2024. augusztus 21. szerda

aug. 21
7:51
Évközben is beadható gyermekem után a pótszabadságról a nyilatkozat? (HR Portál)
A 9 éves kisfiam után nem adtam le januárban a pótszabadságos nyilatkozatot. Arra lennék kíváncsi hogy év közben ezt még megtehetem, vagy majd jövő januárban.
aug. 21
7:51
Nem minden egészséges, ami növényi alapú (Agroinform)
Hogyan lehet egészségtelen, ami növényi alapú?
aug. 21
7:53
Európai kirendeltséget nyit a Copeland - 200 új munkahely (HR Portál)
Kolozsváron nyit európai kirendeltséget a Copeland globális fűtés- és hűtéstechnikai vállalat - jelentette az economedia.ro hírportál a vállalat közleménye alapján.
aug. 21
7:54
Pótlóbusz jár a vonat helyett Kőbánya-Kispest egyik fontos vasútvonalán (vg.hu)
A dabasi vonalon komplex felújítás kezdődik.
aug. 21
7:54
A brit Bill Gates is eltűnt az olaszországi luxusjacht-balesetben (Igényesférfi.hu)
Augusztus 19-én erős viharba került, majd elsüllyedt egy luxusvitorlás Olaszországban, Szicília partjainál. A baleset során egy ember életét vesztette, hatan pedig eltűntek - köztük van Mike Lynch techmilliárdos, "a brit Bill Gates" is.
aug. 21
7:54
A cseh elnök szerint Ukrajna NATO tag lehet (BorsOnline)
Ehhez nem kell az egész ország ellenőrzése?
aug. 21
7:54
Egymilliárdos pert veszített a miskolci kórház, az ellátásra szánt pénzből kellhet fizetniük (SzMo)
Hat éve húzódó ügy végére került pont. A klórház a végrehajtás felfüggesztését kérhette, hogy a betegellátást ne akadályozza a kialakult helyzet.
aug. 21
7:54
Megérkeztünk. Az idő szép. Minden rendben. Képeslapot írni jó! (WMN)
Ki ül fel még a nosztalgiavonatra, amikor a régi cuccokat szortírozva képeslapokra bukkan? Ti is érzitek olyankor a Balaton, egy másik ország, vagy a karácsony illatát egyszerűen attól, hogy ott egy kép meg az a néhány sor kézírással kanyarítva?
aug. 21
7:54
12 vármegyére adtak ki kegyetlen figyelmeztetést: az augusztus 20-i időjárás semmi a maihoz képest (Promotions)
A tűzijátékot végül nem mosta el az eső, de ma nem leszünk ilyen szerencsések.
aug. 21
7:54
Krausz Magyar Szent István-rendet kapott (Mínuszos)
Krausz (kettősmérce) Ferenc Nobel-díjas fizikus kapta a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-i ünnep alkalmából. A fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta. Ő és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felép
aug. 21
7:54
Unod a kókusz- és mandulatejet? Hamarosan elérhető lesz a tevetej! (Hamu és Gyémánt)
Az elmúlt években sorra jelentek meg a különböző tejek a boltok polcain, amik elsősorban a laktózérzékenyek számára nyújtottak olyan alternatívát, ami egyszerre finom és egészséges. Az évek alatt megismertük a mandula-, a kókusz-, és a rizstejet, de úgy tűnik, hamarosan egy újabb itallal bővül a kínálat, ami minden eddiginél egzotikusabb és egészsé
aug. 21
7:54
BKK: A közösségi közlekedést érintő változásokra kell számítani a fővárosban (Magyar Hírlap)
A Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot ma reggel 6 órakor egy irányban megnyitották a közúti forgalom számára.
aug. 21
7:54
Lambini BIO – sajátmárkás termékkel rukkolt elő a Kifli.hu (MMonline)
A Kifli.hu forradalmasítja a bébiételek piacát új sajátmárkás termékével, a Lambini BIO-val, amely ötvözi a kiváló minőséget és a diszkont árakat. A közel 20 termék nemcsak bio minőségű, hanem a biodinamikus mezőgazdaság legmagasabb szintjét képviselő Demeter tanúsítvánnyal is rendelkezik. A Demeter tanúsítvány garantálja, hogy a Lambini termékek f
aug. 21
7:54
Körvonalazódik az új Európai Bizottság (Magyar Nemzet)
A következő uniós testületbe 19 jelölt már megvan, nyolc országé még nincs.
aug. 21
7:54
Másodszor sem sikerült: válik Jennifer Lopez és Ben Affleck (naphire.hu)
Jennifer Lopez és férje, Ben Affleck hivatalosan is elválnak. Lopez kedden nyújtotta be két éve tartó házasságuk felbontására irányuló keresetét Los Angelesben, éppen a 2022-es, a Georgia állambeli Riceboróban tartott esküvőjük évfordulóján.
