A munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak együttes létszáma 27 ezerrel nőtt egy év alatt.
Lopás bűntette és más bűncselekmény miatt vádiratot nyújtottak be két férfival szemben, akik külföldre utaztak lopni. Az egyik elkövető az autóból ellopta egy nő bevásárló táskáját, a benne lévő két pénztárcával, miközben társa figyeléssel biztosította a cselekményt. A szlovén hatóságok által elindított büntetőeljárást most átvette Magyarország Leg
A varsói felkelés 80. évfordulója alkalmából a National Geographic a Varsói Felkelés Múzeumával együttműködve három rövidfilmet készített, amelyek bemutatója 2024. augusztus 1-jén lesz. Ezek a filmek archív források és történészek tudását felhasználva újszerűen mutatják be a 80 évvel ezelőtti eseményeket, számos új ismeretet tárva fel először. Olva
Egy repülőút során sokkal nagyobb a különböző megbetegedések kockázata, mint egyébként. Fontos, hogy megfelelő óvintézkedéseket tegyen, hiszen ha útközben megbetegszik, az a vakációt is tönkreteheti. Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkentheti a betegségek (mint például a trombózis) kockázatát, illetve hogyan kezelje az olyan problémákat, mint a fü
Gyengüléssel kezdi a csütörtököt a forint, egy euró 394 forint 60 fillérbe kerül. A dollár kissé erősödik a tegnapi amerikai kamatdöntés után, de az EUR/USD jegyzésében nincs nagy elmozdulás. Tegnap a Fed nem változtatta meg az irányadó kamatot, de a kommunikációban megkezdődött a szeptemberi vágás óvatos előkészítése.
A NASDAQ-on jegyzett Nvidia (NVDA), amelyet a Goldman Sachs a világ legfontosabb részvényeként harangozott be idénre, várhatóan jelentősebb árfolyammozgásokon fog átesni a közeljövőben, mint a kriptopiacot vezető bitcoin és ether. A Fintel adatszolgáltató jelentése alapján az NVDA 30 napos opciós implikált volatilitása növekedett, ezáltal az elköve
Háromszáztíz éve, 1714. augusztus 1-jén hunyt el Anna királynő, Anglia utolsó Stuart-házi uralkodója és az első uralkodó a brit trónon. Betegséggel és hatalmi konfliktusokkal terhelt élete végén gyakran nézett a pohár fenekére – ezért ragasztották rá rosszmájú alattvalói a Brandy Nagyi nevet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki Gál Gábort, 2024. október 1-jei hatállyal - közölte a GVH.
Eltelt az évből hét hónap, és bár kockázatok vannak bőven, hiszen Ukrajnában háború van, a novemberi amerikai elnökválasztás kimenetele is bizonytalan, és nem egyértelmű, hogy világszerte sikerült-e legyőzni a magas inflációt, a tőkepiaci hangulat idén kifejezetten jó. Kakaó, bitcoin, arany, narancslé, argentin, török és magyar részvények, ezek az
Nemrégiben egy csomagszállító cégtől érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint közel kétmillió forintos hiányt fedeztek fel az egyik alkalmazottjuknál. A fiatal férfit később Zalalövőn fogták el, ahol a rendőröknek beismerte: a hiányzó összeg már nincs meg, szerencsejátékkal próbálta visszaszerezni, de hiába.
A magyar gazdaság szerkezetét sokszor jellemzik a duális jelzővel, amely arra utal, hogy a külföldi tulajdonosi háttérrel rendelkező, főként multinacionális cégek adják a gazdaság teljesítményének jelentős részét. Ebben az elemzésben azt járom körül, hogy általánosságban melyek a legfőbb különbségek a hazai és a külföldi tulajdonú cégek között, a k
Reese Witherspoon és lánya, Ava Philippe úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás – legalábbis így volt ez egészen mostanáig, ugyanis a 24 éves fiatal nő nemrég markáns átalakuláson ment át.
Kivételes sokoldalúságának köszönhetően tökéletesen megfelel az ügyfelek specifikus igényeinek, bármilyen feladatról is legyen szó. A Daily ezen egyedi erősségekre építette tartós piaci sikerét, vezetve a nagy teherbírású szegmenset a 7 tonnás modellel, és referenciapontként szolgálva a földgáz hajtású könnyű haszongépjárművek szektorában. Fotó: I
A kisfiú 11 évesen, 2000. május 28-án tűnt el Baján. A rendőrök most június 11-én kaptak információt arról, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója részt vett 2000-ben egy gyerekholttest elásásában. A nyomok Józsi bácsi tanyájára vezettek.
A vizsgálat eredményét befolyásolhatja-e, hogy teljes tejmentes diétán vagyok hónapok óta. Szükséges előtte pár napig fogyasztani tejet, tejterméket, vagy így is kimutatja majd?
A legtöbb alacsony lány elégedetlen apró termetével, pedig csupán egyetlen dologra kellene odafigyelni és máris megoldódna a probléma: az öltözködés során olyan ruhadarabokat érdemes választani, amelyek optikailag megnyújtják az alakot. Mi az, amibe érdemes belebújni? Máris eláruljuk, miket szerezz be, ha téged is alacsony termettel áldott meg a so
"A sport igazságosabbá, befogadóbbá és hozzáférhetőbbé tételére tett erőfeszítésekkel az EU hozzájárul a béke, az egység, a szolidaritás és a sokszínűség alapértékeinek megvalósításához" – olvasható a Bizottság beszámolójában.
Az egyenleg 218 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Áprilishoz viszonyítva az export kiigazított volumene 3,1 százalékkal csökkent, míg az importé 1,6 százalékkal nőtt.
Megszüntette a nyomozást a NAV Orbán Viktor fogorvosa, Bátorfi Béla uniós támogatásból épült kutatóintézetének ügyében, arra hivatkozva, hogy nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Időközben azonban Bátorfi Béla kivált a cégből, már nem résztulajdonos.
Gyengül csütörtökön a forint, egy euró 396 forintba kerül. A dollár erősödik a tegnapi amerikai kamatdöntés után, ez nem tesz jót a forintnak. Tegnap a Fed nem változtatta meg az irányadó kamatot, de a kommunikációban megkezdődött a szeptemberi vágás óvatos előkészítése. Ma szintén fontos amerikai adatok jönnek.
Felülmúlták az elemzői várakozásokat a Danone második negyedéves és első féléves eredményei, amelyeket a francia élelmiszeripari konszern szerdán tett közzé jelentésében. A Danone második negyedéves bevétele éves szinten 4,1 százalékkal, 6,938 milliárd euróra csökkent. Ugyanakkor összehasonlítható alapon a társaság bevétele éves összevetésben 4,0 s
Meghan Markle-t többször is megvádolták azzal, hogy valójában nem igazán tetszik neki a gyémántgyűrű, amivel a férje, Harry herceg megkérte a kezét. Erre a fanok először abból következtettek, hogy az ex hercegné az eljegyzésüket követő interjú során furcsán viselkedett, amikor a gyűrűről kérdezték.