2024. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
11:27
Óriási bejelentést tett Demjén Ferenc! (Blikk)
A 77 éves rocklegenda, Demjén Ferenc különleges hírrel lepte meg a rajongóit az augusztus 10-ei sümegi koncertje végén. Színpadra szólította a slágereire épülő új magyar romantikus vígjáték, a Hogyan tudnék élni nélküled? szereplőit és bejelentette, hogy az évvégi, december 30-ai budapesti Aréna koncertjén fellépnek vele a film sztárjai és együtt e
aug. 11
11:30
Fény derült Erzsébet királynő szenvedélyére: titokban szerezték be neki, élt és halt érte a néhai uralkodó (Glamour)
Egy sor fontos dolgot tudunk Erzsébet királynő, a néhai uralkodó egykori szokásairól: imádta a lovakat, a kutyákat, a púdert, a rózsaszín rúzst és az élénk árnyalatú ruhákat. Am volt még valami, aminek nem tudott ellenállni. És aminek nem is akart ellenállni.
aug. 11
11:30
Zelenszkij elismerte, hogy az ukrán hadsereg kitolja a háborút Oroszország területére (SzMo)
Az ukrán elnök szombat este először kommentálta, hogy Ukrajna öt napja meglepetésszerűen hadműveletbe kezdett Oroszország területén.
aug. 11
11:33
Nemzeti kulturális örökséggé válhat egy legendás jármű (Infostart)
Olaszországban nemzeti kulturális örökséggé nyilvánítanák a Vespa robogót.
aug. 11
11:33
Nyitrai Zsolt: A kormány évek óta támogatja a cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatását (hirado.hu)
Az országban több mint egymillió cukorbeteg él, akik közül több ezer gyermek 1-es típusú diabéteszes.
aug. 11
11:36
Családi fotón mutatta meg Kulcsár Edina kisbabája arcát (Ripost)
A csöppség augusztus 8-án, csütörtökön érkezett meg.
aug. 11
11:36
Házasságpara: honnan tudjuk, hogy ő az igazi? (Life)
Életünk egyik fő kérdése az, ahogy kit választunk társunknak. Mindenki arra vágyik, hogy a házasság számára is élete egyik legboldogabb pillanata lehessen.
aug. 11
11:36
Putyin az izraeli–palesztin konfliktusról egyeztet (Magyar Nemzet)
Az orosz elnök a palesztin vezetőt fogadja Moszkvában.
aug. 11
11:36
Irán hadgyakorlatot tart az ország nyugati határánál (Telex)
Olaf Scholz tűzszünetet sürget Izrael és a Hamász között. A legfontosabb vasárnapi hírek a közel-keleti konfliktusról.
aug. 11
11:36
Szörnyű tragédia történt az este Magyarországon (naphire.hu)
Meghalt egy motorkerékpáros szombaton este Csorna térségében, miután szalagkorlátnak ütközött - ismerteti honlapján a rendőrség.
aug. 11
11:39
Hol a pokolban élünk? A nyílt utcán vertek össze és hurcoltak el két 14 éves lányt – Az egészet videóra vették (Blikk)
Videó rögzítette, ahogyan két 14 éves lányt brutálisan megtámadnak az erkölcsrendészet női munkatársai egy teheráni utcán. Fényes nappal, a járókelők szeme láttára rángatják és ütlegelik őket, amiért nem viselnek fejkendőt.
aug. 11
11:42
Házasságpara: honnan tudjuk, hogy ő az igazi? (Life)
Életünk egyik fő kérdése az, ahogy kit választunk társunknak. Mindenki arra vágyik, hogy a házasság számára is élete egyik legboldogabb pillanata lehessen.
aug. 11
11:42
Katalin hercegné pocsék ajándékot kapott Vilmostól (Magyar Hírlap)
Mérsékelt örömmel fogadta.
aug. 11
11:42
Horror Türjén: átment Zolin a traktor 26 tonnás tartálykocsija (AC News)
Esélye sem volt a túlélésre annak a közmunkásnak, aki Türje határában egy traktor vontatta 26 tonnás tartálykocsi alá esett.
aug. 11
11:42
Jennifer Lopez menedzsere sosem bírta Ben Afflecket: "Ez a fickó egy tripla s@ggfej" (Sassy)
Kiderült, hogy JLo barátai nem pont azt látták Ben Affleckben, mit amit az énekes.
aug. 11
11:44
Kvíz: Televíziós vetélkedőműsorok egykor és most - ismered őket? (Sassy)
A Magyar Televízió hőskorának és a kereskedelmi televíziózás múltjának, jelenének közkedvelt televíziós vetélkedőműsorai. Felismered őket?
aug. 11
11:45
Tom Cruise-tól az Arany utazóig - minden, amit az olimpiai záróünnepségről tudni lehet (Infostart)
Vasárnap este 9 órakor kezdődik a ceremónia, amely egy disztópiába kalauzolja el a nézőket.
