Halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy törökszentmiklósi férfi ellen, aki hiretelen felindulásból egy kalapáccsal verte fejbe egyik férfi rokonát. Az áldozat másnap belehalt a sérülésbe – állt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.
Imádják az internetezők azt a csinos boredukátort, aki TikTok csatornáján oszt meg mindenféle okosságot követőivel borozásról és az ahhoz kapcsolódó témákról. Egy friss videóban most arról beszélt, hogy miért ne dugjuk vissza a dugót a már felnyitott borospalackba, helyette inkább az alábbi pofonegyszerű megoldást javasolja a bor minőségének megőrz
A stabil teljesítményű úszó hatalmas harcban, rosszabb benyúlással vesztette el az ezüst- és a bronzérmet is. Kínai riválisa hihetetlen világcsúcsot úszott 100 m gyorson.
Őszintén reméljük, hogy sem az Európai Unió, sem egyetlen uniós tagállam vezetője sem fogja támadni Olaszország miniszterelnökét a pekingi látogatása miatt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Csaknem egy év késéssel megvalósult Balogh Levente tavalyi bejelentése, azaz Az álommeló 1. évadának győztese elnöki asszisztensből ügyvezető igazgatóvá lett előléptetve. Azonban van egy újabb csavar a történetben, ugyanis a szóban forgó cég, a Víz Angyal Catering Kft. a pénzügyi beszámolója alapján azonban évek óta nincs túl jó állapotban: saját t
A háború és a Nyugat–Kelet-ellentét nyomán formálódó világrendszerváltásról, továbbá a szükséges európai és magyar válaszokról is beszélt Tusványoson Orbán Viktor. Nem maradt visszhang nélkül.
Milák Kristóf a 200 m pillangóúszásban ezüstérmes lett, miként a férfi kardozók is másodikok lettek a csapatversenyben. Németh Nándor a "királyszámban", a 100 gyorson negyedik lett, egyetlen századon múlt az érme.
Egyes divatos indiai alvástámogatókat gyakran javasolnak stresszoldásra, vagy a szorongás, álmatlanság ellen. Kombinálhatók-e a nyugati orvosi kezelés eszközeivel? Itt a szakértők válasza.
A leköszönő fideszes politikussal a protest szavazatok hátterében megbúvó okokról, a megváltozott politikai kommunikációról és személyes jövőjéről beszélgettünk.
A rezsiév fordulója július 31-én van, így augusztus 1-től kezdve a következő év július 31-ig van lehetőségük a lakossági fogyasztóknak a kedvezményes árú gáz felhasználására. Mit is jelent mindez a lakossági gázfogyasztókra nézve?
A Skorpió fordítson nagy figyelmet az apró jelekre, A Bika legyen nyitott az új lehetőségekre! Karrier horoszkóp: 2024.08.01. Kos A hét első napján készülj fel váratlan helyzetekre a munkahelyeden. Egy rejtélyes projekt kerülhet az asztalodra, amely először megnehezítheti a dolgokat, de ne add fel! Egy váratlan segítő fog felbukkanni az életedben é
A Messer, a világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi és különleges gáz szakértője zöld hidrogén előállító üzemet épít a Brainergy Ipari Parkban a németországi Jülichben. A park kiemelkedő szerepet játszik a Rajna-vidék ipari területeinek energetikai átállásában, a megújuló energiákhoz kapcsolódó innovatív technológiák elterjesztésében.
Dróncsapás ért szerdán egy kelet-szudáni katonai támaszpontot, amelyen a nap folyamán látogatást tett a szudáni erők főparancsnoka; Abdel Fattáh al-Burhán tábornok túlélte a támadást, öten azonban meghaltak - közölte szerdán a hadsereg.