Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, a Gloster 51 százalékról 70 százalékra növelte részesedését a Gloster-Minero IT Hungary Kft-ben, valamint a Gloster GmbH-ban. A bejelentésre reagált az Erste elemzője is, aki szerint a tranzakció értékteremtőnek tűnik a részvényesek számára.
A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja - reagált a kormánypárt pénteken arra, hogy Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő előző éjjel tettlegességig fajuló vitába keveredett egy nővel.
A dél-belgiumi Vallóniában már több ezer gazdaságot hagytak fel. A túl magas költségek elriasztják azokat, akik potenciálisan a gazdaságátvételben részt vehetnének. Az egyik projekt elsősorban az ilyen kisvállalkozások megmentését célozza.
Az emberek, a magyar emberek elvárják, teljes joggal, hogy mint egy orákulum, bölcs vezérük megnyilvánuljon. És nem hiába várnak a gyurcsányi gondolatra, az meg is érkezik.
Az első hét hónapban 60 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a fővárosban, mint az előző év azonos időszakában; a budapesti lakások átlagos négyzetméterára 3 százalékkal 914 ezer forintra emelkedett; az átlagos, 65 négyzetméteres otthonra fordított összeg pedig 4 százalékkal nőtt, megközelítette a 60 millió forintot - közölte az MTI-vel a Duna
Csütörtök este rendezték a Konferencia-liga-selejtező utolsó fordulójának odavágóit, ahol többek között a Chelsea is pályára lépett a svájci Servette ellen. A londoniak győztek, de az új igazolás, Marc Guiu hatalmas ziccert puskázott el.
Új nevet kapnak a Microsoft üzleti felhasználóknak szánt generatív mesterséges intelligencia szolgáltatásai. A Copilot ugyan megmarad, de körülötte nagy lesz a felfordulás. A hírt a The Verge újságírója, Tom Warren szellőztette meg legújabb hírlevelében, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A különféle szolgáltatások új nevei bizonyos esetekben
Facebookon kért elnézést Győrffy Balázs fideszes EP-képviselő, miután verekedésbe keveredett Budapest belvárosban. Információink szerint garázdaság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás a történtek miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A hétvégén tovább csökkenek az üzemanyagárak, írja a holtankoljak. De milyen tényezők alakítják a benzin árát, és mire lehet vajon számítani a jövőben?
A walesi herceget és hercegnét gyakran dicsérik három gyermekük modern megközelítésű nevelése miatt. Miközben a szülői nevelésüket "átélhetőnek" tartják, és saját szabályaik vannak, hogy a fiatal királyi családtagokat felhatalmazzák, nemrég arról számoltak be, hogy Vilmos "eltökélt" abban, hogy fiainak és lányának teljesen más nevelést adjon, mint
Stabil kilátás mellett megerősítette a Moody’s Investors Service az MBH Bank befektetésre ajánlott besorolásait. Többek között hosszú és rövid távú bankbetéti minősítéseit, valamint szenior fedezetlen MTN program és szenior fedezetlen adóssági minősítését. Közölte az MBH Bank az MTI-vel. A nemzetközi minősítő elemzése alapján kiemelték, az adósminő
Az Egyesült Államokban 4 ezerrel, 232 ezerre nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten. Derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból. Az elemzői konszenzusban némileg szerényebb bővülést jelző adat, 230 ezer szerepelt. A múlt héten a segélykérelmek számát mérő négyhetes mozgóátlag – amely
A sztárpár házasságának végleg vége, hiszen az énekesnő beadta a válókeresetet is. A dokumentumból határozottan kiderül, hogy Jennifer Lopez mennyire el szeretne már távolodni volt férjétől.
A digitális átalakulás hatása az európai munkaerőpiacra várhatóan a munkahelyek 47 százalékát automatizálja majd az Európai Unióban, ami a munkaerő többségét érinti, és társadalmi polarizációhoz vezet.
Közeledünk a nyár végéhez, de még javában tart a padlizsánszezon, ami egy szuper alapanyag. Ha vettetek párat akciósan, de nem tudjátok, mit készítsetek belőle, akkor itt a válasz!
Lezuhant egy turistákat szállító kisrepülőgép Thaiföld keleti részén csütörtökön - közölt Csacsongszau tartomány kormányzója. Hozzátette: keresik a légi jármű 9 utasát a tartomány dzsungelében, de valószínűsítik, hogy az összes utas meghalt a balesetben.
Ma már szinte a legtöbb repülőtéren elérhetőek az ingyenes töltőállomások, melyeken készülékeinket könnyűszerrel feltölthetjük, míg várakozunk az indulásra. Ám ennek a praktikus lehetőségnek meg van az árnyoldala is.
Minden közéleti pozíciójáról, így az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, lemondott Győrffy Balázs, valamint a Fideszből is kilépett.
A tartozás nem jó dolog a gazdaságban, és tényleg elég bonyolult a beszedése. Ugyanakkor az nem szép, ha a polgári jogba az állam szelektíven beavatkozik, kiemeli saját magát.
A fideszes Győrffy Balázs váratlan posztot tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán: ebben azt írta, hogy ittasan összeveszett egy hölggyel, ami sajnos legnagyobb sajnálatára tettlegességig fajult, így most haladéktalanul visszavonul a közélettől.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerdán hivatalában fogadta Yi Kang Myung-ot a koreai SungEel HiTech Co. első számú vezetőjét és kollégáit, akiket Hong Kyu Dok a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete kísért el a találkozóra.