2024. július 12. péntek

júl. 12
19:06
Júniusban kifulladt a lakásdrágulás lendülete, de az első negyedévben Magyarország így is dobogós volt az Eu-ban (Digital Hungary)
Ismét változás történt az országos lakásárak trendjében, ami elsősorban a lakásvásárlást tervezőknek jó hír. Az ingatlan.com lakásárindexe szerint a korábbi tempós drágulás után júniusban 0,4 százalékkal mérséklődtek a lakásárak, ami a gyakorlatban már stagnálást jelent.
júl. 12
19:09
Legfrissebb: Narancs riasztást adtak ki zivatar, szél és jég veszélye miatt több megyére is (SzMo)
A katasztrófavédelem azt is közölte, hogy mire kell nagyon odafigyelni és hogyan lehet segítséget kérni baj esetén.
júl. 12
19:09
Orbán Ráhel a hazai turistáknak tartaná meg a Balatont, és örül Ferihegy hazai kézbe kerülésének (Telex)
Exkluzívnak beharangozott interjút adott a kormányfő lánya az Északipart magazinnak, ahol kevés konkrétummal beszélt arról, merre kéne terelgetni a magyarországi turizmust.
júl. 12
19:12
Van egy jó hírünk annak, aki eurót venne a nyaraláshoz (Menedzsment Fórum)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 12
19:12
Leleplezték Oroszország titkos európai műveletét (Portfolio)
Holland kutatók jelentése szerint álhíreket és dezinformációt terjesztő, összehangolt fiókhálózatok árasztották el a közösségi média platformokat Franciaországban, Németországban és Olaszországban az európai parlamenti választások előtt. A Trollrensics tanácsadó cég által végzett elemzés megállapította, hogy számos ilyen fiókot Oroszország ukrajnai
júl. 12
19:12
Betegség miatt távolították el Janicsák Veca méhét, többé nem szülhet gyermeket (Sassy)
A kálváriája a kislánya születése idején kezdődött, miómával.
júl. 12
19:12
Litecoin árfolyam-előrejelzés: Bikás fordulat a bálnás tevékenységek miatt (KriptoMagazin)
Az IntotheBlock jelentése szerint a Litecoin naponta átlagosan 2,85 milliárd dollár feletti tranzakciókat bonyolít le 100 ezer dollár értékben, ami a piaci tőke több mint 50%-át teszi ki. Meglepő módon ez több, mint a legtöbb Layer 1 kriptovalutánál. Összehasonlításképpen, a Dogecoin körülbelül 590 millió dollárnyi nagy tranzakciót bonyolít, pedig
júl. 12
19:15
Vörös farkú, fehér alapszínű macskája lett a budapesti városházának (Telex)
Semmilyen más cirmos, kandúr, macsek, cicus vagy egyéb mijákoló állat nem tűretik meg a Főpolgármesteri Hivatalban, derült ki egy jegyzői rendeletből.
júl. 12
19:18
Infláció: „a kedvező kép mögött sötét árny húzódik meg” (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal júniusra 3,7 százalékos pénzromlást mért, a nyugdíjasok inflációja hasonlóan, 3,6 százalékon alakult. A folyamatos üzemanyagár-emelkedések híre ellenére az intézet az elmúlt hónapban mégis azok árának csökkenését mérte. A Privátbankár Árkosár-felmérés helyesnek bizonyult, de kellemetlen meglepetést hozott az Mfor Nyu
júl. 12
19:18
Megújították a magyar-svájci kettős adóztatás elkerüléséről szóló dokumentumot (Adózóna)
A magyar-svájci gazdasági kapcsolatok további erősítése kiemelt fontosságú mindkét fél számára – hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, miután aláírta Jean-François Parozzal, a Svájci Államszövetség Magyarországi Nagykövetével a két ország közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, egyezmény módosító jegyzőköny
júl. 12
19:18
Az európai tőzsdékhez képest alulteljesítő volt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,4 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 72 133,07 ponton zárt pénteken.
júl. 12
19:18
Repülőjáratok korlátozása: közbe lépett az uniós jog (Portfolio)
A holland legfelsőbb bíróság pénteki ítélete szerint a kormánynak az európai szabályok értelmében különleges eljárást kell követnie, ha csökkenteni kívánja a járatok számát Európa egyik legforgalmasabb csomópontján, a Schiphol repülőtéren.
