledont. De vajon miért lett sárga a labda? Nos, ez a világ egyik legismertebb tele
júl. 4
6:48
Így kérték meg Liptai Claudia kezét (Habostorta)
Liptai Claudia kedvese, Pataki Ádám igazi lovagként viselkedett a lánykérés során. Mint kiderült, Claudia semmit sem sejtett, azt hitte csupán egy nyaralásra
júl. 4
6:48
Czomba Sándor: folyamatosan nő a foglalkoztatás az inaktívak munkaerőpiacra lépésének köszönhetően (HR Portál)
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint a munkaerőpiacra belépő inaktívak nagyjából fele azonnal el tud helyezkedni.
júl. 4
6:48
Rekordgyőzelemre számíthat a Munkáspárt, miniszterek veszíthetik el képviselői mandátumukat a brit választások előtt közzétett utolsó felmérés szerint (hirado.hu)
A csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások előtt közzétett utolsó felmérés is a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt rekordmértékű győzelmét vetíti előre.
júl. 4
6:48
Joe Biden: Nem lépek vissza, versenyben maradok (444.hu)
Senki sem tántorítja el attól, hogy a demokraták elnökjelöltje maradjon.
júl. 4
6:48
Kiadták az újabb hőségriasztást: ezen a napon visszatér az országos kánikula (Ripost)
Hamarosan ismét strandidő lesz.
júl. 4
6:48
A mesterséges intelligencia átírja még az ingatlanfejlesztéseket is (vg.hu)
Még tart az iránykeresés az ingatlanpiacon, ahol új kérdésekre igyekeznek új válaszokat adni a fejlesztők.
júl. 4
6:48
Jóképű férfival boronálták össze a házas Rubint Rellát (BorsOnline)
Rubint Réka unokahúga bár boldog házasságban él, most egy jóképű férfival boronálták össze. De hamar kiderült, hogy kivel fotózkodik az utóbbi időben többet Rubint Rella.
júl. 4
6:51
Dwayne Johnson teljesítette egy súlyosan beteg kislány kívánságát (Mafab)
Dwayne Johnson nemrég teljesítette a Make-a-Wish Alapítvány ‘sürgős kihívását’ a 4 éves Lily számára, aki otthoni hospice-kezelés alatt áll.
júl. 4
6:51
Putyin: a Sanghaji Együttműködési Szervezet a többpólusú világ alapköve (Magyar Hírlap)
A csoportosulást 2001-ben Kína, Kirgizisztán, Kazahsztán, Oroszország, Tádzsikisztán és Üzbegisztán alapította.
júl. 4
6:51
Innováció, kutatás és szakértelem: az Iscar Hungary szerepe a nagyvállalatban és a világpiacon (New Technology)
Bár az Iscar magyar leányvállalata forgalom szempontjából kis szereplő, egyedi termelőegysége révén kiemelkedő pozíciót tölt be a globális cégben. A hazai gyár speciális szerszámokat és lapkákat gyárt egyedi igények mentén,
júl. 4
6:51
Juszt is Magyar Pétert visszhangozza (Mandiner)
De mit fog szólni ehhez Ferenc és Klára?
júl. 4
6:51
Hárman meghaltak az éjjeli balesetben az Árpád hídon, a sofőr forgalommal szemben hajtott (Magyar Nemzet)
Több mint egy év után újabb brutális baleset történt az Árpád hídon.
júl. 4
6:51
Nincs vége: Ronggyá ázik mindenki az ország egyik csücskében csütörtökön (Nyugati Fény)
Mutatjuk
júl. 4
6:51
Hajózás a világ körül laptoppal az ölben, pénzt keresve – köszi, Elon Musk (Forbes)
Ügyes időbeosztással össze lehet rakni, hogy a nyílt tengeren haladva meló, a kikötésekkor kirándulás, ez egy új piac, új vásárlói réteg a hajós cégeknek.
júl. 4
6:51
Kiderült, még sokáig biztosan jó csapvize lesz a budapestieknek (Helló Sajtó!)
A forrástól egészen a csapig vizsgálta a biztonságos csapvizet az a hazai konzorcium, amely nemrég publikálta az eredményeket. A projekt során elemezték az ivóvízbázist, a vízkezelést és az elosztóhálózatot is.
júl. 4
6:51
Magyar Péternek milliárdos tételre van szüksége a Fidesz ellen 2026-ra (Liner)
Magyar Péter az RTL kérdésére azt állította, a nyilvánosságra került milliárdos üzletember valójában 5-6 millió forinttal támogatta a Tisza Pártot, nem 100 milliókkal.
júl. 4
6:51
Egynapos Velence: ennyi minden beleférhet 24 órába a szerelmesek és a lagúnák városában (Bien)
Velence azon városok közé tartozik, amelyekre azt szokás mondani, hogy legalább egyszer az életünk során látnunk kell. Amióta pedig nekem is volt szerencsém ott járni, bátran meg tudom erősíteni, hogy így van. Tényleg egy elképesztően szép és különleges város, ahová minden évben özönlenek a turisták. Na de mi mindent kaphatunk belőle, ha 24 órát tu
júl. 4
6:53
Lavrov elmondta, hogy miről tárgyaltak Szijjártó Péterrel (Magyar Nemzet)
Az orosz külügyminiszter és a magyar tárcavezető kedden egyeztetett telefonon.
