2024. augusztus 22. csütörtök

aug. 22
9:24
Szuperprémium és klasszikus söröket is virít idén a belváros (Magyar Mezőgazdaság)
A Belvárosi Sörfesztivál látogatói mintegy 250 féle sörből válogathatnak szeptember 3-8. között Budapesten a Szabadság téren.
aug. 22
9:24
A Túrót eszik a cigányt is elénekelte a tajvani kórus Nyíregyházán, de a nemzeti zászlójukat le kellett vinniük a színpadról (Telex)
A kórusvezető szerint a kínai nagykövetségtől kezdve a kínai külügyminisztériumig nyomást gyakoroltak a magyar külügyminisztériumra.
aug. 22
9:24
Férje után Victoria Beckham is saját doku-sorozatot készít a Netflixszel (in.hu)
A sorozat a divattervezőt és az egykori Spice Girl-t állítja majd a középpontba. Majdnem egy évvel David Beckham nagy sikerű dokumentumfilmjének megjelenése után Victoria Beckham is doku-sorozattal jelentkezik a Netflixen.A sorozat Beckham popsztárból divattervezővé és szépségmogullá válását tárja fel. Az egyelőre cím nélküli projektet a Studio 99,
aug. 22
9:24
Ezt teszi a stressz az emésztésünkkel: nagyobb bajt okozhat, mint gondolnánk! (EgészségKalauz)
Az emésztőszervi panaszokkal küzdő betegek gyakran számolnak be az életüket beárnyékoló tartós, megoldatlan feszültségekről. A bél ugyanis fájdalom, puffadás, gyomorégés, hányinger, székelési zavarok útján jelzi, ha valami nincs rendben.
aug. 22
9:24
Ha betartod a következőket, soha többé nem késel el sehonnan (Bien)
Meg vagyok győződve róla, hogy a késésre való hajlam genetikai dolog – főleg azért, mert én sem vagyok képes semmiféle határidőt betartani, és általában mindenhonnan elkésem, hiába próbálkozom a pontossággal. Vannak viszont olyan praktikák, amikkel jócskán tudsz javítani a helyzeten, ha te is hasonló cipőben jársz!
aug. 22
9:30
Iszonyatos mélyponton vannak a magyar beruházások (444.hu)
Lassan két éve tart már a beruházási aktivitás csökkenése, de ilyen rossz mutatókat még a Covid idején se láttunk.
aug. 22
9:30
Újabb orosz területre próbáltak behatolni az ukrán erők a helyi kormányzó szerint (444.hu)
Kurszktól nyugatra, a Brjanszki területen jelentettek harcokat.
aug. 22
9:30
A legjobb kortárs és progresszív magyar konyhák 2024-ben a Dining Guide szerint (Márkamonitor)
A Dining Guide Top100 Étteremkalauz évről évre kiemelkedő figyelmet szentel a magyar gasztronómiai színtér legjobbjainak, különösen a kortárs és progresszív magyar konyha terén. Az idei kiadvány is méltón tükrözi azokat a változásokat és innovációkat, amelyek a hazai éttermekben zajlanak. A listák tökéletes útmutatót nyújtanak azok számára, akik fe
aug. 22
9:30
Hat évvel ezelőtti szintre zuhant a beruházási kedv Magyarországon (Forbes)
A KSH friss adatai lesújtó képet festenek: 2018 óta nem volt ilyen szerény beruházási kedv Magyarországon.
aug. 22
9:30
Rengeteg híd balesetveszélyes állapotban van Szlovákiában – köztük a komáromi és a medvei is (Autószektor)
Balesetveszélyes állapotokat állapítottak meg a szakértők a leendő Višňové-alagút közelében, de nem sokkal rózsásabb helyzet Dél-Szlovákiában sem. A HN utánanézett, milyen állapotban vannak egyes hidak és mit tesz az állam a hibák elhárításáért. Nemrég még szóba került az a forgatókönyv is, hogy teljesen leállítják a forgalmat a Rajčianka folyó fel
aug. 22
9:30
Felhős kezdet, forró hétvége: milyen időre számíthatunk a következő napokban? (Magro)
A következő napokban változatos időjárásra számíthatunk, nyári meleg, erős szél, és helyenként záporok is előfordulhatnak. A következő pár napban a napsütés és a fátyolfelhők dominálnak, a hétvége felé haladva egyre magasabb hőmérsékletek várhatóak, a hétvégére akár 38 fok is lehet. A következő napokban érdemes felkészülni a melegre, és nem árt szá
aug. 22
9:33
Nagyon hiányoznak az uniós pénzek (Piac és Profit)