júl. 12
19:18
Ennyi lépés után már csökkentheted a korai halál kockázatát – Hála égnek nem kell túlizzasztanod magad a sétával (Femcafe)
Továbbra is jobban járunk, ha megpróbálunk minél többet sétálni. Nem is az a legfontosabb, hogy meglegyen a tízezer lépés.
júl. 12
19:21
Nem elég a hőség, újabb riasztás érkezett (naphire.hu)
Zivatar veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Győr-Moson-Sopron és Vas vármegye területére a HungaroMet Zrt. péntek délután.
júl. 12
19:24
Roger Köppel: Pimaszságnak tartom, hogy Orbán szemére vetik, hogy Putyin-barát (HírTV)
Hogy értékeli a magyar kormányfő békemisszióját? Mit szól a brüsszeli reakciókhoz? Mit látott Kijevben és Moszkvában? Interjú a Die Weltwoche című svájci hetilap főszerkesztőjével, aki elkísérte útjára a miniszterelnököt.
júl. 12
19:24
Magyar céget vásárolt fel a GLS (autopro)
Az e-kereskedelemre szakosodott magyar fulfilment céget vásárolta fel a GLS.
júl. 12
19:24
Miért imádjuk a savanyúkáposztát? (Nőiportál)
Hosszú ideig eláll, gazdag a jó baktériumokban és változatosságot csempész a tányérodra: minden, amit tudnod kell a a szuperélelmiszer savanyú káposztáról!
júl. 12
19:27
Jó hír érkezett a madárinfluenzával kapcsolatban (Magyar Mezőgazdaság)
Reményre ad okot egy új kutatási eredmény, az ugyanis a szakemberek segítségére lehet a védekezés kialakításában.
júl. 12
19:27
Fogadjunk, hogy még nem hallotta ezt az őrült sztorit Mika Häkkinenről (Racingline)
Mika Häkkinen még zöldfülű F1-es pilótaként hajtotta végre azt a bravúrt, hogy lecsukatta magát néhány órával a Brit Nagydíj előtt.
júl. 12
19:30
Megmenthető lenne a hazai bogyósgyümölcs-termesztés (Öko-drive)
Az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult a bogyós gyümölcsök hazai termesztés annak ellenére, hogy a fogyasztók és a feldolgozóipar részéről is lenne igény rájuk. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) szerdán ismertetett körképe szerint az éghajlatváltozás ellenére lenne lehetőség az ágazat fejl
júl. 12
19:33
Fotók: Magyar Péter az ungvári katonai temetőbe vitt virágot több magyar katona sírjára (SzMo)
Kiss Sándor volt az orosz-ukrán háború első magyar áldozata. A 29 éves férfi az ukrán haditengerészetnél szolgált, és Ocsakovnál esett el.
júl. 12
19:36
Megszólalt Gulyás Gergely arról, Orbán "közvetít-e" Trump és Putyin között (ATV)
"Egyelőre még Donald Trump nem az Egyesült Államok elnöke, a kérdés időelőtti"  - nyilatkozta az atv.hunak Gulyás Gergely arról, hogy a miniszterelnök a békemisszióval közvetít-e Putyin és Trump között. Azt is megkérdeztük a minisztertől, hogy Orbán Viktor Biden elnökkel miért nem kezdeményezett megbeszélést a békéről.
júl. 12
19:39
Különleges tárgy keresése miatt újraindulnak az expedíciók a Titanic roncsához, komoly feltételeket szabtak az akciónak (Promotions)
A szerencsétlenül járt Titan esete óta most kezdik majd újra az expedíciókat.
júl. 12
19:39
Alec Baldwin sokkoló híreket kapott, ismét a börtön fenyegeti (naphire.hu)
Rosszul alakult Alec Baldwin számára a második tárgyalási nap abban a perben, amelyben gondatlanságból elkövetett gyilkossággal vádolják.
júl. 12
19:42
Ezeket a magvakat mindenképpen építsd be az étrendedbe! (Agroinform)
A magfélék rengeteg rostot és értékes ásványi anyagot tartalmaznak.
