Nemrég két hír is megjelent a fenti témában: az amerikai-japán együttműködés már komoly eredményeket ért el; a svájci vállalkozás jövőre lép színre, a legolcsóbb gépük 5,9 millió dollárba kerül.
Amikor egy ízben keresést indítottam Magyarország legkisebb településeire, megleltem a Nivegy-völgy bejáratánál fekvő Óbudavárat. Innen már gyorsan vezetett az utam Szabó Bálint hoz, aki a magyar szakos egyetemi tanulmányai végeztével állattartással és sajtkészítéssel kezdett foglalkozni a faluban. Ma már a bencés fűszerkert ízeivel komponált sajto
Gasztronómiai Oscar-díjjal felérő elismerést hozott haza augusztus 1-én az Egyesült Királyságból a 2011-ben alapított Pacificaffé. A kávépörkölő manufaktúra a „De Tommaso” és a „Jingle Blend” névre keresztelt tételeivel nyerte el az 500 (!) fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyén. A magyar kávé sikerének értékét növ
Az elektromos hálózatok hatékonyságának és megbízhatóságának növelése érdekében a Texasi Egyetem és a New York-i Buffalo Egyetem mérnökei egy új, mesterséges intelligenciával támogatott rendszert fejlesztettek ki, ami képes automatikusan újraosztani
Az Ethereum továbbra is az egyik vezető blokklánc, ha új projektekről van szó. Habár vannak már kedvezőbb alternatívák, mint a Layer 2 blokkláncok, a Solana vagy a Base, a legnagyobb altcoin továbbra is tartja pozícióját. Az alábbi cikkben 5 olyan érméről olvashatsz, amely az Ethereumon fut, és hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik. A már jó
Az érzelmi evés, illetve annak egyik kategóriája a stresszevés egyfajta megküzdési mechanizmus, amit arra használunk, hogy adott helyzetben kezelni tudjuk a bennünk feltörő érzelmeket. Ennek lehetnek enyhébb és komolyabb variánsai. De mik a kiváltó okok? Mikor forduljunk szakemberhez? Hogyan léphetünk ki ebből a láncreakcióból? Keszthelyi Anna falá
Beyoncé, Sabrina Carpenter és Hailey Bieber legalább két közös vonással biztosan rendelkeznek. Először is mindannyian híresek, másodszor pedig a legtöbb embernél stílusosabban viselik a fejkendőket. Íme, hogyan hord nyáron is a fejkendőket legalább olyan stílusosan, mint ők.
Noha joggal feltételezhetnénk, hogy a világ legjobb pizzaséfjét Olaszországban találjuk, valójában az Egyesült Királyságban kell őt keresni.A hónap elején a londoni Chiswickben található Napoli on the Road pizzériát a World 50 Top Pizza Awardson Európa legjobbjának választották. A pizzéria tulajdonosa Michele Pascarella, Londonban élő pizzaséf.A pi
A Dolce & Gabbana olasz divatcég négylábú kedvenceknek készült illatszert dobott piacra. A kutyaparfüm az egyik alapító, Domenico Dolce kutyája után a „Fefé” nevet kapta. A százeurós tétel állatvédők szerint nagyon zavaró lehet a kutyák számára, ezért nem is ajánlják a használatát. A divatcég szerint viszont a kutyaparfüm biztonságos és nagyon néps
Lassan közeledik a nyár vége, így már biztosan van elég tapasztalatot, hogy tudd, mi működik a kertedben és mi az, amin változtatnál a még jobb hangulatért. Ha úgy érzed még van mit fejleszteni a kültereden, akkor használd ki a nyári szezon végi SpaTrend Expo különleges ajánlatait és szerezd be a prémium minőségi bútorokat, árnyékolókat, grilleket
1967 tavaszán a mexikói Chichén Itzá, az ősi maja város mögött egy kis repülőteret építő munkások hirtelen problémába ütköztek: ásatásaik során emberi maradványokat találtak a tervezett kifutópálya nyomvonalán. A repülőtér a Chichén Itzá-t meglátogatni kívánó VIP vendégeket hivatott kiszolgálni. Mivel a maradványok ilyen közel voltak egy jelentős r
Vegyél fel szép ruhát, igazítsd meg a hajad, mert ettől is boldogabb leszel! De ne feledd el szeretni magad mindezek nélkül, s adj valamit a világnak a lelkedből.
Vadvirágok magvaival megrakott kutyahátizsákokat igényelhetnek a kedvenceiket sétáltatók az angliai Lewes városában, hogy így segítsék a visszavadítási célokat. A kutyák által szétszórt magvak arra a folyamatra emlékeztetnek, ahogy azt sok évvel ezelőtt a farkasok is végezték. A növények az idők során számos trükköt kifejlesztettek arra, hogy magva
A legfiatalabb, vagyis a Z generációs munkavállalók máris számos, vállalati kultúrát érintő változást indítottak el: elméleti tudásuk, gyakorlatiasságuk, laza, könnyed nyelvhasználatuk és munkához való hozzáállásuk azonban szakmai és integrációs szempontból is jócskán tartogat kihívásokat a vállalatvezetők számára.
Este kilenckor kezdődik a záróünnepség Párizsban; a magyar élvonalban Győri Eto-Mtk, Újpest-Fehérvár és Puskás Akadémia-Nyíregyháza bajnokikat rendeznek.
Rekordot rekordra halmoznak az alapok és a biztosítók. A befektetési alapok és a biztosítók is komoly állampapírvásárlók, az alapok viszont kedvelik a nem szokványos, egyéb befektetéseket is, a biztosítók pedig befektetési jegyekben tartják a legtöbb pénzt.
Arany köntösbe burkolózott a Blancpain visszafogottabb kollekciója, a Fifty Fathoms Bathyscaphe, ami továbbra is egy búváróra, csak könnyedebb, mint legendás testvére, ezért kiváló terep az anyaghasználattal való kísérletezésre. Három évvel…
Férfi pólósaink a horvátok ellen elveszített elődöntő után az Amerikai Egyesült Államok ellen (10.35, Párizs, La Défense Arena) ugranak medencébe. Kapusunk elmondta, min kell javítani, Fekete Gergő nem tudja, lesz-e még esélye olimpiai döntőt játszani, Molnár Erik megtalálta a pozitívumot.
Heves szívdobogás, izzadó tenyerek, remegő lábak, kitágult pupillák. Így reagál a testünk, amikor feltűnik a közelünkben az, akihez vonzódunk. A pupillák mérete azonban nem csupán az érzelmeinkről árulkodhat, egészségi állapotunkról is információt adhat.
Ha arról van szó, mit tegyünk azért, hogy sokáig éljünk, mindig érdemes a kék zónák lakóira, vagyis világ leghosszabb életű embereire is gondolnunk. Hiszen kik is ismerhetnék jobban a titkot, mint azok, akik már maguk is szép kort értek meg? Nos, Nicoya, Loma Linda, Ikaria, Okinawa és Szardína lakosainak is sok példaértékű szokása van, egyesekkel p
Földrengés volt Romániában, Lugos várostól 36 kilométerre szombaton éjjel, magyarországi idő szerint 22:46 perckor – tájékoztatta a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma közleményben az MTI-t. A Gyulától mintegy 120 kilométerre fekvő város térségében kipattant 4,47 magnitúdójú földrengést t
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete új marketing- és innovációs bizottságot hozott létre, amely kötelező hozzájárulásokkal támogatja a dísznövényágazat fejlesztését és piacszervezését.