2024. augusztus 23. péntek

aug. 23
3:54
Sikítófrászra legjobb gyógyír az ismerkedés – a sikló nem ellenségünk! (egy.hu)
Hangos sikoltások és a lapátért rohanás kíséri felbukkanásukat, és valamilyen okból kifolyólag azonnali likvidálási késztetést váltanak ki a velük találkozó emberekből. Pedig a siklók éppolyan fontos részei a természetnek, mint bármely más, hasznos tulajdonságaiért kedvelt állat – érdemes tehát egy kicsit más szemszögből tekintenünk rájuk! Ezúttal
aug. 23
3:54
10 év után búcsúzik Sarah Jessica Parker cipőmárkája (Igényesnő.hu)
Szögre akasztotta a suszter szakmát Sarah Jessica Parker. 2014-ben alapította meg a saját nevét viselő cipőmárkát a színésznő George Malkemus III divatszakember segítségével, aki a Manolo Blahnikot is világhírűvé tette, azonban tíz év után végleg befejezik a működést.
aug. 23
3:57
Te is érezted, végre milyen frissítő volt a hajnal? Akkor egyelőre felejtsd el, mert durva lesz, ami fölénk érkezett (Blikk)
38 fok ilyenkor? Pedig ez jön.
aug. 23
4:18
Összeomlott Győzike, szörnyetegnek nevezte őt az apja (AC News)
Elege lett idősebb Gáspár Győzőnek a fia fröcskölődéseiből, a hazugságaiból, szégyelli, hogy egy szörnyeteget nevelt belőle.
aug. 23
4:18
Feje tetejére áll a közlekedés a fővárosban ezen a hétvégén (naphire.hu)
A Terézvárosi Fesztivál rendezvényei miatt pénteken 0 órától vasárnap éjfélig lezárják az Andrássy utat az Izabella utca és a Kodály körönd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön a MTI-vel.
aug. 23
4:21
Ismét teljes erővel berobban a kánikula (ATV)
Visszatér a kánikula.
aug. 23
4:24
Kína minden lehetséges lépéssel válaszol az EU-s vámokra (autopro)
A kínai autógyártók szervezete bírálta az elektromos járművekre kivetett EU-vámot.
aug. 23
4:24
Változás jöhet a munkahelyeden, váratlan dolgok következhetnek be az életedben - horoszkóp augusztus 23-ára (Promotions)
Napi horoszkóp augusztus 23-a, péntekre.
aug. 23
4:24
mesterséges intelligencia – a magyar szülők harmada fél tőle, harmada már használja is (KKV Magazin)
Minden harmadik család már valamilyen módon használja az Ai-t az oktatáshoz, de ugyanennyien el is utasítják a modern technológiát – derül ki a MediaMarkt és az Opinio közös reprezentatív felméréséből, amelyet az iskolakezdés alkalmából készítettek 1150 fő bevonásával. A kutatásból az is kiderül, hogy a 6-14 éves gyereket nevelő szülők 42%-a minden
aug. 23
4:24
Visszatértek a Tudás jégtörője projekt résztvevői (Magyar Hírlap)
Augusztus 13-án indultak és augusztus 17-én érték el az Északi-sarkot.
aug. 23
4:24
Közvetítői szerepet vállal a kamara vadkár ügyben (Mezőhír)
Négy vármegyében próbaüzem indul a vadkár mediátor segítségével történő rendezésére.
aug. 23
4:24
Napi két szelet sonka is sok? A kutatók szerint egyértelműen (Magyar Mezőgazdaság)
Egy új kutatás eredménye szerint a zöldség- és gyümölcsfogyasztásra kéne helyezni nagyobb hangsúlyt, hiszen már napi két szelet sonka elfogyasztása is 15%-kal növeli a kettes típusú cukorbetegség kockázatát.
aug. 23
4:24
"Majd belefogyok!" – Szituációk, amikor a shoppingolás rosszul sül el (Bien)
Bármennyire is megnyugtató vagy éppen terápiás számunkra a vásárlás, azért el kell ismerni, hogy mi, nők, sokszor elég cifrán tudjuk művelni. Persze, azért a srácok sem panaszkodhatnak (az én pasim például minden egyes ruhadarabot külön visz be a fülkébe, így lesz másfél órás egy beszerzőkörút), de nem csoda, hogy ezek a logikátlanságok őket is kia
aug. 23
4:27
Táplálkozási tanácsok aranyérre hajlamosak számára (WebBeteg)
Korunk egyik leggyakrabban előforduló civilizációs megbetegedése az aranyér, de jó hír, hogy némi étrendi és életmódbeli odafigyeléssel nagymértékben enyhíthetővé és megelőzhetővé válnak a kellemetlen tünetek.
