Magyar himnusz szólt a versailles-i kastély parkjában. Az olimpiai bajnok Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Martinek János szövetségi kapitány nyilatkozott honlapunknak.
Szombat este az új-zélandi Hamish Kerr nyerte a férfi magasugrók versenyét Párizsban, a döntő azonban sokáig emlékezetes marad: majdnem megismétlődött a tokiói eset a számban, miután az élen holtverseny alakult ki, most viszont nem osztoztak meg az első helyen, és végül az új-zélandi nyert. Az aranyérmes elmondása szerint, hónapokkal ezelőtt már el
Az utolsó pillanatig kiélezett volt a harc Kína és az Amerikai Egyesült Államok között a párizsi olimpia éremtáblázatának élén. Vasárnap délután kialakult a végeredmény, Magyarország a 14. helyen zárt.
A Raiffeisen Bank Zrt. 51,4 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredménnyel zárta az idei első fél évet, amely 73 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - jelentette a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
A földimogyoró népszerű finom és mértékkel egészséges nassolnivaló. Mivel azonban egyre többen allergiásak rá, a földimogyoró-allergia megelőzése a kutatások középpontjába került és úgy tűnik, a tudósok rájöttek, miért nem érinti az összes populációt.
Hétfőn a ragyogó napsütést csak kevés gomolyfelhő zavarja, melyből csapadék sehol sem alakul ki. Országos strandidő lesz 32-37 fokos maximumokkal. Csak néha élénkül meg az ÉK-i szél.
A stressz hiába tűnik felnőtt dolognak, az újszülöttek életének is a része. Mennyire tanulható a kezelése, és mi múlik a szülőn? Geist Klára családterapeutát kérdezte Tóth Flóra.
Az illatot és a nevet ráadásul az olasz luxusmárka egyik alapítójának, Domenico Dolcénak a kutyája ihlette. Közel negyvenezer forintért bárki megvásárolhatja Fefé nevet viselő parfümöt, ha szeretné, hogy kutyája olyan friss és könnyed jegyekben illatozzon, mint a szantálfa, pézsma és ylang-ylang. Ha ez önmagában nem lenne elég, az üvegen e
Kína 10 milliós megavárosaiban a rekordmeleg miatt extrém mértékben nőtt az energiafogyasztás. A rizstermesztő régiókban pedig kiszáradnak a rizsföldek.
A Velencei-tó vízállása 120 centiméter alá esett, és egyelőre nem látni, mikor érhet véget az aszályos időszak. Ha nem változik a helyzet, visszatérhetnek azok az idők, amikor a „kritikus” volt a legenyhébb kifejezés a vízszintre. Ahogy Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője fogalmatott, „izgalmas
A demonstrálók egy lítiumbánya újbóli megnyitása ellen tiltakoznak, egyúttal pedig szeretnék elérni, hogy a kormány hozzon törvényt a lítium és a bór bányászatának végleges betiltásáról.
Az ukrán hadsereg állítása szerint sikeresen megsemmisítettek egy orosz tengeri gázplatformot a Fekete-tengeren, amelyet az orosz erők előretolt haditengerészeti bázisként használtak. Tengeri gázplatform támadás a fekete-tengeren Az ukrán haditengerészet és katonai hírszerzés szombaton közölte, hogy sikeresen támadást intéztek egy egykori tengeri g
Chris Ingram nyerte a Voyonic Grampian Forest Rallyt, így egy pontra csökkentette hátrányát a Brit Bajnokságban a Ceredigion Rally előtt, mely az ERC-szezon utolsó előtti futama lesz.
2023-ban 3 százalékponttal bővült az elektronikus fizetések aránya Magyarországon, 100 fizetésből 38 már digitálisan zajlott. A lakossági fogyasztáshoz viszonyítva az elektronikus fizetések aránya 5 százalékponttal meghaladja az EU-s átlagot. A területi különbségek szembetűnőek, Magyarország szó szerint kettészakadt: míg Budapesten a vásárlások 54
Nem kell többé azon aggódnod, hogy a kalapos gombák újra és újra megjelennek a gondosan ápolt pázsiton - ha beveted a cikkünkben található kerti tippeket és trükköket, garantáltan megszabadulsz majd tőlük!
A hivatalos megfogalmazás az autoszexualitásra, amikor egy személy előnyben részesíti a maszturbálást szexuális aktussal szemben, de ez elég sarkos megfogalmazás. Alább cikkünkben kifejtjük, miért.
„Amikor a lámpa piros, az úttestre lépni tilos! Amikor a lámpa sárga, maradj csak a járdán állva! Amikor zöld a jel, szabad az út, indulj el!” – szól a mondóka. A dolog persze nem mindig volt ilyen egyszerű, de ha ez a versike generációkon át megfelelt mindenkinek, hát kár lenne belekötni. - írja a Qubit.
A kaliforniai Santa Monica városa Bitcoin-irodát hozott létre az oktatás, a gazdasági lehetőségek azonosítása és a Bitcoin-innováció központjaként való megerősítése érdekében. Az iroda szorosan együttműködik a Proof of Workforce nevű nonprofit szervezettel, amely a munkaerő, a szakszervezetek és a nyugdíjalapok Bitcoin-oktatására összpontosít. Az ú
Az olimpiai játékok mindig hatalmas színfoltot jelentenek a különböző sportágak tekintetében, és mind nagyon szeretjük nézni az egyes számokat, melyekben tűkön ülve izgulhatjuk végig saját nemzetünk versenyeit és csúcsteljesítményét. Minden olimpián előfordulnak fennakadások és váratlan fordulatok, ám az 1904-es játékokon több meghökkentő eset is t
Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja szerint a párizsi olimpián szerepelt magyar csapat - amely hat arannyal, hét ezüsttel és hat bronzzal a 14. helyen zárt az éremtáblázaton - helytállt egy nehéz versenyben; ugyanakkor kicsit szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy egy budapesti olimpia ügyében lenne-e összefogás.
Egyszerre tanulni és élsportolónak lenni? Nehéz lehet, de nem lehetetlen. Vannak olyan professzionális sportolók, akik a teljes napot kitöltő edzések, versenyek ellenére is lediplomáznak. Vajon kik ők? Most utánajártunk.
Az énekesnő az online társkereséssel is próbálkozott. Az első randin autogramot kért tőle egy férfi az unokáinak, de a második ilyen találkozója sem sült el jobban.
Az ókori Róma egykori észak-angliai határfalánál a régészek versenyt futnak az idővel, hogy minél több tárgyat tudjanak felszínre hozni, mielőtt végleg eltűnnének.