Jurij Andruhovics regényében találkozunk egy gazdag zsenivel, akinek kioperálják az agyát, egy bölcs hollóval és jó pár különleges és szenzációsan szexelő lánnyal. Olvass bele az Éj Rádióba!
Több száz millió forintot keres, de miatta esett ki a portugál válogatott: ügyetlen bájgúnárként hivatkoznak rá több oldalon is, állítják hogy teljesítmény nélkül veszi fel a csúcsgázsit.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (Mob) elnöke büszke arra, hogy húsz nappal a rajt előtt már meghaladta a párizsi küldöttség létszáma a 2021-es játékokét.
Féléves moratórium után, július 1-jétől csak visszaváltható csomagolásban értékesíthetők az italok. Az új rendszer bevezetése óta a MOHU REpont rendszerben több mint 10 millió petpalackot, alumíniumdobozt és üveget vettek vissza.
Ezen a héten "ünnepelte" 125. születésnapját Indiana Jones, a filmtörténelem egyik legnépszerűbb kalandora. A Harrison Ford által alakított karakter először az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatói filmben tűnt fel, azóta pedig három folytatás és egy sorozat is készült a régészprofesszorról. Bár a történeteit mindannyian ismerjük, karaktere ug
Törökország álláspontja szerint az ukrajnai háború rendezése érdekében országok széles körű részvételén alapuló nemzetközi békeplatformra van szükség - jelentette ki szombaton Hakan Fidan török külügyi tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri tanácskozásán az azerbajdzsáni Susa városában.
Schmidt Ádám szerint ha a most végzettek kellő alázattal és szenvedéllyel űzik a hivatásukat, elérhető az a cél, hogy Magyarország egy egészségesebb, és sokkal inkább sportoló nemzet legyen.
Az amerikai Ashley Meyers természetes úton esett teherbe, és bár a férjével nem terveztek újabb babát, nagyon örültek a gyermekáldásnak – ám a magzatok számával szembesülve sokkot kaptak.
Elérte a 10 milliót a visszaváltások száma a napokban a MOHU REpont visszaváltási rendszerében – közölte a vállalat. A közleményben emlékeztettek, hogy július 1-jétől csak visszaváltható csomagolásban forgalmazhatják termékeiket az italgyártók, ezért egyre több ilyen palackot, üveget és dobozt találni a boltok polcain. Ennek megfelelően a visszavál
A Nissan LEAF prototípus 14 kamerát, 10 radart és 6 LIDAR-érzékelőt használ. Ez a jármű demonstrálja a Nissan előrelépését az autonóm vezetés területén, különösképpen az komplex városi környezetben. A Nissan által bemutatott korábbi prototípusokhoz képest a legújabb tesztjármű számos, tetőre szerelt érzékelőt használ, amelyek jelentősen kibővítik a
Az egész európai légteret érintik a késések, nemcsak Budapestet - mondta a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese szombaton az M1 aktuális csatornán.
Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás egy tervezetten augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából. A társadalmi egyeztetésre induló program a napelemmel és energiatárolóval felszerelt modern töltőpontok telepítését is ösztönzi - jelentette be az MTI-hez kedden
Bár Katalin hercegné és Vilmos herceg rengeteg időt töltenek a gyermekeikkel, egy különleges nő segít nekik abban, hogy György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg kifogástalan nevelésben részesüljön: ő pedig nem más, mint a dadájuk, Maria Borrallo.
Mi történik, ha elfáradunk úszás közben? El lehet tévedni az útvonalon? Hogyan kerül át a csomagunk az indulási pontról az érkezőre? Hogyan léphetünk kapcsolatba szeretteinkkel, ha a mobilunkat az úszás előtt a túlsó parton hagytunk? Július 20-án 42. alkalommal rendezik meg a LIDL Balaton-átúszást, amellyel kapcsolatban - főleg az első alkalommal i
Rengeteg egészségtelen ételt csak azért fogyasztunk, mert egyszerűbb készen hozzájuk jutni, vagy esetleg annyira szeretjük őket, hogy nem akarunk lemondani róluk.
Az Apple Formula-1-es filmje Brad Pitt (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) főszereplésével, Joseph Kosinski (Top Gun: Maverick) rendezésében F1 címmel 2025. június 27-én jelenik meg Észak-Amerikában és 2025. június 25-én külföldön. Befutott az első poszter is.