Törvényt fogadtak el kedden az ukrán parlamenti képviselők, amely megnyitja az utat a Moszkva által kánoniként elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) betiltásához.
Valamivel hajnali 4 óra után kezdődött a világot megrázó támadás. Idén lesz, hogy 52 évvel ezelőtt 8 tréningruhás férfi szökött be a müncheni olimpiai faluba, puskákat és gránátokat cipelve magukkal.
Szerdán hidegfront vonul át, így a fátyolfelhőzet mellett időszakosan erőteljesebb gomolyfelhő-képződés várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Délelőtt a Dunántúlon kevesebb helyen, majd délutántól a Dunától keletre többfelé is kialakulhatnak záporok, zivatarok.
Az egyszerűsített foglalkoztatás legnépszerűbb módja az alkalmi munkavállalás, ugyanakkor a szabályok nem megfelelő ismerete számos kellemetlen meglepetést okozhat a munkáltató számára. Cikkünkben összefoglaljuk a három fő korlátot.
Az elsüllyedt 56 méteres Perini Navi vitorlás testvérhajójának kapitánya szerint „nagyon nehéz rájönni, mi győzhetett le egy ekkora hajót”. David Hutchinson, a Rosehearty kapitánya elmondta, hogy az általa felügyelt jachtot már többször körbevitte a világon, és egyenesen „golyóállónak” nevezte az 56 méteres Perini Navi sorozatot. „Voltunk az Antark
Egyre több légitársaság vezet be különös szabályokat a saját járatain: van, ahol már a kutyáink is igazi luxusban utazhatnak velünk, máshol pedig arra tesznek kísérleteket, hogy teljesen elhagyják az útleveleket. Egy koreai társaság azonban nem megkönnyíti, hanem tovább szigorítja az utazásokat, miután kitiltott egy ételt a repülőiről.
Az operatív törzs a biztonsági szempontokat figyelembe véve döntött úgy, hogy egy órával később kezdődött el az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték, ami aztán gond bélkül lezajlott.
Veled is előfordult már, hogy egy hosszú nap után aludni szerettél volna, de hiába érezted magad fáradtnak, egyszerűen nem sikerült? Az elalvásért való küzdelem sajnos borzasztóan frusztráló tud lenni, és bármelyikünket megviselheti, azonban ha sikerül rájönnöd, hogy nálad pontosan mi állhatja útját annak, hogy végre aludni tudj, máris sokkal könny
Alien-rajongókként nagyon hosszú ideje vártuk már a Romulust. Főleg a kevéssé jól sikerült Covenant után kellett már nagyon egy színvonalas rész, mert az utolsó még 2012-ben készült Prometheus címmel. De a Romulus végre egy jól megrendezett, látványos és hihetetlenül izgalmas Alien-epizód lett. Bravo és elismerés Fede Alvareznek. Azt mondanám: enné
Az MIT úttörő felfedezése szerint a régi üdítős dobozok és a tengervíz lehet a kulcs az üzemanyag-előállítás forradalmasításához és a tiszta energia fenntartható forrásának megteremtéséhez.
Colin Farrell első alkalommal beszélt nyíltan Angelman-szindrómás fiáról, azonban ez nem véletlen. James Padraig Farrellt két és fél évesen diagnosztizáltak a betegséggel, szeptemberben pedig betölti 21. életévét, aminek alkalmából a színész létrehozott egy alapítványt az értelmi fogyatékkal élők támogatására.
A Kosok életében szerdán sajnos érkezik a feszültségek újabb hulláma, de a Bikák is stresszes napra számíthatnak, szükség lesz a kitartásokra. Íme, a napi horoszkóp szerdára.
Már látszik a fordulat a lakáspiaci adásvételek számában és a lakásárak emelkedésében. A lakásépítések trendje ugyanakkor egyelőre még csökkenést mutat, mivel jelenleg is érezteti hatását a 2022-es nemzetközi és hazai gazdasági lassulás. Ezzel összefüggésben, várhatóan idén lakásépítésekben gyengébb évet zárhat a piac, mint tavaly.
