A Honor készül a Magic V3 jövő heti bemutatójára. Már láttuk a telefont narancssárga, műbőr hátlappal, és most, hét nappal a hivatalos bemutató előtt, a cég bemutatta az új hajlítható telefont további három színben: zöld, fehér és fekete. A Honor a Weibo oldalán közölte, hogy a színeket a természet ihlette. A fehér változat úgy tűnik,
A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban negyven különféle produkcióval várja a közönséget, és együttműködésben más teátrumokkal számos saját bemutatót is tart. Többek között a városba költözik Hyppolit, a lakáj, és vele együtt Molnár Piroska is visszatér Kőszegre.
Telt ház előtt tartották a Hagyományok Háza nagyszabású, Táncos magyarok című folklórműsorát Vácon, amelyet a Magyar Állami Népi Együttes mutatott be a lelkes közönségnek. Videónkban betekintést nyújtunk a Petőfi Kulturális Program részeként megszervezett esemény hangulatába.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárás alá vonta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt-t, mert a vállalkozás vélhetően megalapozatlan piacelsőségi állítással téveszthette meg a fogyasztókat - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
Míg a 20. század első felében a filmgyártók mindent megtettek, hogy a sztárok botrányait eltussolják, később az egyre nagyobb botrányok celebcsinálókként bizonyultak hasznosnak. A tömegmédia pedig legyárt egy valóságkonstrukciót, és azt mutatja be realitásként a fogyasztónak. Ezekről is szó esik cikkünkben, és az is kiderül, hogy miért hajlamosak a
A légkondi az embereket ördögi körbe kényszeríti: a klímakatasztrófa miatt egyre melegebbek a nyarak, emiatt egyre többször kapcsoljuk be a hűtő szerkezetet, ami jelentős kibocsátást generál, így elősegíti a klímakatasztrófa rosszabbodását.
Egy vezető kriptoelemző cég, a Santiment három Ethereum tokent – Pepe, Fetch.AI és Ethereum Name Services – azonosított, amelyek jelentős növekedést mutattak a pozitív piaci mutatóikban, így potenciális kiemelkedő szereplőkké válva a kriptopiacon. Az elemzés alapja a cég egyedi mutatói voltak, beleértve a napi aktív címeket, a közösségi aktivitást
Sohasem olyan a frizurád, amilyennek szeretnéd? Lehet, hogy a fodrászod hibája a dolog, de még mielőtt ráborítanád szegényre az asztalt, érdemes közelebbről is szemügyre venned a tüneteket – mert lehet, hogy egészségügyi problémára utalnak!
A strandra sokan csak egy törölközővel és naptejjel mennek ki, akiknek viszont vannak gyerekei, azok tudják, hogy ha az egész lakást levinnék, akkor is lenne valami, amit elfelejtettek elhozni. Mutatjuk, mik azok az apróságok, amik életmentők lehetnek, ha az egész napot a vízparton szeretnénk tölteni!
Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök, amikor a kommunikációs csatornák helyreállításán dolgozik - nyilatkozta a Mandinernek Nicolas Sarkozy, korábbi francia államfő Orbán Viktor moszkvai útja kapcsán.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatása, hogy találkozzon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, jelentős vitákat váltott ki Európa-szerte. Brüsszelben sok tisztviselő és vezető érzi úgy, hogy a hétfőn elindult féléves magyar elnökséggel visszaélt a magyar kormány. Az Európai Bizottság jelezte, nem tudtak előzetesen az útról és a Portfolio
Selena Gomez és Benny Blanco igazi álompár, akikből csak úgy sugárzik a harmónia és a boldogság. A szerelmesek egy éve vannak együtt, és egy újabb közös fotó a bizonyíték rá, hogy jobban imádják egymást, mint valaha!
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) békemissziója keretében Moszkvába érkezik 2024. július 5-én. A kormányfő Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével találkozik. …
Az elmúlt 10 év eredményeit összefoglaló zöldség-gyümölcs ágazati bulletint készített a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A budapesti panelekért fizetett négyzetméterár a 2023-as átlagnál már 9 százalékkal magasabb, így idén 765 ezer forint/m2-es áron, átlagosan 41 millió forintba került egy élhető, 53 négyzetméteres panel vásárlása. A legnépszerűbb lakótelepeken ugyanakkor már egymillió forint közeli négyzetméterárakra is készülhetnek a vevők a Duna House adatai szer
Új felsővezetőket jelentett be a 4iG, a vállalatcsoportnál zajló transzformációs program következő állomásaként. Az új kinevezések célja a távközlési és nagykereskedelmi üzletágak hatékonyabb irányítása, valamint az innováció és nemzetközi terjeszkedés előmozdítása.
Nagyobb falatnak bizonyult Ecuador Argentína számára a Copa América negyeddöntőjében, mint az előre várható volt. Lionel Scaloni klasszisokkal teletűzdelt válogatottja támadásban impotens játékot mutatott kevés kockázatvállalással, progresszív passzal és csellel. Az argentinok ráadásul igen szerencsések lehetnek, hiszen a meccs folyamán Enner Valen
Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airportnak (BA) ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az utasairól megfelelően gondoskodjon, ezért a menedzsment azonnali döntését követően a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki
Mexikó leglátogatottabb turisztikai területeire vörös riasztást adtak ki pénteken a Beryl hurrikán miatt, mert a trópusi vihar hamarosan elérheti a szárazföldet, miután több halálos áldozatot is követelt már a karibi térségben.
A Threads – a Meta válasza a Twitterre –, most ünnepelte első születésnapját. A tavaly július 5-i indulása után a közösségi hálózat elérte a 175 millió havi aktív felhasználót, ami figyelemre méltó eredmény. Egy év elteltével a Threads próbálja megtalálni a saját hangját azzal, hogy nem olyan hírközpontú, mint a Twitter/X, és nem olyan nyitott, [
Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök, amikor a kommunikációs csatornák helyreállításán dolgozik – nyilatkozta a Mandinernek Nicolas Sarkozy, korábbi francia államfő Orbán Viktor moszkvai útja kapcsán.
Helyesen cselekszik a magyar miniszterelnök, amikor a kommunikációs csatornák helyreállításán dolgozik - nyilatkozta a Mandinernek Nicolas Sarkozy, korábbi francia államfő Orbán Viktor moszkvai útja kapcsán.