júl. 4
6:54
Izrael jóváhagyta 12,7 négyzetkilométernyi terület kisajátítását Ciszjordániában (hirado.hu)
Ilyen nagy palesztin terület állami elfoglalására több mint három évtizede, az 1993-as oslói egyezmények megkötése óta nem volt példa.
júl. 4
6:54
Erre figyeljenek az Adriára utazók (AQUA)
A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között. A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a kormány polgáro
júl. 4
6:54
Az éghajlatváltozás tényleg hatással van bevándorlásra? Mítoszok és valóság (NRGreport)
Az éghajlatváltozás és a migráció két kiemelkedően fontos téma napjainkban, amelyek gyakran összekapcsolódnak a közbeszédben.
júl. 4
6:54
Wigo fleet márkanév alatt folytatja flottakezelési tevékenységét az AutoWallis Csoporthoz tartozó Nelson Flottalízing (Márkamonitor)
Az AutoWallis számára a wigo márkanév tavalyi bevezetése, valamint a wigo név alatt elérhető szolgáltatások bővítése olyan szinergiákra ad lehetőséget, mint például a rugalmasabb flottakialakítás, a keresztértékesítés, az üzemeltetés hatékonyságának további fejlesztése, vagy a tudás- és technológiai transzfer.   Ilyés Péter, az AutoWallis Csoport M
júl. 4
6:56
A Fehér Ház tagadta, hogy Joe Biden az elnökjelölti küzdelemtől való visszalépést fontolgatja (hirado.hu)
A Fehér Ház valótlannak minősítette a Joe Biden elnökjelölti visszalépésének reális lehetőségéről szóló sajtóinformációkat szerdán.
júl. 4
6:57
Pénztárcakímélő gyerekprogramok: Itt a lista! (KKV Magazin)
Szülőként nincs egyszerű dolgunk, ha színes és változatos programot szeretnénk a családdal, amelyeken mindenki jól érzi magát. Az sem mellékes szempont, hogy a belépők és az útiköltség egy család esetén jókora összegre rúghat. Ebben kínál óriási segítséget egy most megjelent e-könyv, amely több mint 100 érdekes, izgalmas és anyagilag kevésbé megter
júl. 4
6:57
Különleges dokumentumfilmet forgat a magyar rendező (MMonline)
A Kolorádón forgatja legújabb filmjét a korábban a Velencei Filmfesztiválon debütáló író-rendező, Fabricius Gábor. A számos alkalommal díjazott Eltörölni Frankot című nagyjátékfilm után most egy dokuval tér vissza, és a mindennapjaival küzdő huszonévesekre csíptet mikrofont, hogy elmondhassák történeteiket és ütköztessék véleményüket, jövőképüket.F
júl. 4
6:57
Lassan visszatér a strandidő, ma kétarcú időjárásra számíthatunk (Magyar Nemzet)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható.
júl. 4
6:57
Kritikus napok következnek: most dől el, hogy Joe Biden át tudja-e vészelni a vita miatt kialakult pánikot (naphire.hu)
Joe Biden és csapata továbbra is kárelhárítási üzemmódban vannak, közel egy héttel azután, hogy a jelenlegi elnök katasztrofálisan teljesített a Donald Trumppal való vitáján. A borzalmas szereplés után a demokraták körében kitört a pánik, ugyanis attól tartanak, hogy Biden kora miatt lehetetlenné válik, hogy újranyerje a választást.
júl. 4
6:57
A magyar földeken is fontos a vadriasztó lánc használata (Magro)
A magyar földeken is fontos a vadriasztó lánc használata, érdemes figyelni a szabályokra és a környezetre.
júl. 4
7:00
A legnagyobb húsgolyók – Opitz Barbi akkora melleket dobott ki az étteremben, hogy a pincérek sem nézhettek máshová (Metropol)
Mutatjuk a fotót.
júl. 4
7:00
Pekingi kacsa nyárson sütve (Spa Trend Online)
Ropogós bőr, ázsiai fűszerezésű szaftos hús, ami hamar a kedvencek között landol majd!
júl. 4
7:00
Sulyok Tamás: Európa a közös otthonunk, Európa a közös jövőnk (hirado.hu)
Európa a közös otthonunk, Európa a közös jövőnk – mondta a köztársasági elnök szerdán Bécsben.
júl. 4
7:03
Időjárás: Kisüthet végre a nap a borús hét kezdés után (TőzsdeFórum)
Az utóbbi két nap megkímélt minket a kánikulától a hétvégi időjárás után. Nézzük mi várható a mai napon. Előbújhat a felhők közül a nap Viharra nem kell számítanunk az ország semelyik részében sem, esetleg egy két futó zivatar előfordulhat, de nem kell aggódni a gomoly felhők közül előbújhat már a nap is és megtölthetjük magunkat
júl. 4
7:03
Újabb tragédia az Árpád hídon: hárman haltak meg az éjjel (AC News)
Három autó ütközött össze a Pestről Budára vezető oldalon a budapesti Árpád híd közepén. Sokan megsérültek, hárman pedig meghaltak.
