A NAK és FruitVeB körképe alapján azonban még így is egy normál, kiegyensúlyozott termés várható, az elmúlt 4 év átlagához viszonyítva kedvezőbb termésmennyiséggel számolhatunk. Magyarországon a 2024. évben hozzávetőleg 5 776 hektáron termeltek szilvát, amely a 2023. évi adatokhoz képest egy enyhe csökkenést mutat. A legnagyobb termőterülettel re
A nyári szezonális ellenőrzésekhez is kapcsolhatóan a vármegyei, valamint a járási szakemberek retrospektív, azaz visszatekintő ellenőrzéseket végeznek a hosszútávra (8 óránál hosszabb útra) indított kérődző- és sertésszállítmányok esetében.
Gyakran hangoztatják, hogy az élsportolók felelőssége óriási, hiszen milliók követik lépéseiket, épp ezért a sztároknak minden mondatukra figyelniük kell. Szép számmal vannak olyanok, akik tisztában is vannak ezzel a nyomással, míg mások a legvadabb nyilatkozatokat is megengedik maguknak. Jöjjön most néhány olyan sportolói tévhit, ami annak ellenér
Nyugaton sokan hittek Volodimir Zelenszkij állítólagos jó szándékában, de terrorista jellege lelepleződött, írta közösségi oldalán Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő.
A Vodafone Magyarország november 30-án kivezeti a Mini Bázis térerőpótló szolgáltatást, helyette a korszerűbb VoWiFi technológiát javasolja az ügyfeleknek.
A kultikus Vespa robogó nemzeti kulturális örökséggé nyilvánításáról terjesztett be a parlament elé törvényjavaslatot a Lega kormánypárt. A márka ezzel mentesülne az emissziós határértékek miatti regisztrációs korlátozások alól.
Jelentős frissítés érkezett az Instagram felhasználók számára, ugyanis a népszerű közösségi oldal megduplázta az egy bejegyzésben megosztható fotók és videók számát.
Benkovich Ferenc több mint két évtizeden keresztül szolgált Győrben, ahol jelentős közösségi munkát végzett: templomot, iskolát, óvodát és idősotthont épített.
13 másodperces hátrányban kezdte a kombinált számot az olimpiai döntőben, de ezt már az első lövészet után előnnyé változtatta, és utána is magabiztosan lőtt és 1461 pontos világrekorddal nyert. Guzi Blanka a 13. helyről a negyedikre zárkózott fel.
György herceg jelenleg második a brit trónöröklési rendben, vagyis Károly király halála (vagy esetleges lemondása) után Vilmos herceg, majd György követi majd őt a trónon. Bár a kisfiú még csak 11 éves, már most elkezdték a tanítását és a felkészítését, hogy egy nap ő irányítsa a monarchiát.
Abbász Aragcsit jelölte vasárnap iráni külügyminiszternek Maszúd Peszeskján elnök – jelentette be az iráni parlament elnöke a Student News Network csatornán élőben.
Az olimpiai játékok utolsó napjára négy magyar éremesély maradt: a férfi pólósok és a birkózó Muszukajev Iszmail a bronzért harcoltak (nekik nem sikerült...), míg Gulyás Michelle és Guzi Blanka az öttusázók versenyében akár az aranyra is ráhajthattak. És így is történt!
Magyarország az elmúlt hat évben megötszörözte befizetéseit az Európai Űrügynökséghez (ESA), jövőre már 32 millió eurós hozzájárulással vesz részt az ügynökség programjaiban – mondta az űrkutatásért felelős miniszteri biztos vasárnap a bajai repülőtéren. Ferencz Orsolya a diákok részvételével zajlott bajai rakéta- és űreszközépítő tábor zárónapján
Az észak-amerikai baseball-ligában, a Major League Baseballban szereplő Oakland Athletics hamarosan elhagyja régi otthonát. Az 58 éve átadott stadion és annak környéke jelentősen átalakul majd – a projekt a leszakadt társadalmi rétegek ingatlanhoz jutását is segíti majd.