Különleges gazdasági övezetté nyilvánítja a Paksi Atomerőmű területét a kormány - szúrta ki a tegnapi Magyar Közlöny rendelkezését a Telex. A döntés értelmében az ellenzéki polgármestert választó Paks 6 milliárd forint iparűzési adótól esik el.
A légiutas-kísérők munkája számos felelősséggel jár, hiszen egyetlen út során is már akár több száz ember biztonságára kell vigyázniuk – ez rendkívül nagy stressztűrést igényel. Van azonban egy hibalehetőség, amitől jobban félnek a stewardesek, mint a tűztől, ugyanis a bekövetkezése akár még életekbe is kerülhet. A legtöbb légiutas-kísérőt
Az orosz gáz mennyisége jelentősen csökkent Európában, ami új kihívások elé állítja az energiaellátást. A magyar gázfogyasztás is lecsökkent 10 milliárd köbméterről mintegy 8 milliárdra, amely részben pozitív hír, de komoly áldozatokkal is járt. Többek között erről beszélt Borsányi Zsolt, az Audax energiabeszerzési igazgatója a Portfolio Checklist
Májusban 1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, áprilishoz képest az export kiigazított volumene 3,1%-kal csökkent, míg az importé 1,6%-kal nőtt.
A Jetta első generációját 1979-ben mutatták be, Észak-Amerikában pedig rövidesen hatalmas sikereket ért el. Az Egyesült Államokban, Kanadában, sőt, Brazíliában
A TikTokon felütötte a fejét egy videó, aminek szerzője azt elemezgeti, mennyire hasonlít két dal. Nos, az egyik G.w.M nevéhez köthető, míg a másik Azahriah zenésztársáéhoz, Desh-hez.
A kormány a paksi fejlesztést nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, így a paksi erőmű hatósági ügyei is nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügyekké válnak.
A napokban több sportolóról is kiderült, hogy elkapta a koronavírust, így az olimpia úszóversenyeinek helyszínén egyre több úszó és edző visel maszkot.
Bűnösnek vallotta magát gyermekpornográfia vádpontjaiban a BBC legendás műsorvezetője. Huw Edwards volt az elmúlt húsz év történetének első számú kommentátora a képernyőn. Egy másik, kínos ügy miatt tavaly váltak meg tőle.
A múlt héten egy székesfehérvári társasházban kitört tűzvész során a 18 éves K. Kitti csodával határos módon élte túl, hogy a negyedik emeletről a mélybe vetette magát. A fiatal lány az ablakon keresztül próbált menekülni a lángok elől, majd – az édesapja korábbi tanácsára emlékezve – tudatosan a bokrokra ugrott, elkerülve a betonra való zuhanást.
Szeptember elsejétől zöld rendszámot kizárólag a tisztán elektromos és nulla emissziós gépjárművek kaphatnak, az 5P (külső töltésű) és az 5N (növelt hatótávolságú) környezetvédelmi osztályba sorolt járműveken 2026. november 30-ig le kell cserélni. Lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora - áll az Építési és Közlekedési Minisztérium közleményé
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának számos tagja fejezte ki aggodalmát helyi idő szerint szerda délután a közel-keleti konfliktus kiszélesedésének veszélye miatt, emlékeztetve, hogy válságos a helyzet a Hamász vezetőjének Teheránban történt megölése után.
Az Európai Unió adatvédelmi tisztviselője, Maarten Daman szerint a digitális euró a leprivátabb elektronikus fizetési forma lesz. A kritikusok azonban nem értenek vele egyet. Amennyiben az Európai Központi Bank (EKB) tartani tudja magát az ütemtervhez, a digitális euró (CBDC) 2025 novemberére bevezetésre kerülhet. Daman nemrégiben kihangsúlyozta, h
A Tarot egyik legjelentősebb lapja, A Császár, mély és különleges üzenetet hordoz magában. Nézzük, a 2024-es év augusztusában milyen üzenetet közvetít számunkra!
Az kivitel és a behozatal is csökkent a KSH friss jelentése szerint, a külkereskedelmi többlet megmaradt. A közúti jármű árucsoport exportvolumene közel ötödével zuhant egy év alatt.
A Gránit Bank sikeresen megvásárolta a holland De Lage Landen International B.V. magyarországi lízingcégeit – közölte a társaság, amely még januárban jelentette be a két lízingcég megvételét. A lízingcégek a jövőben Gránit Pénzügyi Lízing Zrt. és Gránit Lízing Kft. néven működnek tovább.
Egy frissen megjelent kormányrendelet értelmében megszorítások lesznek az állami cégeknél. 28 vállalat kivételével, ugyanis az intézkedés nem vonatkozik többek között a postára, a MÁV-ra, a Volánbuszra vagy az MVM-re.
Bár a tűzifa ára az utóbbi időben csökkent, az energiaválság előtti idővel összehasonlítva a jó minőségű bükk vagy tölgy tűzifa még mindig sokba kerül, hiszen alig olcsóbb, mint tavaly volt. Ezért mindenképpen érdemes megfontolni a fabrikett használatát, hiszen a brikettnek – az árán kívül – számos előnye van.