Tuzson Bence igazságügyi miniszter, hogy szeptembertől a kormány ingyenes B kategóriás jogosítványt biztosítana a középiskolás diákoknak. Egy nap sem telt
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. (MVM Next) számlázási gyakorlatával kapcsolatban.
Közel másfél hónapja fogadták el az első amerikai spot Ethereum ETF-et, azonban a tőzsdefelügyelet azóta sem adott semmilyen információt az alapoknak arról, hogy mikor indulhat el az eszköz tényleges kereskedése. Azt tudni lehetett, hogy az utolsó űrlapot elfogadását követően hetek, vagy akár hónapok telhetnek el a kereskedés tényleges indulása köz
A Manchester City rendkívül erős brand az angol futballban, még olyanok is szívesen igazolnak a klubhoz, akiknek remek helyük volt eddig. Mondjuk az Arsenalban.
Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
Az ukrajnai rendezésről és a kétoldalú kapcsolatokról kezdett eszmecserét a Kremlben pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
A GVH ismét versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálja, hogy az MVM Next számlázási gyakorlata nem ütközik-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
A magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez szűkítette keretét a párizsi olimpia előtt, Mikler Roland csak a tartalékok között kapott helyet.
Az átlagos kereskedelmi vásárlóerő Európában 6517 euró fejenként, azonban a 25 vizsgált európai ország között jelentős különbségek vannak a kereskedelemben elköltött kiadások tekintetében: a luxemburgiaknak van a legmagasabb, egy főre jutó kereskedelmi vásárlóerejük, ami 12067 euró/ fő. Ezzel szemben Romániában a legalacsonyabb a kereskedelmi költé
Harmadfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól péntek éjfélig - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben pénteken.
According to the former French president, who has long maintaine an excellent relationship with Orban, restoring communication channels is the first step on the road to peace.
Bár a paraguayi válogatott talán a legnehezebb csoportba került az idei Copa Américán, ha továbbjutást nem is, de néhány jó meccset várhattunk attól a csapattól, amelynek támadósorában a Newcastle United klasszisa, Miguel Almirón és a Brighton ifjú sztárja, Julio Enciso is szerepel – az argentin szövetségi kapitány, Daniel Garnero együttese mégis h
Rishi Sunak pénteken hivatalosan lemondott a brit miniszterelnöki tisztségről, miután a Munkáspárt elsöprő győzelmet aratott a parlamenti választásokon. A konzervatívok súlyos vereséget szenvedtek, 250 mandátumot veszítve, és ezzel történelmük legrosszabb választási eredményét produkálták. Sunak hangsúlyozta a Konzervatív Párt újjáépítésének fontos
Az üveghulladék-hasznosítással foglalkozó orosházi Re-Glass Kft. mintegy 350 millió forintos projekt keretében technológiai fejlesztést hajtott végre, amellyel képessé vált százszázalékos tisztaságú polivinil butirál (PVB) fólia és granulátum gyártására. A vállalat most piacot keres a speciális technológiának és a terméknek - tájékoztatta a cég ügy
A SPAR piacra dobott egy új párizsit Zsozé Atyával karöltve. Az új márkát az internet népe hívta életre, miután a közösségi médiában ismert tiktoker meglátogatta a bicskei Regnum húsüzemet és beindult a komment szekció.
A katekéták szakmai és lelki fejlődéséért A Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézete negyedik alkalommal rendezte meg a mentor-katekéta konferenciát június 7-én a szegedi Gál Ferenc Egyetem Klebelsberg-termében, melynek célja a katekéták támogatása és a katekézis valós kérdéseinek tárgyalása volt. Az „A kísérés művészete” címmel tartott sz
A Rákok időszaka június végén kezdődik és egészen július közepéig tart: olyan hetek elé nézünk, amelyekben az érzelmeink felerősödnek, és a családi, otthoni kapcsolatok kerülnek előtérbe.
Összesen 425 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba 2024 első hat hónapjában Magyarországon. Ez drámai, 36,4 százalékos zuhanás tavalyhoz képest, míg a 2022-es esztendővel szemben az 59,8 százalékos mínusz egyenesen katasztrofálisnak nevezhető.