aug. 11
11:45
Hihetetlenül cuki: Radics Gigi megosztotta a legszebb alkotást, amit valaha látott (Metropol)
Újra elvitte a show-t Radics Gigi kislánya, imádja őt az internet népe.
aug. 11
11:48
Szomorú számokat közölt a MÁV, nagyon rossz irányba robogunk (Portfolio)
A MÁV hálózatán a tavalyihoz képest jelentősen növekedett a vasúti átjárókban történt balesetek, a gázolások és a sorompórongálások száma, és egyre többen választják öngyilkosságuk helyszínéül a vasutat - közölte a vasúttársaság.
aug. 11
11:48
Kamala Harris ragaszkodik a jegybanki függetlenséghez - Donald Trump árnyaltabban kezelné a kérdést (vg.hu)
A nemzeti bankok világszerte az irányadó kamatlábak emelésével igyekeznek úrrá lenni a dráguláson.
aug. 11
11:48
"Mindig hallgassatok a testetekre!" Fontos tüneteket hagyott figyelmen kívül egy fiatal rákbeteg (BorsOnline)
A fiatal nő jelenleg is kezelés alatt áll.
aug. 11
11:48
Töltött hajdinagalette petrezselymes fehérbabbal (Life)
Laktató reggeli ahol a vékony palacsintaszerű tésztát sajttal és tojással töltjük. A töltött hajdinagalette töltelékébe tehetünk egy szelet sonkát is, hogy még ízletesebb legyen.
aug. 11
11:48
Imane Helif nagy bejelentést tett friss olimpiai bajnokként, súlyos megtorlásra számíthatnak azok, akik Hámori Lucát védték (Promotions)
Eközben a női 57 kilósok versenyét is vitatott nemiségű versenyző nyerte.
aug. 11
11:48
4 letehetetlen könyv a nyár utolsó heteire (Hamu és Gyémánt)
Már csak pár hét van hátra augusztusból, így lehet, hogy hamarosan kicsit kevesebb időnk lesz az olvasásra. Használjuk ki ezt az időszakot ezzel a 4 kiváló könyvvel!
aug. 11
11:48
Angol lap: Az orosz katonai vezetők kétbalkezesek, az ukránoknak fogni kell a kezét (Magyar Hírlap)
A nyugati támogatások sorsa a tét.
aug. 11
11:48
Nem csitul a bunyóbotrány – Helif ügyvédje nőgyűlölő, rasszista és szexista kampány miatt indít eljárást (Mandiner)
Nabil Boudi kijelentette, az "igazságosság, méltóság és becsület" védelmében fognak jogi harcot folytatni.
aug. 11
11:51
A jövő szociális robotjai az időseknek is segíthetnek (Alternatív Energia)
Magyar kutatók egy nemzetközi együttműködésben szociális robotflotta fejlesztésén dolgoznak. Céljuk olyan robotok tervezése és gyártása, amelyek például az idősgondozásban láthatnak el szociális és kiszolgáló funkciókat.
aug. 11
11:54
Gyomokkal az élet: miért fontos a rendszeres gazolás? (Agroinform)
Van pár trükk, amivel megakadályozhatjuk a terjedésüket.
aug. 11
11:54
Megint csak vámmal jöhet ukrán méz az EU-ba (ATV)
Az ukrán importméz mennyisége meghaladta az előírt több mint 44 ezer tonnás uniós kvótát, így az Európai Bizottságnak két hete van megindítani a folyamatot, melynek következtében ismételten csak vám megfizetése mellett érkezhet méz Ukrajnából az Európai Unióba - közölte az Agrárminisztérium vasárnap az MTI-vel.
aug. 11
11:54
A parti madarak viselkedésevolúcióját tárták fel az MTA külső tagja vezetésével (Tiszta Jövő)
A világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia által kiadott Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS) publikálta a részben Székely Tamás, az MTA külső tagja által vezetett kutatócsoport a nemi szerepeknek a parti madaraknál tapasztalható evolúciójáról szóló, rengeteg kutatás eredményeit
aug. 11
11:54
Milyen gyakran kell kezet mosni a baktériumok elleni védelem érdekében? (Magyar Hírlap)
Káros lehet a gyakori kézmosás.
aug. 11
11:54
Csipes Tamara és Milák Kristóf viszik a magyar csapat zászlaját a záróünnepségen (Demokrata)
A két magyar klasszis összesen öt érmet szerzett a párizsi játékokon.
aug. 11
11:54
Kína a Wto elé viszi az elektromos autók uniós védővámjának ügyét (Autószektor)
A minisztérium a hazai elektromosautó-iparág jogainak és érdekeinek védelmével indokolta a lépést. A kínai álláspont szerint az EU ideiglenes határozatának sem ténybeli, sem jogi alapja nincs, sérti a WTO szabályait, aláássa a globális együttműködést és az éghajlatváltozás kezelését. Peking "a helytelen eljárás haladéktalan korrigálására", valamint
aug. 11
11:54
Drámai bejelentést tett Molnár Gusztáv párja (naphire.hu)
Barátságból alakult át szerelemmé a kapcsolatuk - Dorina most váratlan bejelentést tett.