aug. 21
7:54
Ungváry Zsolt: Szégyen-e a homoszexualitás? (vasárnap.hu)
Húsz-huszonöt évvel ezelőtt aligha gondolta bárki is, hogy a politikai közbeszédnek, a publicisztikáknak meghatározó eleme lesz – sőt a legmagasabb
aug. 21
7:54
Ti is csináljátok? 4 hazugság, amit a párok rendszeresen mondanak egymásnak (Bien)
Annak érdekében, hogy megvédjük és fenntartsuk a szeretetet, apró hazugságokat mondunk egymásnak. Ezek a kis füllentések nem feltétlenül ártanak, de vajon mindenkinek elfogadhatóak?
aug. 21
7:54
Májbetegség: ezt figyelje a széklet és a vizelet színén, mert árulkodhat róla! (EgészségKalauz)
Minél korábban fedezik fel, diagnosztizálják a májbetegségeket, annál hatékonyabb és gyorsabb lehet a gyógyulás, és annál jobban támogathatjuk a májunkat abban, hogy saját magát is regenerálja.
aug. 21
7:57
Mit tehetek, ha hibásan adják ki a kilépő papírjaimat és tartoznak a béremmel? (HR Portál)
2021. évben született kislányommal voltam itthon. Mikor jelentkeztem 2023. augusztusaban hogy visszaállnék a munkába, felajánlottak egy 145 000 Ft-tal kevesebb bérért egy munkakört. Ezt nem fogadtam el, így felmondtak nekem. Október végétől töltöttem a szabadságom 2024. április elejéig. Ezt követően a 90 napos felmondásom töltöttem egészen 2024. má
aug. 21
7:57
Stabilan tartja kedd esti pozícióját az euróhoz képest szerda reggel a forint (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. A Pénzcentrum oldalán minden árfolyam nyomon követhető.
aug. 21
7:57
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően azonban Európában jó hangulatban indulhat a nap. Gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai lakáspiaci adatokra lesz érdemes figyelni, emellett este 8 órakor a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét is megismerhetjük.
aug. 21
7:59
Felmondás esetén kifizettethetik a munkahely által fizetett képzést? (HR Portál)
A munkahelyem beiskolázott targoncás tanfolyamra, amit sikeresen elvégeztem. Szerződést nem kötöttünk. Tegnap felmondtam. A mai nap hívtak a cégtől hogy írjam alá hogy elvégeztem a tanfolyamot. Kötelezhetnek-e rá hogy utólag a tanfolyam árát kifizessem?
aug. 21
8:00
Itt a vége: Jennifer Lopez beadta a válókeresetet – beszédes, milyen időpontot választott (BorsOnline)
Számos izgalmas részlet is kiderült.
aug. 21
8:00
A válási papírokból végre kiderült, mikor szakított valójában Jennifer Lopez és Ben Affleck (Life)
Amit oly régóta sejtettünk, bizonyossággá vált. Jennifer Lopez beadta a válókeresetet, és a papírokban azt is feltüntette, mikor szakított valójában Ben Affleckkel.
aug. 21
8:00
Megnyitották a Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot a közúti forgalom számára (Magyar Hírlap)
BKK: A közösségi közlekedést érintő változásokra kell számítani a fővárosban.
aug. 21
8:00
Víz alá került Vác: az augusztus 20-ai esőzés után térdig ér a víz a városban (Mandiner)
A hirtelen lezúduló csapadék elöntötte a Diadal teret és több vasúti átjárót is, ahol a víz nagyjából térdig ért.
aug. 21
8:00
Mi történik? Deutsch Tamás kitüntetést intézett az öccsének, aki ellen csalás miatt nyomoz a rendőrség (Nyugati Fény)
Magyarország, 2024.
aug. 21
8:00
Lehet, te is zenei szuperképességgel bírsz, amiről nem is tudsz (in.hu)
A Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem pszichológusai legutóbbi tanulmányukban a dallamtapadást vizsgálták. Ez az a jelenség, amikor bizonyos zenék hosszú ideig a fülünkbe bújnak, és csak újra meg újra ismételgetjük ezeket magunkban. A nemrég publikált vizsgálat ezzel kapcsolatban igen meglepő felfedezést tett.A kutatásban részt vevő alanyokat arra kér
aug. 21
8:00
Lisszabon látványos szabadtéri uszodával pótolja egy kínos hiányosságát (Roadster)
Egyszerre lesz uszoda, napozóterasz és amfiteátrum a portugál főváros leendő nevezetessége, a Loop Pool.
aug. 21
8:03
Súlyos támadás érte Moszkvát (HírTV)
Az ukránok az egyik legnagyobb dróntámadást intézték Moszkva ellen szerdán, de az orosz légvédelmi egységek a drónok egy részét már Podolszk városa felett megsemmisítették
aug. 21
8:03
Keverheti a munkáltató a 3 műszakos és megszakítás nélküli munkarendet? (HR Portál)
Adott egy cég, amely mögött változásokkal teli hónapok vannak. Korábban megszakítás nélküli 4 műszakos munkarendben dolgoztunk (2 munka-2 pihenő - 12 óra). Gazdasági visszaesésre hivatkozva a cég 3 műszakos munkarendet rendelt el, hétfőtől péntekig 8 óra, szombat vasárnap pihenő. De ők erre még is úgy hivatkoznak, mint folyamatosan munkarend, tehát
aug. 21
8:03
A letartóztatott óbudai polgármester feleségének üzlettársa volt a cégtulaj, aki megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól (444.hu)
Kiss László házában jegyezték be annak az embernek a cégét, akinek egy másik cége megbízásokat kapott az óbudai önkormányzattól.