2024 II. negyedévében 16,8 százalékkal csökkent a beruházások teljesítménye.
aug. 22
9:33
Itt a terv: több helyen is megmarad a kötelező munkaalkalmassági orvosi vizsgálat (Infostart)
Azt már hónapok óta tudni, hogy szeptemberrel kezdődően már nem lesz kötelező a munkaalkalmassági orvosi vizsgálat, ám néhány szakmánál megtartanák ezt a feltételt.
aug. 22
9:33
Érik a nyugdíjkrízis: egyre több idős kénytelen nyomorogni Magyarországon (Pénzcentrum)
Ma már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben Magyarországon, valamint minden harmadik nyugdíjas a létminimum alá szorult 2023-ban, és a Nyugdíja Szervezetek Egyeztető Tanácsa úgy számol, a következő hónapokban tovább romolhat a helyzet.
aug. 22
9:36
A Wizz Air ledobta az atomot és ez nagyon bejött az utasoknak (naphire.hu)
Mint ismert, a Wizz Air augusztus 13-án hirdette meg a korlátlan utazást biztosító All You Can Fly éves bérletét, amely 499 euróba (körülbelül 195 ezer forintba) kerül. A légitársaság a bérletből 10 ezer darabot hirdetett meg, ám arra senki sem számított, hogy 48 órán belül elkapkodják azt az utasok.
aug. 22
9:36
Az olvasás világnapja alkalmából verseket hallhatunk a Sóstói erdőben! (Nyíregyháza)
A Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület és Olvasóköre 2024. szeptember 9-én, hétfőn l4 órakor szeretettel hívja és várja a versbarátokat az erdei tornapályához, ahol a színpadon közösen előadjuk Váci Mihály: Szabadon című versét. Ezt követően az idén 100 éve született "szőke város" fia stílusos versének hangulatkeltő sorai szellemében indulunk a va
aug. 22
9:36
Nyílt felhőbe – és tovább! (Digital Hungary)
A bolygónkat fenyegető aszteroidák elleni védelemre specializálódó svájci Beyond Gravity az SAP S/4HANA Public Cloud bevezetésével erősítette meg működését és profitorientált divízióit.
aug. 22
9:39
Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 20. rész: civil szervezetek, alapítványok számviteli kérdései (Adózóna)
Mit érdemes tudni az szja egy százaléka, valamint az adomány fogadásának adózási szabályrendszeréről és a hozzá kapcsolódó számviteli teendőkről? A mikrofonnál: Sinka Júlia közgazdász, okleveles adószakértő és Gyüre Ferenc okleveles közgazdász, adótanácsadó.
aug. 22
9:39
Kivárással indul a nap a magyar tőzsdén (Portfolio)
Felemás teljesítményt láthatunk a hazai blue chipeknél.
aug. 22
9:41
Kína visszavág az EU-s büntetővámok miatt (Portfolio)
Az Európai Unió és Kína között fokozódik a feszültség a kereskedelmi szabályokat illetően. Peking szubvencióellenes vizsgálatot indított az EU-ból származó tejtermékek importjánál, válaszul az EU által a kínai elektromos járművekre kivetett vámokra.
aug. 22
9:42
2025-től alapjaiban változhat meg a videójátékok működése, irányítása (Rakéta)
Hamarosan debütál az Nvidia ACE nevű technológiája, amely mesterséges intelligencia segítségével forgathatja fel a szektort.
aug. 22
9:42
Tim Walz hivatalosan is elfogadta az alelnökjelöltséget a Demokrata Párt konvencióján (Demokrata)
Beszédében Walz kijelentette, hogy a jelöltség élete nagy megtiszteltetése.
aug. 22
9:42
Kiderült, kinek lesz kötelező továbbra is a munkaalkalmassági vizsgálat (Nyugati Fény)
Mutatjuk
aug. 22
9:42
Szörényi Levente: Én disszidálok, ha Magyar Pétert megválasztják miniszterelnöknek, Törökországba! (Telex)
Orbán Viktor pedig jó vezető, éppen ezért akarják tönkretenni, mondta a zenész egy interjúban.
