Magyarországon hivatalosan 2024. július 1. napján hatályba lépett a sokak által csak „Golden Visa” vagy „Aranyvízum” néven ismertté vált vendégbefektetői program. Ezáltal a harmadik országbeli befektetők előtt jogszabályi szinten megnyílt a lehetőség, hogy a 10+10 éves tartózkodást lehetővé tévő vendégbefektetői vízum, majd az alapján vendégbefekte
Rendkívül magas szintű biztonsági kockázattal jár a hercegi pár kolumbiai turnéja. Harry herceg és Meghan azonban a promóció miatt vállalta így is az utazást.
Németországban enyhén csökkent a szakképzett munkaerő hiányáról beszámoló vállalatok aránya júliusban – derült ki az ifo német gazdaságkutató intézet felmérésének eredményeiből. A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) adatai szerint júliusban Németo
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint augusztusban az üzleti szféra kilátásai júliushoz képest csak hibahatáron belül romlottak, de a lakosság kissé optimistább lett. Így a GKI konjunktúraindexének értéke lényegében nem változott júliushoz képest. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak, áremelési te
Akár rajta vagy a TikTok-on, akár nem, azzal biztosan te is tisztában vagy, hogy ami ott trendi és menő lesz, az egy idő után a való életben is megkerülhetetlenné válik. MOB-wife, clean girl asthetic és tenniscore – a legnagyobb öltözködési trendeket már nem divatmárkák, a tervezők vagy a kifutók, sokkal inkább a közösségi média termeli ki. De hogy
A Tisza Párt elnöke szerint a propaganda úgy próbálta meg beállítani az egészet, mintha egy milliárdos luxushajón alkoholos állapotban bulizott és vetkőzött volna.
A Red Dot Awards a világ legnagyobb és legtekintélyesebb dizájn és formatervezési díja, amelyre minden évben tízezernél is többen pályáznak a világ több mint 50 országából. Idén a Pátzay Borbirtok címkéi is díjat kaptak, a grafikákat a Graphasel Design Studio tervezte.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 393,40 forinton jegyezték, alacsonyabban az előző esti 393,64 forint után. A dollár jegyzése 353,49 forintra csökkent 354,20 forintról, a svájci franké pedig 415,78 forintról 415,07 forintra g
A bankok közül utolsóként a CIB Bank is nyilvánosságra hozta, hogy áthárítja a megemelt tranzakciós illetéket a vállalkozói ügyfelekre. Így ősztől sorra drágul a bankolás ebben az ügyfélkörben.
Jennifer Lopez drámai módon vetett véget a Ben Affleckkel való kapcsolatának: pont a második házassági évfordulójuk napján adta be a válókeresetet, azóta pedig újabb és újabb részletek látnak napvilágot a hivatalos iratokból.
A jövő keddi kerethirdetést illetően úgy fogalmazott: a csapat magja ott lesz Telkiben, de lesznek újak is. Mint mondta, az Eb-n ő is hibázott, de szeptembertől más lesz a helyzet.
Ma is többségben vannak azok, akik nem támogatnának egy esetleges magyar pályázatot, mert azt gondolják, csak a kormányközeli vállalkozók nyernének az ügyön – derült ki a Publicus Intézet felméréséből, amelyet a Népszavának készítettek. Arra a kérdésre, hogy támogatna-e egy esetleges olimpiai pályázatot, a megkérdezettek 41 százaléka felelt igenn
2024. szeptember 1-étől minden Magyarországon működő kereskedelmi banknak, amely rendelkezik mobilbanki alkalmazással, elérhetővé kell tennie az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0 által előírt tranzakciós lehetőségeket. A tesztidőszak infrastruktúráját egyetlen hazai cég tudja biztosítani, amely elkötelezett abban, hogy az elsők között általa megálmodo
Kiadta a tavalyi évre vonatkozó Fenntarthatósági Jelentését az MBH Bank. A bank 2023-ban elindította az átfogó "Fenntartható Jövő Bankja" ESG keretprogramot, amelyben integrálta a legfontosabb ESG tevékenységeit. A program célkitűzéseinek megfelelően a biodiverzitás megőrzése, a dekarbonizációs törekvések és a zöldhitelezés élénkítése álltak a tava
Kiernan Hughes-Masonnek ígéretesen indult a karrierje, hiszen olyan neves klubok, mint az Arsenal és a Tottenham ificsapatában játszott. Később több alacsonyabb ligás angol csapatban is megfordult, legutóbb az Enfield Borough nevű amatőr klubnál edzősködött. Talán nem meglepő ezek után, de a 32 éves exfutballista nem sportolóként került a lapok cím
A horvát kormány korlátozná a lakások turisztikai hasznosítását, hogy megfizethetőbbé tegye az ingatlanokat; az erről szóló törvényjavaslatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Augusztus 25-én reggel 9 órától a Zazie Bistro & Bar jóga-élménysorozata újabb állomáshoz érkezik. Relaxáló, ugyanakkor energetizáló jógaórán vehetnek részt azok, akik a Kopaszi-öböl partján kezdik a napot, hiszen az esemény keretein belül a résztvevők megélhetik a Duna energiáinak harmonizáló hatását Kovács Gréta vezetésével, majd a jógaóra után e
Vannak olyan táskák, amelyekre elég csak rápillantani ahhoz, hogy azt érezzük, egyszerűen szükségünk van rájuk. De mit szólnál, ha azok a bizonyos táskák, amelyekbe te is azonnal bele tudnál szeretni, még környezettudatosan is készülnének és egyediek is lennének?
