Amikor készítettem ezt a körtebefőttet, láttam magam előtt, ahogy gyerekként bementem a nagyim kamrájába és egymás mellett, alatt, fölött, mögött sorakoztak a szebbnél szebb befőttek és lekvárok. Mekkora hasznukat vettük, amikor télen megkívántunk egy kis körtebefőttet akár magában, akár egy jó grízes tészta mellé!
Nehéz megmondani, hogy pontosan miért, de néhány csillagjegy tart attól, hogy megmutassa igazi énjét a világnak, félnek feltárni minden erősségüket, gyengeségüket, érzéseiket és érzelmeiket. Igazi színészek ők. Talán félnek az elutasítástól, vagy attól, hogy elutasítják, kigúnyolják őket. Ezért inkább ezek az emberek mindig elrejtik önmagukat és ál
Több mint zene: a kultúrák találkozása címmel rendezik meg idén a 26. Zsidó Kulturális Fesztivált, amely szeptember 8. és 18. között hat, többségében szakrális helyszínen – a Dohány utcai, a Frankel Leó úti, a Hegedűs Gyula utcai és a Rumbach utcai zsinagógában, valamint a Bálint Házban és a Gólem Színházban – huszonhat programmal várja a közönsége
A HalfPrice első üzlete 2021 augusztusában nyitotta meg üzletét Budapesten. A jelenlegi budapesti üzletek mellett augusztus 22-től Vecsésen, szeptember közepétől pedig Győrben is várja a vásárlókat az üzletlánc. A Ccc Group tagjaként működő HalfPrice magyarországi terjeszkedése folytatódik: a Vörösmarty téri, majd a Mammut Ii-beli üzletnyitás utá
A gengszterfilm műfaja ma már sokkal változatosabb, mint hajdanán: a zsáner jelenlegi spektruma az abszurd, fékevesztett komédiáktól egészen a dokumentarista igényességű bűnfilmekig terjed. És ezt a sokszínűséget szerencsére a Netflix műsorkínálata is kiválóan tükrözi.
A gyerekek lelki egészsége érdekében a szlovák oktatási minisztérium betiltja a mobiltelefonok használatát az általános iskolákban. Robert Fico miniszterelnök azt mondta, az intézkedés "a gyerekek forradalmát" fogja előidézni. A kormányfő szerint azonban a diákoknak nincs okuk arra, hogy mobiltelefont használjanak az iskolában.
Több helyi lakos arról számolt be nemrégiben, Miskolcon, az Avas városrészben az autókon, az utcán, de még az ablakaikon is megszólalásig a konyhai csótányhoz hasonló rovarokkal találkoztak az elmúlt napokban, amelyik ráadásul repülni is képes. Egy szakértő elmondta, nem egy újfajta rovarral van dolguk az embereknek. Az erdei csótányok az utóbbi id
A felemás hangulatban telt ázsiai kereskedés után jó hangulatban indult a kereskedés Európában. Ami a gazdasági adatokat illeti, ma főként külföldi eseményekre lesz ajánlott figyelni: Amerikában az év egyik legfontosabb eseménye következik, ugyanis a Jackson Hole-i konferencia ma délután kezdődik, ahol magyar idő szerint délután 4 órakor Jerome Pow
Ismeretterjesztő írásunk időszerűségét egy 10 éves évforduló adta. Magyarországon 2014-ben jelent meg az idegenhonos aukubaliszteske. Erről a fajról kevés hazai ismeret áll rendelkezésre. Jelenlegi gazdasági jelentéktelensége miatt nem került a szakmai érdeklődés fókuszába, az erdőt járók és a városi zöldterületeken megfordulók pedig a kicsiny mére
Nem feltétlenül állnak túl közel a szívemhez a horrorkomédiák, de néhanapján igazán jól tudnak esni egy horrorrajongónak eme kevert műfaj sajátosságai, és talán pont emiatt döntöttem amellett, hogy jó pár évre rá, újranézem jelen filmünket. Emlékszem, amikor a Budapest Film jóvoltából (valamikor 2008 tájékán) megjelent jelen filmünk DVD-n, két dolo
Michéle Mouton 1982-ben teljesítette legsikeresebb WRC-szezonját, amikor karrierje során elért négy győzelemből hármat is elért. A világbajnokság legsikeresebb női versenyzője 42 éve Görögországban is nyerni tudott.
Legyen az édes, tölteni való vagy épp csípős, az biztos, hogy a paprika évszázadok óta elengedhetetlen alapanyaga a magyar gasztronómiának írja a HelloVidék.
Másfél százalékos növekedést produkált júliusban az európai újautó-piac a múlt év azonos időszakához képest. Idén 1,03 millió járművet regisztráltak, míg
A koponyadarab eltávolítására egy halaszthatatlan műtét miatt került sor. Csakhogy pár héttel később az orvosoknak vissza kellett volna helyezniük a darabkát, aminek közben nyoma veszett.
A sztárpár kacsolatának végleg vége, de az énekesnő nem rajong azért, hogy exe továbblépjen. Ha Ben Affleck így tesz, Jennifer Lopez "felveszi a kesztyűt".
Hiába a 10-ről 11 millióra emelt felvehető összeg-plafon, júniusban már alulmúlta a babaváró kihelyezése a tavalyi számokat. A tendencia valószínűleg egy másik ok miatt nem is fog megállni.
Ahogy azt a naphire.hu is megírta, a Buckhingam-palota február elején közölte a szomorú hírt, miszerint III. Károly király rákkal küzd. Az uralkodó a diagnózisa bejelentése óta nem sokat árult el a betegségéről, és arról sem nyilatkozott sűrűn, hogy milyen az állapota. A Southportban tett látogatása során most azonban kivételt tett.
Az óvodás és iskolás gyermekeknek továbbra is ingyenesen jár az állami balesetbiztosítás, a térítési összegek azonban több mint 20 éve változatlanok – hívta fel a figyelmet a Grantis.
Észak-Koreában, a világ talán legelszigeteltebb országában rengeteg szabályt kell betartania az állampolgároknak. Ezek közül párat nem szükséges bemutatnunk, egyértelmű például, hogy a helyiek (a nagyon ritka kivételektől eltekintve) nem hagyhatják el az országot, és nem kritizálhatják az állami vezetést. Most viszont mutatunk néhány olyan tiltást,
Napos idő várható, legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen. Csapadék nem lesz. A légmozgás legfeljebb a Dunántúl északi részén élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. agrotrend.hu / HungaroMet
Kamala Harris "új és előrevivő utat" ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban csütörtökön, amikor a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét csütörtökön.