Görögország a vitorlázás fellegvára, az idén Horvátországnál is kedveltebb úti célja a magyar túravitorlázóknak. Rengeteg sziget, homokos partok, nyáron állandóan fújó szél, meleg tenger, hosszú szezon és kedvezőbb árak jellemzik a vízen és a szárazon egyaránt. A hajózási térség rendkívül nagy és változatos: sok nyárra tartogat vitorlásélményt, míg
Több európai politikus nem nézte jó szemmel Orbán Viktor meglepetésszerű moszkvai látogatását, de az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese védelmébe vette a magyar miniszterelnököt.
Harry Kane-ék a legjobb négy közé jutásért Svájccal mérkőztek meg a labdarúgó Európa-bajnokságon. Szoboszlai Dominik barátjára nagy szüksége volt Gareth Southgate együttesének.
Birgit Lauda (45) tizenegy évig volt házas Niki Laudával Még egy vesét is adományozott neki. A motorsport mindent jelentett Laudának, aki háromszor lett Forma-1-es világbajnok. Most Birgit példát mutatott, és meglátogatta néhai férje egykori versenyzőcsapatát a spielbergi Osztrák Nagydíjon. George Russell Mercedes-győzelmének szurkolt a boxutcában,
A stabilcoinok a kriptovaluták világának meghatározó elemei, ehhez kétség sem fér. A két legismertebb stabilcoin a Tether (USDT) és az USD Coin (USDC). A következő rövidebb elemzésben megmutatjuk az USDT és az USDC különbségeit, hasonlóságait és egyedi tulajdonságait, így némi útmutatót mutatva a befektetőknek a köztük való választáshoz. A stabilco
Biniam Girmay második etapsikerét gyűjtötte be a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, a nyolcadik szakaszon az összetett élcsoportja nem változott.
A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.
Megépítették, jégbe fagyott, elfoglalták a szovjetek. Aztán presszó lett belőle, most meg újra úszik: és akkor a kettőből még csak az egyik olyan, több száz éves hajóról beszéltünk, ami a mai napig szállít utasokat a Balatonon.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az elmúlt egy évben az ülőgarnitúrák, konyhaszekrények és étkezőasztalok ára nem mutatott jelentős növekedést. Az infláció hatása ezekre a termékekre minimális volt. A legnépszerűbb IKEA-termékek árait is megvizsgálta cikkében a Pénzcentrum: március óta a legtöbb elem ára változatlan maradt.
Az autóit variálta és csak nyomozza a helyes ösvényt a Ferrari. Charles Leclerc szerint a problémáik mellett ez is közrejátszott a Montreal utáni újabb Q2-es kiesésében.
A fehér poros Lackner Csaba kizárása az MSZP-ből csak színjáték volt – vélekedett a Mandinernek nyilatkozva Dódity Gabriella, akit nemrég felmentettek a rágalmazás vádja alól. A kispesti Fidesz-KDNP-s politikus nem dőlhet hátra, Lackner ugyanis fellebbezett.
Magyarországon a férfiak átlagosan napi 79, a nők 185 percet töltenek láthatatlan munkával. A háztartási munka fizetetlen munka, miközben forintosítva a GDP negyedét teszi ki. Egy nemzetközi felmérés Budapesten például a háztartási munka értékét havi 1326 euróra becsülte.
Az élsportolók, akik évtizedekig szabad- és pihenőidejüket is beáldozva fáradhatatlanul edzenek, és hónapokat töltenek azzal, hogy topformába hozzák magukat egy-egy világversenyre, nem szívesen mondanak le arról, hogy learathassák a babérokat erőfeszítéseikért. Akkor sem, ha esetleg megsérülnek, vagy extrém fájdalommal kell megbirkózniuk.
Hamarosan Silvio Berlusconi, elhunyt olasz miniszterelnök nevét fogja viselni Milánó legnagyobb reptere. A döntésről Matteo Salvini, olasz közlekedési miniszter számolt be pénteken. Berlusconi, aki a II. világháború utáni Olaszország leghosszabb ideig hivatalban volt miniszterelnöke és iparmágnása volt, tavaly hunyt el 86 éves korában.
Szicília, nemcsak gyönyörű tengerpartjairól és történelmi emlékeiről híres, hanem mostanában a súlyos vízhiány miatt is reflektorfénybe került. Agrigento városában, amely a híres Templomok Völgyének otthona, a helyiek és turisták egyaránt szembesülnek az aszály következményeivel - írta a CNN.
Bár nem ebben az időszakban a legszélesebb a kínálat a munkáltatói oldalon és lassul a kiválasztás folyamata is, de jellemzően nem húzzák le a rolót a vállalkozások. Igenis van esély álláskeresőként, bár szükség van egy kicsit több türelemre.
Az animációs filmek sosem fognak kimenni a divatból, hiszen nem csak a gyerekek, de a felnőttek is ugyanolyan jól tudnak szórakozni rajtuk, főleg ha egyik-másik még nekik szóló poénokkal is vannak tele. Éppen ezért minden évre jutnak ilyen újdonságok is, amelyek vagy eleve streamingre készülnek, vagy előbb-utóbb eljutnak oda is. Mint például A ross
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.