Úgy tűnik, az ukrán hadsereg egyelőre a szigorú hallgatás stratégiáját alkalmazza az oroszországi Kurszk térségében folytatott tevékenységgel kapcsolatban.
A cég szerint Huw Edwards rendkívül rossz fényt vetett a BBC-re, és arra köteleznék, hogy fizesse vissza azt a 200 ezer fontot, amit a letartóztatása után fizettek ki neki.
Százötven éve, 1874. augusztus 10-én született Herbert Hoover, az Egyesült Államok 31., republikánus párti elnöke, aki 1929 és 1933 között töltötte be hivatalát.
Egyre közeledik a nagy nap, melyre Kulcsár Edina már kilenc hónapja vár. A G.w.M-mel közös kisfiuk ebben a hónapban születik meg, most pedig még tartott
Érdekes jogi és főleg anyago helyzet áll elő akkor, ha valaki kisebb vad- vagy házi állatot gázol él és az még életben van. Ilyenkor ugyanis annak kell fizetni a sérült állat kezelési költségét, aki beviszi az állatorvoshoz. Van azonban egy megoldás, ha segíteni akarunk.
Fenntartják a rendőri készültséget a britek. Keir Starmer miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy meg kell őrizni a lakosság biztonságát további rendbontások esetén.
Minden idők egyik legjobb júniusán és egy kicsit gyengébb júliuson van túl a magyar szállodapiac. A nagy sportesemények most nyáron negatív hatással vannak a budapesti turisztikai piacra. A Párizsi Olimpia miatt is kevesebben jöttek júliusban Budapestre, a tavalyi év ezen időszakát pedig igencsak felfelé nyomta meg a magyar fővárosban rendezett Atl
A penész elleni küzdelem az otthonunkban sosem könnyű. Kialakulásában általában a magas páratartalom játssza a legfontosabb szerepet, ami ellen párátlanító készülékekkel vehetjük fel leghatékonyabban a harcot. Azonban a szakértők szerint néhány szobanövény is segíthet abban, hogy megakadályozzuk a penész kialakulását. Mutatjuk, melyek ezek!
Világszerte megterheli a háztartások költségvetését a tartós infláció, ami kihat a vásárlási szokásaikra is. Az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek – mutat rá az Ey friss nemzetközi kutatása. Szinte mindenki (85%) aggódik a pénzügyei miatt, a vevők döntő többsége (72%) árérzékenyebbé vált, k
Kiberbiztonsági szakértők felderítették, hogy hogyan vadásznak az áldozataikra a csalók az adathalász e-mailek küldésétől a hamis hirdetések közzétételéig a Booking.com-on. A Booking.com a szálláshelyeket kereső utazók egyik legfontosabb platformja, de mára olyan szolgáltatások, mint az autóbérlés és a repülőjegy vásárlás is elérhetővé váltak az ol
1950-ben Enrico Fermi felvetett egy egyszerű, mégis nehezen megválaszolható kérdést: vajon miért nem látjuk a galaxisban az idegen élet jeleit? A felvetés, amit ma Fermi-paradoxonként ismerünk, az eltelt évtizedekben rengeteg csillagászt és filozófust foglalkoztatott. Egy kutatócsoport most teljesen új megoldással állt elő, írja a Gizmodo.
A Federal Reserve Bank of New York (az amerikai jegybank,a FED egyik szövetségi kerületi bankja) szerdán közzétett egy elemzést, amely szerint a Tornado Cash elleni szankciók valóban hatással voltak a kriptomixer használatára. A Tornado Cash kriptomixer körül a nagy kérdés az, hogy az embereknek joguk van-e teljesen privát online tranzakciókat lebo
A baseball sapka nem csak a gyors induláshoz vagy a kevésbé tökéletes hajhoz praktikus, de elegáns frizurákkal is feldobhatod vele a megjelenésed. Kényelmes és divatos megoldás minden helyzetre. Íme 7 trendi frizura, amelyeket baseball sapkával is viselhetsz, és garantáltan stílusos leszel!
A Ford Mustang GTD világhírneve nem halványult el a hosszú évek során. Ennek a legendás modellnek az összes generációja felkelti az autók szerelmeseinek figyelmét szerte a világon. A Ford most úgy döntött, hogy még több izgalmat visz az új autó kiválasztásának amúgy is izgalmas folyamatába, hogy a vásárlói kiválasztottak legyenek a kiválasztottak k
Fantasztikus hajrával, végül a német párossal azonos idővel a harmadik helyen zárt a női kajak kettesek 500 méteres versenyében a Fojt Sára-Pupp Noémi duó, ezzel pedig mindkét magyar egység dobogóra állhatott Vaires-sur-Marnesben. A hölgyek az érmek átvétele után értékelték a párizsi olimpián történteket a Sportal Tv helyszíni stábjának.
Egy új kutatás hatalmas különbségeket tárt fel a fájdalom kezelésében.Az izraeli és az amerikai sürgősségi osztályokról hazaengedett nők sokkal kisebb valószínűséggel kapnak fájdalomcsillapítót, mint a férfiak, még akkor is, ha pontosan ugyanazzal a betegséggel kezelik őket, vagy ha a jelentett fájdalomértékek pontosan megegyeznek, állapították meg
Az európai utazó és vízépítő mérnök, ID. Bodola Lajos (Kézdimarkosfalva, 1825. augusztus 10. – Kézdimarkosfalva, 1897. április 2.) az 1848-49-es szabadságharcban Gábor Áron munkatársa, majd a székely tüzérség egyik vezetője volt. A világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült; előbb török szolgálatban állt, majd Kossuth megbízásából Olaszor