A Honor 200 sorozat eddig három készüléket tartalmaz: a Honor 200 Lite, a Honor 200 és a Honor 200 Pro modelleket. Egy új fejlemény szerint a sorozat egy negyedik modellel is bővül, amely a Honor 200 Smart nevet viseli. A hivatalos bejelentés előtt egy német kiskereskedő oldalán idő előtt megjelent a telefon, amely felfedte a
Az Újpest kiszemeltjei között van a 23-szoros magyar válogatott középpályás, Callum Styles. A Nemzeti Sport értesülései szerint a lila-fehérek hetek óta tárgyalnak az angol harmadosztályú Barnsleyval a játékos átigazolásáról.
A HSBC ambiciózus terveket fogalmazott meg brit vagyonkezelési üzletágával kapcsolatban. A bank célja, hogy az elkövetkező öt évben megduplázza a kezelt vagyont, elérve a 100 milliárd fontot, ehhez pedig elsősorban a prémium banki ügyfelekre lőnének. Erről Jose Carvalho, a brit vagyon- és személyi banki szolgáltatásokért felelős vezető nyilatkozott
II. Erzsébet királynő férje egyetlen pillanatig sem rokonszenvezett Sussex hercegnéjével, akit a háta mögött idegenként, "betolakodóként" kezelt, mivel úgy vélte, érkezése csak nehézségeket szülhet a királyi családon belül.
A Puskás már két góllal is vezetett, majd a végén az utolsó percekben egyenlített a Konferencialiga előző két kiírásának döntőse, az olasz Fiorentina ellen.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint a Keszthelyről Budapestre tartó Balaton InterCity péntek reggel elütött egy kerékpárost Balatonfenyvesen, egy gyalogosátjáróban. Közölték: a dél-balatoni vonalon a délelőtti órákban 1-2 órával hosszabb eljutási időre kell számítani. A figyelmetlenség és a KRESZ megszegése egyre nagyobb számban szedi áldozatait
2024. augusztus 29. és 31. között, immár harmincharmadik alkalommal kerül megrendezésre a Farmer Expó, amelynek most is a Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa ad otthont. Magyarország egyik legjelentősebb agrár-seregszemléje idén új időpontban és új struktúrával várja, hogy 5 ezer négyzetméteren bemutatkozhasson a mintegy kétszáz kiállító az a
Hivatalosan 18.30-kor veszi kezdetét, azonban a mutatványosok már délután öt órától megjelennek a Kossuth téren. 19.00 órától a nagyszínpadon a Nox lép fel, ezzel párhuzamosan pedig a kőszínházban is elkezdődik a versenyprogram a Szívhang című előadással, amiben olyan ismert nevek szerepelnek, mint Szulák Andrea, Epres Attila, Györgyi Anna, és Sajg
Hozzátették, hogy az idei júliusi adat jelentős mennyiségű késedelmi díjat és kamatot is tartalmaz, a legmagasabb egyösszegű befizetés elérte a 148 ezer forintot. A közlemény szerint a cég követelésbehajtásból származó bevételei 2024 első fél évében is kimagaslóak voltak: a MÁV-Start kasszájába januártól júliusig csaknem 80 millió forint folyt be,
2024 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Mérsékelt elmozdulással indulhat a kereskedés a budapesti tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján, a délután azonban izgalmasabb lehet Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője szerint.
Baleseti helyszínelés miatt szünetel a vonatforgalom Balatonfenyves és Fonyód között, Fonyód és Balatonszentgyörgy között pótlóbuszok közlekednek - közölte a Mávinform pénteken a honlapján.
A jól ismert Gyűrűk ura című sorozatban nem csupán a varázslatos tündék és epikus történet vonzza a figyelmet, hanem egy különleges magyar származású színésznő is, Ema Horvath.
A friss Junior Prima-díjas fuvolaművész és összművészeti alkotó, Ács Dominika fiatal kora ellenére sokat letett az asztalra a komolyzene és összművészet terén. Egy kis faluból jött Budapestre, hogy minél több lehetősége legyen a zenével foglalkozni. Dominikát a küzdelmektől sem mentes, a "prímaságig" vezető karrierútjáról kérdeztük.
A műsorvezető rettentően hálás, sőt bevallása szerint a családja nélkül ez közel sem jöhetett volna létre. Fásy Ádám őszintén vallott, mekkora utat járt be a kitüntetésig.
Bizonyos csillagjegyek hajlamosabbak arra, hogy a misztikumot és a babonákat beépítsék a mindennapjaikba, befolyásolva ezzel döntéseiket és viselkedésüket. Lássuk, kik azok, akik megfordulnak, ha átmegy előttük egy fekete macska!
A csütörtök esti Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata arról, hogy 50 milliárd forinttal megcsapolja az idei költségvetés általános tartalékát. De mire kell a pénz?
A 2024. augusztus 15-én megjelent 13/2024. (VIII. 15.) Sztfh rendelet, mely fontos lépést jelent a vállalkozások fenntarthatósági szempontú átvilágításában, és az ESG (környezeti, társadalmi és vállalatirányítási) törvény alapján készült. A rendelet célja, hogy meghatározza azokat a részletszabályokat, amelyek segítségével a vállalkozások fenntarth
A Puskás Akadémia hivatalos honlapján jelentette be Laros Duarte szerződtetését. A 4-szeres zöld-foki-szigeteki válogatott középpályás a holland élvonalbeli Groningentől érkezett.
2023-ban több mint 20 ezer ember halt meg közlekedési balesetben Európában, ami azt jelenti, hogy évente átlagosan 47 ember hal meg egymillió lakosra vetítve. Most kiderült, hogy Németország az egyik legbiztonságosabb ország közlekedés szempontjából, és az is, hogy melyik az a tíz uniós ország, ahol a legtöbben halnak meg balesetben.
Szigora, fegyelemtartása és pontossága miatt japán tornatanárnak becézte a szakma. Filmjeiben szinte kivétel nélkül a hatalomnak kiszolgáltatott kisemberrel foglalkozott. A harminc éve ezen a napon elhunyt rendezőre öt legendás alkotásával emlékezünk.
Az Alpine is feliratkozott azon csapatok közé, akik teljessé tették a 2025-ös versenyzőfelállásukat. Pénteken bejelentették, hogy Jack Doohan lesz Pierre Gasly új csapattársa.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a második ciklusra szóló programjában egy kevésbé ismert, de potenciálisan Európa jövőjét formáló javaslatot is tett: az intergenerációs méltányosságért felelős biztos kinevezését. Az új pozíció célja, hogy biztosítsa: a mai döntések ne okozzanak kárt a jövő generációinak. Bár ez az elv az EU alapel
2024 júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Luka együttesével a labdarúgó Európa-liga selejtező utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.