Jelentős változások lépnének életbe a magyar közigazgatásban: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerülnek az okmányügyintézések, a hozzájuk kapcsolódó nyilvántartások és az egyes eljárások lefolytatása is a Belügyminisztériumtól. A rendelet számos ponton érinti a korábbi jogszabályokat, és célja a hatékonyság növelése, valamint az adminisztratív fol
Toroczkai László nyílt levelet küldött Dávid Dórának, a Tisza Párt EP-képviselőjének, aki 2020 óta a Meta jogtanácsosa. Toroczkai László Dávid Dóra közbenjárását és véleményét kéri, miután a Meta több mint egy éve nem hajtja végre a Szegedi Törvényszék jogerős ítéletét, amelyben a bíróság arra kötelezte a Metát, hogy 15 napon belül állítsa vissza T
Az Alibaba kínai e-kereskedelmi óriásvállalat részvényesei jóváhagyták a cég hongkongi tőzsdei bevezetésének elsődleges státuszúvá történő emelését. A lépéssel várhatóan a cégnek sikerült jelentős kínai befektetéseket vonzania - jelentette a CNBC.
A Publicus Intézet legfrissebb, Népszavának készített felmérése alapján a magyarok többsége továbbra sem támogatja Budapest esetleges olimpiai pályázatát.
A csütörtök esti Magyar Közlönyben a kormány közzétett egy határozatot, melyből kiderül, hogy 50 milliárd forinttal csapolnák meg az idei költségvetés általános tartalékát - írja a Portfolio.hu.
Pándy András, a magyar származású protestáns lelkész lányával, Ágnessel – aki egyben 32 évig volt az ágyasa – hat családtagot ölt meg 1986 és 1989 között. Neve ezek után egybeforrt a családirtással és a vérfertőzéssel.
Az áfonya egy aprócska, de annál értékesebb bogyós gyümölcs, amelyet évezredek óta fogyaszt az emberiség. Jellegzetes sötétkék színe és édes-savanyú íze mellett rendkívül gazdag tápanyagokban, antioxidánsokban és különleges növényi vegyületekben. Az alábbiakban a jótékony hatásait gyűjtöttük össze. Mutatjuk is, melyek ezek!
Tavaly a mezőgazdaság jól teljesített, az ágazat értékben mért kibocsátása az egész nemzetgazdaság statisztikai teljesítményét (Gdp) feljavította. Idén ez nem lesz így: a hőség lerontja a jó termés reményeit.
Egy izgalmas kortárs kiállítás megnyitójával és egy (beat)korszakos fotótárlat finisszázsával zárul az augusztus a Szentendrei Régi Művésztelepen. Az iskolakezdés előtti hónap két utolsó napján beat- és rocktörténelem, képregény, képzőművészet és rengeteg zene várja az érdeklődőket műtermekben és az udvaron.
A Mol éppen azt az esztergomi női kézilabdacsapatot szponzorálja, amelyiknél az elnök-vezérigazgatóhoz köthető magántőkealap lett az új tulajdonos. Cél a bentmaradás.
A Magyar Közlöny augusztus 22-én éjszaka megjelent 82. számában több kormányrendelet, miniszteri rendelet között eldugva kihirdetett határozatban 50 milliárd forinttal csökkentette a kormány az idei költségvetés általános tartalékát, ami rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgál.
“Aki ezt a hivatást választja, nem az anyagi javak miatt teszi, hanem az elhivatottság, a természet iránti szeretet, lelkesedés miatt. Egyszerűen szeretnénk megóvni, amit még lehet” - Tamás Ádámmal, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) természetvédelmi őrkerület-vezetőjével beszélgettünk pályafutásáról, feladatairól, munkája kihívásairól, s
Közzétette ESG stratégiáját az AutoWallis Csoport, melyben a cég meghatározta a fenntartható működéssel kapcsolatos stratégiai fókuszterületeket és az azokhoz kapcsolódó terveket.
Nemcsak a rákos sejtek megtámadására ösztönzi a szervezetet, de meg is megakadályozza, hogy újra kialakuljanak. Komoly áttörést hozhat a rákterápiában.