Az olimpiai játékok első hetében 42 százalékkal több turista látogatott el Párizsba, ahol az amerikai Visa kártyabirtokosok képviselték a látogatók legnagyobb részét, 72 százalékos éves növekedést mutatva.Jelentősen többen látogattak azokba a városokba is, amelyek különböző olimpiai eseményeknek adtak otthont, mint például Lille, Saint-Étienne és M
A tájékoztatás szerint az érintett szakaszon komplex vágányzár lép életbe, mert sín- és betonaljcserét, kavicságyazatcserét és a közlekedésre veszélyes, elkorhadt fák kivágását végezik.
A Sheffieldi Egyetem mérnökei kifejlesztettek egy kis méretű és könnyű szelepet, ami jelentősen növeli a puha robotok ellenállóképességét a sérülésekkel szemben. Az újítás, amelyet Dr. Marco Pontin és Dr. Dana
A kripto befektetők nem tudnak leállni a PlayDoge érmével kapcsolatos beszélgetéssel. Ez az új Play-2-Earn játék, amely a régi vágású virtuális háziállatokat kombinálja a blokklánc technológiával, hamarosan lezárja előértékesítési fázisát. Már csak kevesebb, mint 5 nap van hátra a tokenek megszerzésére a listázás előtt. A kisbefektetők ezért a “leg
Összejöttél életed párjával, de mégis akadnak bukkanók. Ez ijesztőnek tűnhet, de valójában természetes. Mit tehetünk, hogy a kapcsolatunk sokáig tartson? Ezek a párkapcsolat erősítő szokások neked is segíthetnek tartóssá tenni a boldogságot! Mesébe illő kezdetek Bizony, a Disney meséiben ritkán látunk utánkövetést, miután a herceg elvette a megment
Ha arról van szó, mit tehetünk az egészségünk megőrzése érdekében, és milyen jelek utalhatnak arra, hogy nincs minden rendben velünk, általában a fizikai egészségünk kerül a középpontba. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a mentális egészségünkről sem, amely hasonlóan fontos szerepet tölt be abban, hogyan érezzük magunkat. Sőt, tudományosan bizonyí
Köteles-e visszamenőleg elszámolni a betegszabadságot és a táppénzt, amikor a munkavállaló bejelentés nélkül újra megjelenik a munkahelyen, és viszi az orvosi igazolást?
Folytatódik a kerékpárút felújítása a Margit hídon, emiatt csütörtöktől jövő szerdáig megváltozik a forgalmi rend. Egy ideig csonka útvonalon közlekedik csak a BKK két érintett járata.
Nemzetközi összehasonlításban 70 százalékkal, de minimum 40 százalékkal fizetnek rá az adófizetők, hogy a kormány hozzá köthető milliárdosoknál vásárol be irodákból. Mi történt? A Válasz Online piaci szakértőket kérdezett arról, mennyibe kerülnek a jelenlegi piaci árazás alapján azok az irodaházak, amiket az állam megvásárol. Ezek alapján az derült
Yes we can! Remény. Tettre készen! A demokrata jelölőgyűlés második napján korunk talán két legjobb szónoka, Michelle és Barack Obama tüzelték a hallgatóságot. Előtte lezajlott a már csak ceremoniális szavazás is, amin megerősítették Kamala Harris és alelnökjelöltje, Tim Walz jelölését.
Barack Obama kedden Chicagóban azt mondta a demokratáknak, hogy "a stafétát átadták" Kamala Harrisnek, és az Egyesült Államok készen áll arra, hogy elnökké váljon.
A szövetségi kapitány az elmúlt időszakot azzal töltötte, hogy megismerje a hazai fiatal játékosokat, valamint megalkossa azt a stábot és játékoskeretet, amellyel az elkövetkezendő időszakban dolgozni szeretne.