Nyáron különösen jól tud esni belekortyolni egy pohár jól behűtött, habzó italba, főleg ha előtte a barátainkkal vagy a családunkkal is koccintunk. Egy pohár minőségi prosecco például biztos, hogy nem csak ital formájában élvezetes. Bár elsőre furcsán hangozhat, de igazi különlegesség lehet a vele készült puha, édeskés pogácsa, amit te is könnyen e
Bagi Iván év elején jutott komoly elhatározásra, miután a túlsúlya már az egészségét veszélyeztette. A Karinthy-gyűrűs humorista gyorsan meg is szabadult tíz kilótól, ám rá kellett jönnie, hogy a hátrelévő kilókat már csak táplálkozás-pszichológus segítségével tudja leadni. Gyermekkorában elszenvedett traumái ugyanis máig kísértik.
A Samsung nem viccel: az új Galaxy Watch mesterséges intelligencia (MI) segítségével ösztönöz az egészséges életmódra. A Samsung az év elején, a Galaxy S24 sorozat bevezetésével alapozta meg mobil MI korszakát és kötelezte el magát a Galaxy AI széleskörű bevezetése mellett. E törekvés részeként a vállalat Galaxy Watch okosóráira is
Brutálisan pörgött a hitelezés májusban, sorban álltak az emberek a lakáshitelért és a személyi kölcsönért, a babaváró támogatás népszerűsége sem csökkent. A folyószámlahitelek összege is nőtt, átlagosan 200 ezer forintos mínuszban zárja a hónapot, aki kénytelen ilyen szolgáltatást igénybe venni a bankjától - írja elemzésében a Bank360.hu.
Belátható időn belül komoly gazdasági és környezeti problémával kell szembenéznie Amerikának. A jó hír, hogy van egy kiskapu, ami megoldást jelenthet ezekre a nehézségekre, a rossz hír az, hogy ennek
Az átlag diétázó könnyen azon kapja magát, hogy elvész a – sokszor egymásnak is ellentmondó – étkezési szabályok rengetegében. Ki tudja, miért, de az alábbi 6 gyümölcs is sokak fejében tiltólistán van, pedig nem kellene így lennie!
Legyen kényelmes, ne legyen túl meleg, és mutasson jól a képeken - az alábbi outfitek mindezeknek a kritériumoknak megfelelnek, így érdemes inspirálódni belőlük, ha éppen a nyaraláshoz csomagolsz.
Mikor találta fel az ember a cipőt? Erre nehéz pontos dátumot mondani, mivel a cipők készítéséhez használt állati bőrök, növényi rostok és egyéb anyagok idővel lebomlottak. A legrégebbi ismert cipők több mint 10 ezer évesek, de a megkövesedett lábnyomok szerint őseink ennél jóval korábban is hordhatták őket.
A nyári hónapokban sokaknál gyakori jelenség a vörös, viszkető és hámló bőr. Az Egyesült Államokban a felnőttek több mint egyharmada minden évben leég a naptól. A legtöbb esetben ez otthon könnyen kezelhető hideg borogatással, vagy gyengéd, gyulladáscsökkentő krémekkel. Néha azonban a leégés olyan súlyos, hogy orvosi ellátást igényel. Mutatjuk enne
Májusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A méhbalzsam lángvörös, borzas virágai a fűszer- vagy a virágoskert ékességei. Rendkívül pikáns, erős aromája egyeseket a kakukkfűre, másokat a mentára emlékeztet. Ismerjük meg közelebbről!
Az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúra készülhet Kína, ahol az importőrök rekord mennyiségű szójababra kötöttek szerződést. A felvásárlási kedvet befolyásolhatja az idei rekordtermés miatti alacsony világpiaci ár is.
A szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásában számos kockázati tényező vesz részt, amelyek közül a táplálkozás az egyik legkiemelkedőbb, amellyel befolyásolható a betegség kialakulása, előrehaladása. Helyesen megválasztott étrenddel növelhető a gyógyulási esély és a várható élettartam.
