Ma kezdődött a Weiz Rally, mely az Osztrák Rally Bajnokság és a Historic Eb versenye is, azonban a délutáni szakaszok előtt hatalmas vihar érkezett a verseny helyszínére, ami miatt komoly károk keletkeztek.
Témák: – Illusztris vendégek érkeztek csütörtök délután a Kohán képtárba. A Kepenyes Pál kiállítás apropóján gróf Nádasdy Borbála író és Rátkai Erzsébet iparművész vett részt a könyvbemutatóval egybekötött programon. – Nemrég egy olyan, II. András korabeli, 1212-ben kelt oklevél másolatát tanulmányozta Halmágyi Miklós, melyből kiderült, hogy valósz
A legnépszerűbb kriptovaluta, a Bitcoin árfolyama múlt pénteken több hónapos mélypontra, 54 000 dollár alá esett vissza. Az eszköz a hétvégén visszapattant ugyan, és 58 000 dollár fölé emelkedett, de ez rövid életű volt. A hét elején Németország ugyanis ismét nagyösszegben adott el Bitcoint, ami lefelé tolta az árfolyamot. Az üzleti hét eleje ismét
A SpaceX Falcon 9 rakétája, amely az elmúlt években a globális űripar egyik legmegbízhatóbb szállítóeszköze volt, pénteken repülési tilalom alá került az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) döntése nyomán. A tilalom oka, hogy egy rakéta az egyik küldetése során szétszakadt az űrben, és a Starlink műholdakból álló hasznos rakománya megsemmisül
Az eddigi egyik legrészletesebb tanulmány megerősítette az autizmus és a bélben lévő anyagok közötti kapcsolatot. Az új elemzés nem csak az emésztőrendszerben honos baktériumokat vizsgálta, hanem az ott található gombákat, archeákat és vírusokat is.A Hongkongi Kínai Egyetem kutatói által vezetett csoport olyan átfogó vizsgálatot dolgozott ki, amely
Az Európai Unió az idei COP29 klímacsúcson erős nyomást fog gyakorolni a világ országaira, hogy tartsák be a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásra tett ígéreteiket – derült ki a Reuters által ismertetett tárgyalási álláspont tervezetéből.
Fotó: MÁV A vasúttársaság az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: a MÁV-Volán-csoport minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy kezelje a rendkívüli forróság okozta problémákat, fenntartsa a vasúti közlekedés folyamatosságát és biztosítsa a megfelelő körülményeket az utazáshoz. "Sajnos a járműparkunk jelentős része még nem klímával,
Nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az emelkedő hőmérsékletnek a globális talajvízkészletre gyakorolt hatását. Arra jutottak, a Föld felszíne alatti vízkészletek idővel mérgezővé válhatnak.
Fontos szerepet játszik az egészségünkben a bélrendszerünk állapota. Egy erős és egészséges bélrendszer segíthet az emésztésben, az immunrendszer erősítésében és még a hangulatunkra is hatással lehet. Azonban a modern életmód, a helytelen étkezési szokások és más tényezők gyengíthetik a bélrendszert, ami különféle problémákat okozhat. Szerencsére a
Abszolút számokban Lengyelország szenvedte el a legnagyobb népességcsökkenést 2023-ban, lakosságarányosan pedig második helyre került az ország – írja a Notes From Poland.
Az AT&T pénteken bejelentette, hogy hackerek hozzáfértek szinte minden mobiltelefonos ügyfelük hívás- és üzenetadataihoz egy hat hónapos időszak alatt, 2022. május 1. és 2022. október 31. között. A telekommunikációs óriás közleménye szerint az érintett adatok nem tartalmazzák a hívások vagy üzenetek tartalmát, illetve személyes információkat, mint
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az ennél nagyobb bevételű vállalkozások ismét pozitívan látják az előttük álló egy évet. A teljes szektort te
A romániai Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet figyelmeztetése ellenére a román ortodox egyház (BOR) zsinata jóváhagyta a Mihály Arkangyal Légiója nevű egykori román fasiszta mozgalom egyik képviselője, a Dnyeszter-melléken később misszionáriusként szolgáló Ilie Lacatusu ortodox pap szentté avatását - közölte pénteken a G4Media.ro hírportá
Tizenhat civil szervezet részesül támogatásban a százhatvanmillió forint keretösszegű, egészségügyi témájú pályázatból - közölte a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.