júl. 4
7:03
70 éve szenvedte el legfájóbb vereségét az Aranycsapat (Sportal)
Hetven éve, 1954. július 4-én szenvedett 3:2-es vereséget a svájci labdarúgó-világbajnokság Bernben rendezett döntőjében a toronymagas esélyes Aranycsapat a Német Szövetségi Köztársaság válogatottjától. A magyar szurkolók sorstragédiaként élték meg a kudarcot, amely sokkolta az egész országot, emiatt robbant ki a Rákosi-rendszer első spontán tüntet
júl. 4
7:03
Életét kockáztatva mentett meg egy öngyilkosságra készülő nőt egy tatabányai rendőr (Liner)
A tatabányai rendőr nem habozott, és rögtön a nő segítségére indult, aki öngyilkosságot akart elkövetni.
júl. 4
7:06
Eltérő irányt választott a magyar autópiac az európaitól (Infostart)
Az idei első félév szinte minden hónapjában több új autót regisztráltak, mint tavaly az azonos időszakban; a SUV-ok kiemelkedő népszerűségnek örvendenek.
júl. 4
7:09
Az 54 éves Gerard Butler újra szerelmes: 25 évvel fiatalabb modellnek udvarol (Life)
Az 54 éves skót színészre ismét rátalált a szerelem. Gerard Butler szívét egy 25 évvel fiatalabb, gyönyörű modell rabolta el.
júl. 4
7:09
Kiegészítős kvíz: 10/4 már csúcs, ennél többet nem fogsz elérni (Promotions)
Ki tudod egészíteni?
júl. 4
7:09
Újra bemutatták a rejtélyes brit írónő botrányos színdarabját (Magyar Hírlap)
Volt a Károly király kéme, ült az adósok börtönében Aphra Behn.
júl. 4
7:09
A járműipar jövőállóságának kulcsa (Mandiner)
A közeljövőben élesedő kapacitásoknak köszönhetően a jelenlegi évi 500 ezer darabos termelési volumen 1 millióra ugorhat.
júl. 4
7:09
Southgate taktikát válthat, miután a fiatal angol kedvenc is beszólt neki (Magyar Nemzet)
Egyik játékosa kijelentette: sajnálja a szövetségi kapitányt.
júl. 4
7:09
Veretlen marad Marc Márquez, akinek rekordját Acosta utoljára döntheti meg? – hétvégi menetrend (P1race)
A Német Nagydíj lesz a MotoGP utolsó futama a tervezett nyári szünet előtt. A legnagyobb kérdés, hogy Marc Márquez megőrzi-e a veretlenségét a Sachsenringen, vagy ismét Francesco Bagnaia és Jorge Martín csatáznak a győzelemért, esetleg Pedro Acosta él az utolsó esélyével a rekorddöntésre. Nem pihen a MotoGP mezőnye, hiszen a múlt heti Holland TT ut
júl. 4
7:12
Fotókon Szoboszlai Dominik luxusnyaralása: bombázó barátnőjével egy jachton és egy homárlakomán is lazultak (Blikk)
Szoboszlai Dominik pokolian nehéz időszakot tudhat maga mögött. Miután szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt leigazolta a Liverpool, kíméletlenül kemény munkába kezdett, az őszi szezont pedig igazi klasszis módjára futballozta végig. Ezt követően azonban sérülést szenvedett, és bár a magyar válogatottnak továbbra is a vezére tudott lenni, a Liver
júl. 4
7:12
Magyar Péter kegyetlenül odakommentelt Orbán Viktor kijevi videója alá (ATV)
Szerdán kiderült, hogy a PiS nem lép ki az ECR-ből, sőt, a lengyel párt adja az európai frakció egyik társelnökét. Erre reagált Facebook-kommentben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök közösségi oldalán.
júl. 4
7:14
Orbán kiléptetné Magyarországot a Nemzetközi Büntetőbíróságból? (ATV)
Állítólag Orbán Viktor azzal bízta meg három miniszterét, hogy vizsgálják meg, mi történne akkor, ha Magyarország – egyedüli EU-tagként – kilépne a büntetőbíróság kötelékéből.
júl. 4
7:15
A brit történelem legnagyobb kormánypárti bukását szenvedhetik el a konzervatívok (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 4
7:15
A Fehér Ház tagadta, hogy az elnökjelölti küzdelemtől való visszalépést fontolgatná Joe Biden (Magyar Hírlap)
Kedden és szerdán több új programot jelentettek be, amelyeken az elnök a következő napokban részt vesz.
júl. 4
7:15
Szerb válogatott védővel erősít a DVSC (Liner)
A DVSC egy évre kölcsönvette Arandjel Stojkovicot a Partizan Beogradtól.

Keresés