Érdemes minél hamarabb bevezetni a mogyorót a gyermek étrendjébe? Egy nemrégiben közzétett vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy a korai hozzátáplálás során adott földimogyoró hosszú távon is segíthet megelőzni a földimogyoró-allergia kialakulását. Dr. Moric Krisztina, az Allergiaközpont allergológusa, klinikai immunológusa összege
Továbbra is hatósági felügyelet alatt marad, de a bíróság engedélyével elhagyhatja Romániát, ha egy másik uniós országba kíván távozni, Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan - döntött pénteken a bukaresti törvényszék.
Egy indiai férfi visszaharapott, miután egy kígyó megtámadta, a támadásban pedig meglepő módon a hüllő vesztette életét. Santosh Lohar egy 35 éves vasúti dolgozó, aki kedd
A mém érme piac úgy néz ki, végre kezd kikecmeregni a vörös zónából, hiszen majdnem mindegyik mém érme nőtt a héten. A Book of Meme és a Bonk is jelentős, 17%-os és 12%-os emelkedést produkált, a Dogwifhat pedig elképesztő, 37,2%-os növekedést tudott felmutatni. Ebből a szektor arra következtetett, hogy közeleghet a bikafutam, és a befektetők […]
Valószínűleg már hallottál a gaslightingról, vagyis a gázlángolás jelenségéről. De mi is ez pontosan? Hogyan ismerheted fel, ha téged manipulálnak? Milyen hatásai és következménye van akár rád, akár a kapcsolatra nézve? Mit tehetsz, ha a párod gázlángol? Most mindezekre választ adunk. A párkapcsolati gázlángolás azt jelenti, hogy a párod szándékosa
Te is örülsz, hogy végre itt az igazi nyári meleg, de a forró napokon a hajad kihívást szokott okozni? Teljesen természetes, hogy minél melegebb van, annál inkább vágyunk arra, hogy a hajunkat ne egyszerűen kibontva hordjuk, hiszen valamilyen módon feltűzve sokkal kényelmesebb lehet. Na de hogyan viseljük a hajunkat, ha közben még azt is szeretnénk
Megjelent a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati átvilágításról szóló európai uniós irányelv, azaz a Corporate Sustainability Due Diligence Directive (CSDDD), amelyet két éven belül kötelesek átültetni saját nemzeti jogszabályaikba a tagállamok. A vállalatok feladatai közé fog tartozni az emberi jogi és környezetvédelmi káros hatások kezelése,
A Schneider Electric multinacionális vállalat áll a Time magazin és a Statista által összeállított "World’s Most Sustainable Companies for 2024" rangsor élén. A folyamat első lépéseként a világ legnagyobb és legbefolyásosabb vállalatai közül több mint ötezret választottak ki. A szigorú, négylépcsős értékelést követően a végső rangsorból kizárták
A brit csodagyerek a Forma-1 legfiatalabb versenyzőjévé avanzsált, amikor a márciusi Szaúd-Arábiai Nagydíjon beugrott a vakbélgyulladással küzdő Carlos Sainz helyére.
Bill Gates Breakthrough Energy nevű innovációs alapja új, nyílt forráskódú operációs rendszert mutatott be, melynek célja, hogy segítse az országokat az új elektromos hálózatok kiépítésében.
A futókacsák szívósak, támogató társas lények, és igénytelenségük miatt egyszerű a tartásuk. Mégis, vannak sarkalatos pontok, amelyeket a sikeres kacsatulajdonosok betartanak, így hosszú évekig számíthatnak a futókacsáik hathatós segítségére.
Milyen lehetősége van azoknak, akik a nyári szezon beindulásával nyaralóvásárláson gondolkodnak, azonban szeretnék kihasználni az állami lakástámogatások nyújtotta előnyöket? A Credipass pénzügyi szakértői ennek jártak utána, feltérképezve a támogatott hiteles opciók mellett a legkedvezőbb piaci lakáshitel-lehetőségeket is.
Július 13-án téged is vár a Iii. Outdoor fesztivál, ahol minden a kültérről és az otthoni wellnessről szól. Kerti bútorok, árnyékolók, grillek, jakuzzik sokasága és izgalmas bemutatók, programok és kóstolók várnak!