Több mint ezerhatszáz doboz cigarettát találtak egy átalakított szerb rendszámú autóban a pénzügyőrök Röszkén - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ennek szakértők szerint a koronavírus-járvány alatti lezárások lehetnek a fő okai. Csecsemőkre még ma is veszélyes a szamárköhögés. Felnőtteknek is érdemes lenne oltani, hogy ne fertőzzék meg a gyerekeket, de a nekik való vakcinából jelenleg hiány van Magyarországon.
A hvg.hu egyik informátora szerint a jelenlegi forgalom kezelhető lenne, de előfordul, hogy munkaerőhiány miatt nem tudnak minden légiforgalmi szektort használni.
A kétségbeesés és a feszültség kézzel fogható. A kárpátaljai családok kettészakadtak, és az ottani magyarság fele már elmenekült az országból - írja a TISZA Párt politikusa.
Mondjon le az, aki nem tud megszervezni egy rendes újraszámlálást – mondta DJ-zés közben a főpolgármester. "Szép volt, Geri!" és "Mocskos Fidesz!", skandálta neki a tömeg.
A különböző szexsorozatok életünk szerves részét képzik, hiszen ki ne vágyna egy kis képernyőn megelevenedő pajzánkodásra, túlfűtött erotikára és fülledt érzékiségre? Sorra vettük a legjobb szexsorozatokat a streaming szolgáltatók kínálatában.
Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szeretjük a nyarat, mert kellemes a hőmérséklet, így sokat tartózkodhatunk a szabadban, kitárhatjuk az ajtókat, ablakokat, azonban ezzel együtt a zavaró rovarok is megjelennek az otthonainkban, így a távoltartásukra is megoldást kell találni.
Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint nagyon nehéz szezonális munkaerőt találni manapság.
Nagy elhatározásra jutott tavaly Miller Dávid, ám ő maga sem gondolta, mekkora feladat áll előtte. Dávid hamarosan a Sztárboxban küzd majd, s az erre való felkészülés segített neki, hogy a tavalyi fogadalmát megtarthassa.
Anant Ambani és Radhika Merchant háromnapos eseményen mondják ki egymásnak a boldogító igent, a március óta zajló "fesztivál" összköltségvetése forintban több száz milliárdos. A magyar fellépőket, a Budapest Scoring Orchestrát az Ambani család személyesen hívta meg a szertartásra.
A napi nyolcórás szolgálat után a tengerben is megmártózhat az isztriai Pula városának magyar rendőre, s napozhat is: júliusban ő vigyáz a Horvátországban nyaraló magyar turistákra. Néhány napra utána megy a család is, egy hétvégét együtt tölthetnek, ahol Jankovics Gábor főtörzszászlós idegenvezetésre is vállalkozhat, ugyanis ez a 11. nyara az Adri
A német média szerint a NATO washingtoni csúcstalálkozóján is felzúdulást keltett a CNN amerikai hírtelevízió kiszivárgott értesülése arról, hogy az orosz kormány merényletet tervezett a világ egyik legnagyobb fegyvergyártó cége, a német Rheinmetall vezérigazgatója ellen.
Meddig lehet ezt még következmények nélkül megtenni? Meddig tűrik az amerikaiak? Joe Biden, az Egyesült Államok 81 esztendős elnöke az utóbbi időben ismét leégette magát, ezúttal Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt nevezte a NATO csúcstalálkozón Vlagyimir Putyinnak. Ez azért is kellemetlen, mert éppen az orosz elnök parancsára robbant ki két és