Rekordszámú résztvevővel, 19 csapat, 80 kenu és mintegy 370 önkéntes, köztük csaknem 40 gyerek közreműködésével mintegy 7,5 tonna hulladéktól mentesítették a Tiszát június 27-30. között az V. Tisza-tavi PET Kupa önkénes akció során - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
Barackos tiramisu, szedres panna cotta tarte, ribizlis-citromos sajttorta vagy a nagyiféle kapros-túrós pite – bármelyiket falnád, itt mindegyik receptjét megtalálod, és még sok-sok mutatós nyári sütiét!
Svájc szerzett vezetést, de az angolok megint kicsikarták az egyenlítést. A hosszabbításban volt svájci kapufa közvetlenül szögletből, de a tizenegyespárbajt Anglia bírta jobban, mehetnek az elődöntőbe.
A francia válogatott korábbi csapatkapitánya fontos tagjai lett a csapatunknak. Kihirdette végleges keretét Mihók Attila és Cseh Sándor, kilenc tokiói bronzérmes most is ott lesz az ötkarikás játékokon.
Van egy olyan banki szolgáltatás, amit sokan még mindig nem ismernek, pedig pofonegyszerű, és megkönnyíti a pénzátutalásokat. Megmutatjuk, mire is jó a fizetési kérelem.
A Dán Néppárt csatlakozásával megvan a hét különböző tagország a Patrióták Európáért pártcsaládban, a kötelező 23 képviselő pedig már az alapító hármak révén összejött, így nagyjából már semmi akadálya nincs annak, hogy Orbán Viktor hétfőn frakciót alapítson, és elindítsa a Patrióták Európáért növekedését. Hogy valóban az EP harmadik, majd később m
Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, de néha megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Dunántúlon néhol zivatar, zápor előfordulhat. Gyenge lesz a légmozgás. Országos hőség lesz 30-36 fokos maximumokkal.
A UPS Healthcare 20 millió eurós beruházással több mint 200 korszerű, hőmérséklet-szabályozott járművet vásárol, hogy bővítse hűtési lánc képességeit jelentős európai egészségügyi piacain, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában és Magyarországon.
24 évvel ezelőtt hunyt el Władysław Szpilman lengyel zsidó zongorista-zeneszerző, és az, hogy túlélte a holokausztot, nagyban köszönhető egy – a társai borzasztó tetteit a végletekig szégyellő – német katonatisztnek is.
Oroszország feltett szándéka, hogy 2030-ra megépítse egy tervezett új űrállomás négy modulból álló magját – közölte a napokban a Roszkoszmosz űrügynökség a Reuters szerint.
Huszonnégy Grand Slam-tornagyőzelem, 98 trófea egyesben, 428 hét az Atp-világranglista élén, és megannyi rekord. Novak Djokovics 37 évvel ezelőtt Belgrádból indult világhódító útjára. Hogyan vált a szerb teniszezőből a valaha volt egyik legjobb és legeredményesebb játékos? Többek között erre a kérdésre is választ ad a szerb Sportal.rs által forgato
A tökfőzelék az év minden egyes napján hibátlanul elkészíthető fogás. Nyáron friss tökből és friss kaporral verhetetlen, de télen fagyasztott tökből is tökéletes. Mutatjuk a legjobb recepteket!
Általában észre sem vesszük, hogy a feszültség, stressz levezetésére milyen mozdulatokat csinálunk a kezeinkkel, lábunkkal, vagy akár az egész testünkkel. Pedig az igazság az, hogy néha egy-egy apró mozdulat is sokat elárul az érzéseidről, gondolataidról, vagy akár a személyiségedről. És sajnos majdnem biztos, hogy az alábbiakat te is csinálod – pe
A magyar egyetemeket a világ élmezőnyébe kell emelni – mondta a kulturális és innovációs miniszter a Rákóczi Szabadegyetem szombati panelbeszélgetésén Sátoraljaújhelyen.
Azt már évek óta tudjuk, hogy a műanyagtermékek lebomlása következtében felszabaduló mikroműanyagok bejutnak az emberi szervezetbe, gyakorlatilag egyik szervünk sincs rejtve előlük, és különféle megbetegedések kiváltásáért felelősek.
Az EU soros elnökségének átvétele után szinte rögtön Putyinhoz utazó magyar miniszterelnök szerint a katonai szövetség célja a béke helyett a vég nélküli háború lett. Írásában mégsem említi Oroszországot.