Népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás, júliusban 350 ezren dolgoztak így; az adózása is egyszerű és kedvezményes ennek az foglalkoztatási formának, de nagyon sokat kockáztat az, aki elfelejti bejelenteni az alkalmi munkavállalóját - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025-től a nem termelő területek kijelölési kötelezettsége – így a parlagé is – megszűnik, csak néhány kisebb korlátozás marad fenn – hívta fel a figyelmet az agrárminisztérium.
Noha még nincs vége a nyárnak, lassan itt az ideje, hogy felfrissítjük a ruhatárunkat az őszre, ehhez pedig kiváló ihletet tud nyújtani Mária dán királyné.
A kezdeményezők szerint korábban, az emlékmű politikai kontextusának megváltoztatása érdekében, eltávolították a szovjet katona szobrát a helyszínről, lehetővé téve ezzel a szabadság fogalmának szélesebb értelmezését. A kereszt elhelyezése azonban épp ellenkező hatást érne el.
Kövér László az Országházban fogadta a hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Puan Maharanit, az indonéz képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés sajtóirodája csütörtökön az MTI-vel.
Holnap mindenki Jerome Powellt figyeli. A Federal Reserve éves Jackson Hole-i szimpóziumán gyűlnek össze a nagyágyúk. A világ minden tájáról érkeznek központi bankárok Wyomingba, így ez a bolygó leghatalmasabb gazdasági színtere. Mindannyian azt reméljük, hogy Powell szavai egyértelmű irányt mutatnak majd az infláció és a kamatlábak alakulását ille
Miután Kim Cattrall megtisztelte a Szex és New York rajongóit Samantha Jones rövid látogatásával, egy másik sorozat reméli, hogy Jones hozzájuk is benéz.Az Emily Párizsban szereplői nemrégiben kampányoltak azért, hogy Kim Cattrall újra elővegye szeretett karakterét, miután tavaly egy rövid cameo erejéig feltűnt az És egyszer csak... című sorozat 2.
A megadott egyiptomi címen szoba helyett mindössze egy sikátor várta a brit férfit. Nem ez az első eset, hogy kamuhoteleket tesznek fel a szállásfoglaló oldalra.
Katalin hercegnéről nemrégiben előkerült egy régi fotó, amelyen szinte alig ismerni rá. A walesi hercegné egy eddig teljesen ismeretlen oldalát láthatjuk, és egészen biztos, hogy te is alig fogsz hinni a szemednek!
Nyíregyházán járva érdemes megállni egy pillanatra a város zöld szívében Sóstó irányában, ahol a Stühmer Nyíregyháza Cukrászda varázslatos édességbirodalma várja az édesszájú látogatókat. Az idén tavasszal, újonnan megnyitott hely nemcsak…
Az ukrán hadsereg a jelek szerint csütörtökön első alkalommal ismerte be, hogy az ország keleti részében előrenyomuló orosz haderő kezére jutott Nju Jork mezőváros, és Toreck is egyre nagyobb veszélynek van kitéve.
Az elmúlt bő egy hétben többször, többfelé öntöztek záporok, az ezekből lehulló csapadék azonban csak az északi országrészen enyhítette számottevően a hetek óta tartó szárazságot.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport Szlovéniában. A bankcsoport két bankja, az SKB Banka és a Nova KBM d.d. minden szükséges szabályozói jóváhagyást követően a mai napon jogilag sikeresen összeolvadt, és ettől kezdve egy márkanéven, OTP Banka-ként folytatja tovább tevékenységét. Ez volt a legnagyobb bankfúzió Szlovénia eddigi történetében.
Majdnem három évtized hűséges munka után csak egy mozijegyet, egy hátizsákot, egy Starbucks-bögrét és egy kis édességet kapott "jutalomként". Közösségi segítséggel viszont házat vett, és saját vállalkozásba kezdett.
Az egyik leggazdagabb magyar bankcsoportjának két szlovéniai intézménye lezárta fúzióját, és OTP Banka néven folytatja tevékenységét – írja a forbes.hu.
Augusztus 22-én, csütörtökön 29 Celsius-fok alá esett a Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszán, ezért "az 1., a 2. és a 4. blokkot 15:30-kor névleges teljesítményre terhelték fel" – jelentette be csütörtökön kora este az erőmű.
A 2022-es történelmi aszály után újra komoly vízhiány hozta nehéz helyzetbe a haltermelőket a dunántúli területeken. Itt főként a patakok által táplált völgyzárógátas halastavakon gazdálkodó haltermelők vannak bajban a folyamatos vízutánpótlás ellehetetlenülése miatt - hívja fel a figyelmet a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA
Bár manapság sokkal inkább a szülés mentális egészségre gyakorolt hatása forog a köztudatban, nem árt észben tartani, hogy a testünk ugyanolyan drasztikus változásokon megy keresztül. Különösen igaz ez a hüvelyünkre, amelynek regenerálódása nem minden esetben zajlik gördülékenyen: a hüvely tágassága szülés után a szexuális életünkre is kihathat.
A Danone Magyarország Kft büszkén jelentheti be, hogy idén ismét négy Superbrands-díjat érdemelt ki. Ez a rangos elismerés is rámutat a vállalat elkötelezettségére a kiváló minőség és a fejlődés terén.