aug. 22
9:42
"Orbán Viktor csak meggondolja magát" – kárpátaljai menekültek kerültek utcára Kocson (Telex)
Egy júniusi kormányrendelet szerint csak azok a menekültek kaphatnak támogatott szállást, akik háborús területről érkeznek Magyarországra. Kilakoltatott nőkkel, anyákkal beszélgettünk, akik nem szeretnének hazaköltözni, félnek, hogy már nincs hova menniük lakni.
aug. 22
9:45
Ismét emelkedik a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben (Infostart)
Enyhe emelkedést mértek a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
aug. 22
9:45
Jó hírt közölt a Deutsche Bank a részvényesekkel, pénz áll a házhoz (Portfolio)
A Deutsche Bank részvényei erősödésbe kezdtek, miután a bank bejelentette, hogy megállapodásra jutott a Postbank-ügy kapcsán indított per felpereseinek több mint felével - írja a Reuters.
aug. 22
9:48
Harry belemart a rákbeteg Károly királyba: a sussexi herceg botrányos tettére nincsenek szavak (Femcafe)
Harry sussexi herceg utoljára májusban járt az Egyesült Királyságban, amikor is édesapja, III. Károly apró, de jelképes értékű felajánlást tett neki.
aug. 22
9:48
Valóban másképp élnek az okosotthonok lakói? (Glamour)
Nagyot fordult velünk a világ 2020-ban, amikor a járványintézkedések miatt huzamosabb időre vissza kellett vonulnunk az otthonainkba. A home office elterjedésének köszönhetően mára szinte minden lakásban áll egy dolgozósarok, miközben egyre több okosmegoldás növeli komfortérzetünket. Egy otthonpszichológust kérdeztünk arról, hogyan befolyásolják él
aug. 22
9:48
Ennyi nyugdíjra számíthat, aki minimálbért keres, mire lesz elég? (Promotions)
A minimálbért keresők számára a legjobb, ha addig húzzák a nyugdíj megállapításást, ameddig csak tudják.
aug. 22
9:48
Üzenetváltás bizonyíthatja: Magyar Péter a feleségére hivatkozva követelhetett VIP egészségügyi ellátást (Mandiner)
Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár leplezte le Magyar Péter kétszínűségét.
aug. 22
9:48
Utcára került száz ukrán menekült Kocson, buszmegállóban ülnek (AC News)
Egy júniusi kormányrendelet alapjaiban változtatta meg a háború elől Magyarországra menekült ukránok elhelyezésének szabályait.
aug. 22
9:48
"Orbán Viktor csak meggondolja magát" – kárpátaljai menekültek kerültek utcára Kocson (Telex)
Egy júniusi kormányrendelet szerint csak azok a menekültek kaphatnak támogatott szállást, akik háborús területről érkeznek Magyarországra. Kilakoltatott nőkkel, anyákkal beszélgettünk, akik nem szeretnének hazaköltözni, félnek, hogy már nincs hova menniük lakni.
aug. 22
9:48
Rendkívüli hír: itt a fordulat az Apple és a Google ügyében (naphire.hu)
A brit versenyfelügyelet lezárta az Apple és a Google alkalmazásboltjaival kapcsolatos vizsgálatokat, és úgy döntött, hogy megvárja a digitális piacokat szabályozó új törvény hatályba lépését az esetleges további vizsgálódással.
aug. 22
9:48
Megdöbbentő: Szörényi Levente is arra készül, hogy elhagyja az országot - ez áll különös döntése mögött (Sassy)
Erre a fordulatra senki nem számított, disszidálásról beszél az István a király zeneszerzője.
aug. 22
9:48
Budapest megelőzte Riót, Pekinget és úgy általában mindenki mást is (Roadster)
Van egy speciális terület, amiben a magyar főváros a legjobb a világon.
aug. 22
9:51
Háború Ukrajnában és Izraelben: A Kreml szerint a Moszkva elleni dróntámadás sikertelen volt (HírTV)
Hidegkuti Konstantin, ifj. Lomnici Zoltán és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb világpolitikai híreket.
aug. 22
9:51
Óriási pofon a magyar gazdaságnak: mélypontra jutott a beruházások teljesítménye (Pénzcentrum)
A beruházások volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 16,8%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0%-kal csökkent.
