A Diósgyőr elleni sikernek a három pontnál is fontosabb fejezete lenne, hogy a miskolci győzelem kellő önbizalmat adna a dán Midtjyllan elleni visszavágóra.
Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
Kiruccanást tervezel augusztusra? Netán a kora őszi hónapokra? Érdemes előre gondolkodni azon, hogyan lehet a csomagolást minél egyszerűbbé és problémamentessé tenni. Szerencsére Drew Barrymore rábukkant egy tökéletes szépségápolási kellékre, amelyet akár te is minden utazásnál használhatsz.
A családi kedvencként tartott kutyák szaglását tesztelték az ELTE etológusai, legújabb eredményeik azt mutatták, hogy sem a hőmérséklet, sem a páratartalom nem befolyásolta a kutyák teljesítményét, viszont a teszt helyszíne fontos tényező volt a feladat végrehajtása során.
Zsigmond Barna Pál: Arcpirító, hogy az illegális migráció leghangosabb támogatói alig részesülnek a bevándorlókat mágnesként vonzó paktum végrehajtásából eredő kötelezettségekből.
A vízügyek területén áthelyeződik a hangsúly a vízkészletekkel való gazdálkodásra a kárelhárításról és -megelőzésről; utóbbiban jelentős eredményt ért el az ágazat, amely 450 milliárdot fordított az elmúlt években a védművek megerősítésére - hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért és vízgazdálkodásért felelős államtitkára csütö
Az Ikeában rengeteg ötletes és praktikus bútordarab vár, melyeknek ára azonban sokszor elég borsos. Az egyedi megoldásokról szerencsére akkor sem kell lemondanod, ha nem akarsz mélyen a tárcádba nyúlni, hiszen egy kis kreativitással a svéd áruház olcsóbb darabjaiból is ki lehet hozni a maximumot. Megmutatjuk a legjobb Ikea-hackeket!
Magyarország Schengen-tagságának felfüggesztése az oroszok és fehéroroszok számára megadott vízumkönnyítés miatt az első lépés lenne az ország EU-ból való kizárásához, és én óvatos lennék az olyan nyilatkozatokkal, amelyek ilyenekről szólnak – ezt jelezte egy pénteki sajtótájékoztatón Donald Tusk (címlapképünkön jobbra) lengyel miniszterelnök.
Az olimpia történetében számos alkalom előfordult már, hogy az élsportolók nemcsak a ceremónián, hanem a versenyek során is különleges ruhát viseltek. Cikkünkben ezekből válogattunk most – számszerűen ötöt.
Az ír hatóságok egy dark webes pénzmosási hálózat elleni rajtaütés során több mint 6 millió euró értékű kriptovalutát foglaltak le, és három személyt tartóztattak le. Az akció a Garda Nemzeti Kiberbűnözés Elleni Iroda (GNCCB) összetett nyomozásának eredménye. 6,5 millió eurónyi kriptovalutát foglaltak le A Garda Nemzeti Kiberbűnözés Elleni Iroda (G
A 2024. július 22. és augusztus 4. közötti időszak zivataros napjainak bemutatása a generátorok bekapcsolása és a meteorológiai helyzet szempontjából. A július 22. és augusztus 4. közötti két hetet meleg, de többnyire száraz időjárás jellemezte. Bár előfordultak záporok, zivatarok az országban, ám számottevő csapadék csak a nyugati és északkeleti h
Összefügg-e a nagy alom az újszülöttek életképességének csökkenésével? Vagy talán negatív hatással van a kocák anyai viselkedésére? Dél-Korea kutatói nemrégiben ezekben a kérdésekben mélyültek el. A dél-koreai Gwangjuban található Chonnam Nemzeti Egyetemhez kapcsolódó csapat eredményeit a Porcine Health Management folyóiratban tették közzé egy 2024
Az ellentétes állásponton lévők közül az egyik végső elkeseredésében végleg kiköltözik isztriai nyaralójába, a másik megsértődik, a harmadik meg elmegy fél évre pihenni Délkelet-Ázsiába.
Lassú az előrejutás, torlódik a forgalom: - Az M7-es autópályán a fővárostól a Balaton felé vezető oldalon Budapest a Székesfehérvár között telítettek a sávok, szakaszos torlódásokra lehet számítani. A 21-es km-nél baleset miatt volt sávzárás, de ezért mér az M1-M7 elválástól araszolgatásra kell készülni - írja az Útinform folyamatosan frissülő hír
A muszaka Görögországnak olyan, mint Olaszországnak a carbonara spagetti. Ez az egyik legnépszerűbb étel, amelynek három alapvető összetevője van: zöldség, hús és a besamelmártás. Eredetileg bárány vagy birkahúst tettek bele, manapság már sertés- pulyka- vagy marhahúsból is készítik. A másik fő alapanyag elsősorban a padlizsán, de léteznek cukkinis
Mind a női kajak egyes 500 méteren, mind a férfi kajak egyes 1000 méteren két magyar lesz a délutáni döntőben. Gazsó Alida Dóra és Csipes tamara, valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám is megnyerte a középdöntőjét.
Száznyolcvankilencmillió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Airbox nevű szlovák cégre, mert az azt a hamis benyomást keltette a fogyasztókban, hogy weboldalán az elektronikus cigarettákat, valamint a dohányzást imitáló elektronikus eszközöket a hazai távértékesítési tilalom ellenére jogszerűen forgalmazta. Az eljárás s
Gianmarco Tamberi, a férfi magasugrás olasz címvédője egészségi okok miatt nem biztos abban, hogy el tud-e indulni a szombat esti döntőben a párizsi olimpián.
Augusztus 1-jén nyílt meg a sanghaji Modern Kínai Sajtó- és Nyomdászati Múzeumban az Amikor a csillagok ragyognak – Petőfi és kora című kiállítás nagyrészt a Budapesti Történeti Múzeum és az MNMKK – Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből kölcsönzött tárgyakkal, képzőművészeti alkotásokkal, dokumentumokkal és relikviákkal.
Egy svájci turista háromszor annyit szán az idén nyaralásra, mint egy spanyol, és kevésbé aggódik az utazási költségek miatt, mint a mediterrán térség állampolgárai, különösen az olaszok. Elsőre talán meglepő, de minden második utazó tart attól, hogy valamilyen kiberfenyegetés teheti tönkre a vakációját. A kontinens kilenc országának vakációzási sz
Gondolkoztál már valaha azon, hogy mennyi lé lehet egy citromban? Mielőtt válaszolnánk a kérdésre, természetesen azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy nem mindegyik citrom egyforma méretű.
A pulzus vizsgálata az egyik legrégebben alkalmazott orvosdiagnosztikai módszer, mely a szív hallgatózásával, a vérnyomás mérésével együtt végezve a mai napig nélkülözhetetlen része az általános betegvizsgálatnak.