júl. 12
19:45
Erős meglepetésekkel készül a Mini a 2024-es Goodwood Festival of Speed sebességfesztiválra (Autószektor)
Debütál a vadonatúj és most először kifejlesztett MINI John Cooper Works E PROtotype, valamint az első tisztán elektromos meghajtású MINI John Cooper Works modell. A legendás hegyi felfutóra nem más vezeti fel az iránymutató elektromos újdonságot, mint a MINI John Cooper Works márkát ihlető legenda, John Cooper unokája, Charlie Cooper. A brit prémi
júl. 12
19:45
Olvadnak a sínek, mint a fagylalt: a MÁV a buszt ajánlja a hőségben (Telex)
Előbb a tájékozódás, csak utána az utazás!
júl. 12
19:51
Jön a 3. Beauty Expo (MMonline)
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia közös Beauty Expóját, amely szeptember 6-án a Millenáris Nagycsarnokában várja majd az érdeklődőket. A látogatók több mint 70 márka standjait fedezhetik fel, és rengeteg izgalmas program közül választhatnak. A szépségápolás szerelmesei számára igazi ünnep lesz szeptember 6-án, amikor a
júl. 12
19:51
A BitMEX bűnösnek vallotta magát a pénzmosás elleni törvény megsértésében (BitcoinBázis)
A BitMEX kriptovaluta tőzsde szerdán bűnösnek vallotta magát az amerikai pénzmosás elleni törvény megsértésében, ami komoly következményekkel járhat a cég számára. Szándékos mulasztás történt A New York déli kerületének ügyésze, Damian Williams elmondta, hogy a BitMEX szándékosan elmulasztotta egy megfelelő pénzmosás elleni program (AML) létrehozás
júl. 12
19:51
Széthullott az űr peremén a SpaceX rakétája (Telex)
2016 óta nem szenvedett balesetet Elon Musk cégének Falcon 9-es rakétája.
júl. 12
19:54
Egy új felmérés szerint egy cseppet sem ingott meg Biden népszerűsége (ATV)
Egy új felmérés szerint az elnökválasztási verseny állása érdemben nem változott, hiába kerültek pánikhangulatba a demokraták Joe Biden lelombozó vitaszereplése után.
júl. 12
19:54
Ők a Sárkányok háza sztárjainak való életbeli párjai (Joy)
A Sárkányok háza sztárjainak egy része még keresi a szerelmet, de van, aki már 30+ éve együtt van feleségével.
júl. 12
19:54
Nagy Katica: "Jelen van, hogy ugyanazért a munkáért, szerepért egy férfi többet kap" - #Képesvagyok S2E9 (InStyle)
A #Képesvagyok podcast legújabb adásában Nagy Katica színésznő volt a vendégünk, akivel legutóbbi kasszasiker filmjéről, a Semmelweisről és karrierje meghatározó pillanatairól is beszélgetettünk.
júl. 12
19:57
Minden stikli kiderült: Több milliárd forint EU-s pénz lenyúlásával vádolják Pintér Sándorékat (Nyugati Fény)
A projektet "nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű" beruházássá minősítették Pintér Sándorék.
júl. 12
20:00
Az újszülöttkori oxigénhiány (ProfitLine)
Ez az állapot nemcsak a születés után következhet be, hanem már a harmadik trimesztertől, tehát a várandósság harmadik harmadától kezdve érintheti a magzatot, egészen a születés utáni 28. napig, tehát az újszülöttkor végéig.
júl. 12
20:00
Megsülünk a Kárpát-medencében, már most súlyos a válság (Portfolio)
Az Alföld számos területén kritikusan száraz a talaj, és az aszály egyre nagyobb területeket érint. A Hungaromet tanulmánya szerint az ország különböző részein – köztük a Duna-Tisza közén, a Dunántúl keleti szélén és a Maros-Körös-közének nyugati felén – a talaj felső rétege már most veszélyesen száraz – számolt be az RTL Híradó.
júl. 12
20:06
Gulyás Gergely:  "Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait" (ATV)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) végzett hallgatók munkája is hozzájárul ahhoz, hogy az államot az itt élő polgárok hazájuknak tekintsék - mondta Gulyás Gergely az NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar 2024-ben végzett hallgatóinak oklevélátadó ünnepségén.
júl. 12
20:09
Milyen pánik? Döbbenetes eredményt hozott egy új, amerikai elnökválasztást vizsgáló felmérés (naphire.hu)
Egy új felmérés szerint az elnökválasztási verseny állása érdemben nem változott, hiába kerültek pánikhangulatba a demokraták Joe Biden lelombozó vitaszereplése után.