aug. 21
8:06
Egyre több magyar cég adósodik el devizában (vg.hu)
Főként azok a szektorok élnek devizahitellel, amelyeknek vannak devizabevételeik is.
aug. 21
8:06
Így él ma Kurt Cobain lánya (Magyar Hírlap)
Akár csak édesapja, művész, ám ő a festészetet választotta.
aug. 21
8:06
Pénzadományt küld Kárpátaljára a washingtoni Kossuth Alapítvány (Demokrata)
Végh Sándor az amerikai fővárosban bejelentette, hogy az adományt a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központhoz juttatják el.
aug. 21
8:06
Disznóság, embertelenség, hűtlen kezelés, amit a kormány csinál (Mandiner)
Ez utóbbi miatt feljelentést teszünk.
aug. 21
8:06
Marozsán, Fucsovics: hasonló sors amerikai tinédzserek ellen (Magyar Nemzet)
Piros Zsombor idén sem mutatkozhat be Grand Slam-főtáblán.
aug. 21
8:06
Holtan találták az ötszörös olimpikon kerékpárost, a venezuelai kormány hangos kritikusát (Telex)
Daniela Larreal Chirinos Venezuela egyik legismertebb sportolója, egyben Nicolás Maduro elnök hangos bírálója volt. Halálát étel miatti fulladás okozta.
aug. 21
8:06
Mitől alakul ki a szájszag? Ezek a betegségek felelősek érte (EgészségKalauz)
A kellemetlen szájszag, vagyis a halitózis az egyik legkínosabb tünetek egyike, mely szélsőséges esetben szorongást, súlyos önértékelési zavarokat is kiválthat. Esetenként pedig a szájszag komoly betegségekre is utalhat.
aug. 21
8:09
Csaknem 30 órát késett a Ryanair Milánó-Budapest gépe (ATV)
Érdemi tájékoztatást nem kaptak az utasok.
aug. 21
8:12
Kovács Zoltán: Köszönjük mindenkinek a türelmet és kitartást! (Demokrata)
Az államtitkár megköszönte, hogy az időjárás viszontagságai ellenére is ilyen sokan tekintették meg a tűzijátékot.
aug. 21
8:12
Csökkenhet a kínai gyártású Teslákra kivetett vám az Európai Unióban (Autószektor)
Az indoklás szerint a döntést a tavaly októberben elindított, folyamatban lévő szubvencióellenes vizsgálat keretében hozták. A bizottság július elején jelentette be, hogy ideiglenes jelleggel 37,6 százalékig terjedő kiegyenlítő vámot vet ki a Kínából származó, kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos járművek (BEV) behozatalára, mindazonáltal ho
aug. 21
8:15
Harangi Szabolcs a földrengésekről: satuban van a térségünk (Infostart)
A geológus-vulkanológus szakember nem lenne meglepve, ha a következő 10 évben Magyarországon is lenne károkozó földrengés – erre megvan az esély, de a bekövetkeztét biztosra venni nem lehet.
aug. 21
8:15
Ezeknek a csillagjegyeknek nem csak az időjárás miatt forr ma fel az agyvize (Metropol)
Bosszantó helyzetek adódnak ma.
aug. 21
8:15
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel kedd kora estéhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
aug. 21
8:15
Megrengette a Walmart nagy bejelentése a kínai óriás részvényeit (Portfolio)
A kínai e-kereskedelmi óriás, a JD.com részvényei jelentős esést szenvedtek el szerdán a hongkongi tőzsdén, miután a Walmart amerikai kiskereskedő bejelentette, hogy megválik részesedésétől a vállalatban - számolt be a CNBC.
aug. 21
8:18
Több busz menetrendje is változik Budapesten (vg.hu)
Itt vannak a módosult menetrendek.
aug. 21
8:18
Napi horoszkóp: A Mérleg mai napja egy érzelmi hullámvasút, a Bak őrizze meg józanságát - augusztus 21. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
aug. 21
8:18
Megdöbbentő kijelentést tett Kiss Endi, a Hooligans dobosa: "Nálam alap, hogy nem lesz esküvő!" (BorsOnline)
A Hooligans dobosa rajongással szereti a gyermekeit, imádja az apaszerepet, három anyától négy lánya született. Kiss Endi korábban imádta a végtelen bulikat is, de visszavett a tempóból, mert szeretné felnevelni a gyermekeit.
aug. 21
8:18
Kovács Zoltán szerint több százezren voltak kíváncsiak a tűzijátékra (SzMo)
Az eső ellenére nem volt baj az államtitkár szerint. Az ünneplőkre vigyázni hivatott operatív törzs ezzel be is fejezte munkáját.

Keresés