aug. 22
9:51
Ocsmány névvel gúnyolódnak Harris alelnökjelöltjén Trump stábjában (ATV)
Tim Walz minnesotai kormányzó hivatalosan is elfogadta szerdán a Demokrata Párt chicagói elnökjelölő konvencióján, hogy pártja őt indítja alelnökjelöltként Kamala Harris elnökjelölt mellett a novemberi amerikai elnökválasztáson.
aug. 22
9:53
Nem szűnik a válság a legendás magyar gyárnál: hetek óta csúszik a dolgozóknak járó pluszpénz (Pénzcentrum)
Továbbra is bizonytalanságban vannak a vasmű alkalmazottai, akik még mindig nem kapták meg a bérmegállapodásban rögzített 150 ezer forintos bónuszt, jóllehet ezt július közepéig utalnia kellett volna a Liberty Dunaújvárosnak írja a Népszava.
aug. 22
9:54
A chipsadó bukása: több káros élelmiszert fogyasztanak a magyarok, mint az adó bevezetése előtt (444.hu)
Több olyan káros élelmiszer van, amiből az uniós átlagnál is többet fogyasztanak a magyarok az adó ellenére.
aug. 22
9:54
Igazi retro bulira készülnek a Városligetben (MMonline)
A Neoton Família sztárjai visszatérnek a fővárosba: október első hétvégéjén a Budapest Garden Party keretében lépnek fel a Városligeti Műjégpálya és Csónakázótónál. A zenei- és gasztrofesztiválon olyan más neves előadók is fellépnek, mint az Első Emelet, az LGT emblematikus gitárosa, Karácsony János, az izlandi Mezzoforte, valamint a brit jazz-funk
aug. 22
9:54
Micsoda bemutatkozás: lenyűgözte a németeket a magyar válogatott játékos (Mandiner)
A szélső ott folytatja, ahol abbahagyta.
aug. 22
9:54
Elképesztő: az agyának 90%-a hiányzott a férfinak, mégis normális életet élt (Helló Magyar)
Egy névtelen francia férfi viszonylag normálisan és egészségesen élte az életét, miközben lényegében hiányzott az agyának 90 százaléka.
aug. 22
9:54
A Tether 33 milliárd USDT-t bocsátott ki az elmúlt évben (BitcoinBázis)
A blokkláncadatok szerint a stabilcoin-kibocsátó Tether több mint 33 milliárd dollárnyi USDT-t bocsátott ki az elmúlt évben. A Lookonchain blokklánc elemzésekkel foglalkozó cég szerint a Tether több milliárd USDT-t bocsátott ki a Tron (TRX) és az Ethereum (ETH) blokkláncokon. A 33 milliárd USDT-ből 19 milliárd USDT-t a Tronon, míg 14 milliárd USDT-
aug. 22
9:54
Így hordd a csíkos ingedet nyár végén – 7 stílusos szett (Bien)
A csíkos ingek minden szezonban tökéletesek és nyár végén sem hagynak cserben, hiszen könnyedek és stílusosak egyszerre. Nézd csak meg közelebbről ezt a 7 inspiráló szettet!
aug. 22
9:57
Itt a hatalmas bejelentés! Legendás zsűrivel indul a Sztárban Sztár All Stars (Blikk)
A rendhagyó műsor első adása szeptember 7-én kerül adásba
aug. 22
9:57
Nem bír magára találni az európai ipar (Portfolio)
A francia szolgáltatószektor valósággal kilőtt augusztusban, miközben az ipar szenved – ilyen elválást nagyon ritkán láttunk a múltban. Németországban a szolgáltastószektor teljesítménye egészséges, ám az ipar helyzete ott sem jó, és összességében a bmi mindkét ágazatban csökkent.
aug. 22
9:57
Megkongatták a vészharangot: brutális élelmiszerdrágulás jöhet (ATV)
Az MSZP szerint egyre nagyobb gondban van az agrárium az egész Kárpát-medencében pusztító az aszály miatt. Ez pedig az élelmiszerárakat is jelentősen növelheti.
aug. 22
9:57
Parányi nanopeszticideket kapszuláznak Brazíliában (Agroinform)
Magas hatékonyságot mutatnak a kártevő rovarok irtásában.

Keresés