júl. 12
20:12
Lezárult az MVM informatikai átállása az E.ON Áramszolgáltató Kft. átvétele után (Adózóna)
Július 15-től az MVM teljes körű ügyintézéssel áll ügyfelei rendelkezésére, miután lezárult az E.ON Áramszolgáltató Kft. ügyfélkörének átviteléhez kapcsolódó informatikai fejlesztés – hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
júl. 12
20:15
Itt az új War Horse luxus-lakóautó (Autószektor)
Habár a COVID-19 pandémia kitörésekor megindult lakóautó-berobbanás már alábbhagyott az utóbbi időben, ez nem tántorítja el a gyártókat az újabb és újabb lakóautók piacra dobásától. Ezt az elvet követve a War Horse All Terrain nagy reményekkel debütál a prémium lakóautók között.  Mint sok másik gyártó, a War Horse is a Mercedes-Benz Sprinter kaross
júl. 12
20:15
Új helyszínen ér véget a rallycross vb (Racingline)
Az ausztrál forduló viszont elmarad a 2024-es rallycross vb-n.
júl. 12
20:18
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
júl. 12
20:18
Eldőlt: nem Mészáros Lőrincé lett a horvát gigacég (Portfolio)
A zágrábi székhelyű Fortenova eladja egyes agrárvállalkozásait, amelyekért több magyar üzletember mellett Mészáros Lőrinc is elindult. A pályázat győztese a Telex értesülése szerint végül egy horvát cég lett.
júl. 12
20:18
Erre kevesen gondoltak a Spanyolország-Anglia Eb-döntő előtt: az egész meccs múlhat rajta? (Pénzcentrum)
A spanyol labdarúgó-válogatott rekordot jelentő negyedik alkalommal hódítja el az Európa-bajnoki trófeát, ha vasárnap este legyőzi a berlini döntőben a legutóbbi kontinenstornán ezüstérmes és története első diadalára készülő Angliát.
júl. 12
20:18
"Nem könnyű rábeszélni az embereket" – A Viszkis árulja Berki Krisztiánnal közös könyvüket, akinek a kislányait támogatná a bevételből (SzMo)
Ambrus Attila szerint a könyvek eladása nem könnyű feladat, mert Berkit sokan nem szerették. De mikor megtuják, hogy mi a célja, akkor sokan segítenek.
júl. 12
20:24
A Boeing túl nagy a bukáshoz, de akkor mi a megfelelő büntetés? (autopro)
Vajon ahhoz is túl nagy a Boeing, hogy felelősségre lehessen vonni?
júl. 12
20:24
Balogh Levente nem kertelt: őszintén elmondta, hogy mit gondol a magyar celebekről (Femcafe)
Kihirdették a Szentkirályi Tehetségprogram három nyertesét, amelyben ezúttal női sportolók diadalmaskodtak. A szakmai zsűri a 14-18 éves fiatal sportolók közül választotta ki azt a hármat, akiknek a sportfejlődését 3,5 millió forint összdíjazással támogathatja a márka. A vízkirály, Balogh Levente a Femcafénak adott interjújában többek között azt is
júl. 12
20:27
Egy új tanulmány szerint kevésbé magányos az, aki eleget alszik (Hamu és Gyémánt)
Mindannyian éreztük már magányosnak magunkat valamikor, de egyeseknél ez az érzés tartósabban jelen van. Egy friss tanulmány most erre kínál egyszerű megoldást: bebizonyosodott, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás ellensúlyozza a magányt, írja a HuffPost.
júl. 12
20:27
Kiadták a veszélyjelzést: Másodfokú riasztást rendeltek el pénteken (Nyugati Fény)
A katasztrófavédelem figyelmeztetett.
júl. 12
20:27
Lótuszvirágzás hazánkban – meditációs koncerttel, indiai tánccal és vásárral (Magyar Mezőgazdaság)
Két hazai botanikus kertben is szervezett keretek között csodálhatjuk meg a keleti vallások legszentebb növényét, a lótuszt: Vácrátóton, valamint Szegeden. A virágzás egyébként nem várta meg a kitűzött programokat, nézelődni már most is lehet menni.

Keresés