A Kolozsvári Állami Magyar Színház ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezésével, a Janovics című előadással vesz részt a 15. Kolozsvári Magyar Napokon. A legendás színész-rendező-színigazgató életéből inspirálódott produkciót augusztus 25-én este tekinthetik meg az érdeklődők a színház stúdiótermében.
A matematika komoly tudomány. Abszolút racionális dolog, így azt gondoljuk, hogy hiányzik belőle a játék és a szenvedély. Pedig pont ezek megléte miatt fejlődik!
A Terézvárosi Fesztivál rendezvényei miatt pénteken 0 órától vasárnap éjfélig lezárják az Andrássy utat az Izabella utca és a Kodály körönd között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a MTI-vel.
Véget ért Gera Zoltán regnálása a Vasas labdarúgócsapatánál. A játékosként 97-szeres válogatott klasszis, az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb magyar játékosa szerdán közös megegyezéssel távozott a feljutásra aspiráló Nb Ii-es alakulattól, miután a 4. fordulóban együttese odahaza 1-0-ra kikapott az újonc Tatabányától.
Idén már 12 magasan jegyzett európai galériát is vendégül lát Budapest legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár (BCT). Szeptember 26–29. között a Bálnában mutatkoznak be a hazai és külföldi galériák, valamint a legkeresettebb művészek. A kiállítás és vásár mellett kétnapos művészeti konferenciával,
A kánikula hatására súlyos oxigénhiány alakult ki a halastavakban, ami mérgező iszapgázok (kénhidrogén és ammónia) felszabadulásához vezetett. Az extrém időjárási viszonyok miatt a nyári halpusztulás mértéke jelentősen megnövekedett, amihez az oxigénhiány és a ragadozó állatok támadásai is hozzájárultak. Emellett a halfogyasztás is ismét csökkenni
A kánikula és a szélcsendes idő miatt kialakult algásodás okozta oxigénhiány vezetett az egy hete történt halpusztuláshoz a Kis-Balaton Kazetta nevű tározójában - derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) szerdai közleményéből az első vizsgálati eredményekről.
Oroszország visszaverte az ukrán erők határ menti behatolási kísérletét Brjanszk régióban, miközben az ukrán drónok támadást hajtottak végre egy dél-oroszországi katonai létesítmény ellen. A Kurszki régióban a hatóságok beton óvóhelyek telepítését kezdték meg a civilek védelme érdekében az ukrán csapatok támadása miatt. Kijev továbbra is harci sike
Amire Magyar azt írta, soha nem tagadta, hogy "a volt feleségem miniszteri rangja miatt jártam az egészségügyi államtitkár által letagadott VIP részlegen".
Bármennyire is fájó pont George Russell számára, hogy egy utólagos kizárás miatt elvesztette a spái győzelmét, ő továbbra is győztesnek érzi magát, a csapatára pedig nem neheztel.
Peer Krisztián ötvenedik születésnapjára összesen húsz szerző írt köszöntőverset, melyeket most a költő rövid, a Facebookon publikált válaszversekkel köszön meg.
A rajongók szerint az énekesnőn mintha nem fogna az idő. Új fotóin Christina Aguilera úgy nézett ki, mintha egy napot sem öregedett volna az elmúlt 20 évben.
A legtöbb statisztika szerint a víz után a kávé a világ leggyakrabban fogyasztott itala. Elkészíthetjük csepegtetős módszerrel vagy klasszikus eszpresszóként, megvásárolhatjuk kapszulás vagy szemes változatban, ihatjuk feketén vagy tejjel, forrón vagy jegesen is. Akárhogy is fogyasztjuk, mindig találunk majd hozzá olyan kiegészítőket, amelyekkel új
Újabb könnyűzenei esemény helyszíne lesz a zánkai Erzsébet-tábor: augusztus 26-án itt koncertezik a táborlakóknak a reggae-ska-balkan groove stílusban zenélő újvidéki Sin Seekas együttes.
A beruházások volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 16,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0 százalékkal csökkent – közölte a KSH.
Nemcsak a pályán elkövetett szabálytalanság miatt zárhatnak ki valakit a versenyből a jövő héten kezdődő paralimpián, hanem tetoválása miatt is. Pontosabban rajthoz sem állhat az illető, ha kiszúrjál és emiatt kiszűrik.
Hatból egy ember, legalább egyszer életében, megtapasztalja az imposztor-szindrómát – azt a tartós érzést, hogy nem vagyunk olyan jók a karrierünkben, mint ahogy mások gondolják. Mutatunk néhány megküzdési stratégiát az önbizalomhiánnyal járó imposztor-szindróma legyőzésére. Az imposztor-szindróma a saját képességeinkben való kételkedésként írhat
Sokan szégyenérzetből vagy éppen hiúságból nem beszélnek a fogászati problémáikról vagy éppen a fogvesztésről, ám ettől még a lelkükben nyomot hagynak a szájüreggel kapcsolatos nehézségeik. A pszichológiai hatás messzire nyúlik és a társas kapcsolatokat is érintheti, sőt, akár depresszió is kialakulhat.
A magyar lakosság 4-5 százalékát érinti a játékfüggőség, amely a nem szerrel kapcsolatos addiktív zavarok közé sorolható. Felépülés a függőségből soha nem megy egyszerűen, de van segítség, támogató háttér.
A mesterséges intelligencia rohamosan fejlődő terület, amely az elmúlt években gombamód növekszik, és a lehető legváltozatosabb területeken teheti hatékonyabbá a munka és a magánélet egyensúlyát.
Az 1907-ben született spanyol-amerikai nő pár napja halt meg a világ legidősebb embereként. Maria Bronyas Morera egy olyan dolgot is említett, amire senki nem gondolt volna.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke remegő kézzel, érdes hangon szólt az összegyűltekhez. A 78 éves politikus néhány hónappal fiatalabb csak Donald Trumpnál.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.