aug. 11
11:54
Az idei rekordmeleg július átlagosnak ígérkezik a század végére (Öko-drive)
Az idei rekordmeleg július a század végére átlagosnak ígérkezik - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben, szemléltetve a klímaváltozás várható következményeit.
aug. 11
11:54
Eszközbeszerzésre, fejlesztésre igényelhetnek támogatást a hazai zenés-táncos szórakozóhelyek és alkalmi vendéglátó üzletek (Digital Hungary)
Összesen közel 300 millió forint értékű támogatást hívhat le mintegy 200 vidéki alkalmi vendéglátó üzlet és további 100 vidéki zenés-táncos szórakozóhely. Az üzletenként igényelhető, egymillió forint vissza nem térítendő támogatás immár a harmadik eleme a Magyarország Kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek számára indított, 13 milliárd forint ért
aug. 11
11:54
Melyik évszaktípusba tartozol? A ruha színek, amelyek jól állnak (Bien)
Napjainkban egyre nagyobb divat odafigyelni a színek erejére, s nemcsak mi, nők szentelünk erre külön figyelmet: mindenki tudni szeretné, hogy milyen színek állnak neki jól és milyen árnyalatokat érdemes hordania.
aug. 11
12:00
Óránként akár száz hullócsillagot is lehet majd látni hétfő hajnalban (SzMo)
A Perseida meteorraj hullása már július végén elkezdődött, de hétfőn tetőzik majd. Az égi jelenség még eltart augusztus végéig, azonban hétfő után már egyre kevésbé lehet őket látni.
aug. 11
12:00
Hihetetlen szerencsével élték túl a légi katasztrófát (Magyar Nemzet)
Két utas osztotta meg történetét, akik az életüket köszönhetik annak, hogy végül nem szálltak fel a pénteken Brazíliában lezuhant repülőgépre.
aug. 11
12:00
A világon másfélszer annyi milliomos él, mint Magyarország lakossága (BitcoinBázis)
Bár a globális vagyoni egyenlőtlenség alakulása vegyes képet mutat, a dollármilliomosok száma világszerte folyamatosan növekszik, és az előrejelzések szerint a tendencia a legtöbb országban folytatódni fog. Számos fejlett államban több milliomos található, mint egyes országok teljes népessége. A Legutóbbi éves jelentésében a svájci UBS bank rávilág
aug. 11
12:00
Ősi DNS-titkok tárják fel a jövő élelmiszernövényeinek titkát: Így válhatnak a modern növények szuperellenállóvá (Magro)
A múlt megfejtése a jövőbiztos növények kifejlesztéséhez. Dióhéjban ezt jelenti az Ancient Environmental Genomics Initiative for Sustainability (Aegis) nemzetközi kutatási projekt. A Wageningen University & Research az egyik résztvevője ennek a nemzetközi projektnek, amely 78 millió eurós kutatási támogatásban részesült.
aug. 11
12:02
Gulyás Michelle második helyen az öttusa utolsó lovaglása után, most is volt bukás (Magyar Nemzet)
A másik magyar versenyző, Guzi Blanka is hibátlanul lovagolt Versailles-ban.
aug. 11
12:06
A három érmet szerző Csipes Tamara kapja a legnagyobb olimpiai jutalmat, 111 millió forintot (444.hu)
Milák Kristóf és Gazsó Alida a következő a listán. Összegyűjtöttük a legjobban keresőket.
aug. 11
12:06
Hrisafis Gábor lett az év artistaművésze (Magyar Hírlap)
A Karádi-díj különleges szakmai értékét fémjelzi, hogy a magyar artistaszakma választja ki a díjazottat.
aug. 11
12:06
Itt vannak az augusztus 20-i programok (Magyar Nemzet)
Számos rendezvényt tartanak augusztus 17. és 20. között Budapesten.
aug. 11
12:06
Elrettentő statisztikát közölt a MÁV arról, mennyi baleset és öngyilkosság történik a vasúti közlekedésben (Telex)
Idén eddig tízszer annyi ember halt meg balesetekben, mint tavaly ilyenkor, és a vonatok elé is több ember vetette magát.
aug. 11
12:06
Hrisafis Gábor lett az év artistaművésze (kultura.hu)
Hrisafis Gábor kapta a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által alapított Karádi Béla Arany Emléklánc Díjat, amellyel az év kiemelkedő magyar artistaművészét tüntetik ki minden évben.
aug. 11
12:08
Ötméteresekkel kapott ki a bronzmeccsen a férfi vízilabda-válogatott (444.hu)
Az Egyesült Államok lett a harmadik.
aug. 11
12:08
Az öttusázó Gulyás Michelle olimpiai bajnok (Magyar Hírlap)
Guzi Blanka a 13. helyről felfutott a negyedik helyre az öttusázók döntőjében.
aug. 11
12:12
Büntetőpárbaj után az amerikaiak örülhetnek a bronznak (HírTV)
A magyar férfi vízilabda-válogatott a negyedik helyen végzett a párizsi olimpián.

Keresés