aug. 23
4:30
Ennyi mindennel menthető az elsózott leves: ez a 4 legjobb trükk (Femcafe)
Nagyon bosszantó tud lenni, amikor legjobb szándékunk ellenére is elrontjuk a család kedvenc levesét azzal, hogy elsózzuk. Azonban ilyenkor sem kell kétségbe esni, néhány trükknek köszönhetően ugyanis pillanatok alatt megmenthető a végeredmény!
aug. 23
4:33
Szörényi Levente kirohanása után körbejártuk: miért inkább Orbán Viktort támogatja a sztárvilág, mint Magyar Pétert? (Blikk)
A hazai művészvilág megkerülhetetlen lett a hazai politikában. Közéleti szereplők nyilvánulnak meg mind markánsabban, fogalmaznak meg kritikai észrevételeket. Legutóbb Szörényi Levente, a legendás zeneszerző, az Illés együttes alapítója, az István a király rockopera zeneszerzője egy interjúban Magyar Péterről, a TISZA Párt elnökéről kijelentette: "
aug. 23
4:42
Ismét házi őrizetbe került Romániában Andrew Tate (Magyar Hírlap)
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (Diicot) újabb ügyben indított ellene bűnvádi eljárást.
aug. 23
4:48
Gyáva feltételt szabott a Hamász vezére a gázai tűzszünetnek (AC News)
A Hamász vezetője és az október 7-i merénylet kitervelője egy új jelentés szerint saját túlélését tette a gázai tűzszünet feltételévé.
aug. 23
4:48
Rejtélyes drónok jelentek meg egy németországi ipari park felett, katonai eszközök lehettek (Telex)
Az ügyészség kémkedés miatt indított nyomozást.
aug. 23
4:48
Felütötte a fejét a magyarok kedvenc trópusi paradicsomában is a halálos vírus (naphire.hu)
Ázsia országai közül elsőként Thaiföldön mutatták ki az elsősorban Afrikában terjedő majomhimlő (mpox) új vírusvariánsát - közölte csütörtökön a thaiföldi betegségmegelőzési hatóság.
aug. 23
4:51
Így érheted el a tökéletesen tiszta levegőt a szobában! (Vital)
.
aug. 23
4:51
Zsebeld be az első Bybit kártya tranzakció után járó jutalmat! (Kripto Akadémia)
A mai napra is jutott a Bybit és Kripto Akadémia közös promóciókból! A második legnagyobb kriptotőzsde 20 USDT-vel fog megajándékozni, ha az általa kibocsátott bankkártyát megigényled és teljesíted az első tranzakciót. A Bybit 2023 áprilisában vezette be bankkártyás szolgáltatását, ami lehetővé teszi, hogy a tőzsdén tárolt kriptovalutákat készpénzf
aug. 23
4:51
Gyapotmagolajjal a koleszterinszint csökkentéséért (Agroinform)
Hogyan segíthet a gyapotmagolaj a szív egészségének megőrzésében?
aug. 23
4:51
Lassan tényleg látszódik a fény az alagút végén? Fontos mutató érkezett a magyar gazdaság állapotáról (Pénzcentrum)
A GKI Gazdaságkutató által az EU támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban az üzleti szféra kilátásai júliushoz képest csak hibahatáron belül romlottak, de a lakosság kissé optimistább lett. Így a GKI konjunktúraindexének értéke lényegében nem változott júliushoz képest. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak, áremelési tervei
aug. 23
4:54
Mik lehetnek a fekete színű, világos pöttyös rovarok a paprikán? (Agrofórum)
Mik lehetnek az egy-két cm-es nagyságú fekete színű, világos pöttyökkel rendelkező rovarok a paprikán?
aug. 23
4:54
Egy magyar faluról beszél Anglia, a focinak sok köze van hozzá (Promotions)
Fontos kérdéseket tisztáz a cikk.
aug. 23
4:54
Megbukott a Star Wars-sorozat, nem készülhet el belőle a következő évad (Hamu és Gyémánt)
A Deadline értesülései szerint a Disney eldöntötte, hogy a szokatlanul gyenge nézettségi adatok és a rossz rajongói visszhang miatt nem folytatja tovább Az akolitusban elkezdett történetet. A nem teljesen meglepő hír hatalmas anyagi- és presztizsveszteséget jelent a Disneyhez tartozó Lucasfilmnek. A nyolcrészes, nem kifejezetten jól sikerü
aug. 23
4:54
Két új OLED-monitort mutatott be a Philips (Mínuszos)
A Philips bemutatta az új Evnia 8000 sorozatú, 27 hüvelykes (68,6 cm) Evnia 27M2N8500 és a 31,5 hüvelykes (80 cm) Evnia 32M2N8900 monitorait. A Philips Evnia 27M2N8500 erős specifikációkkal érkezik a gaming piacra. A 27 hüvelykes QD-OLED panellel és QHD felbontással (2560 x 1440) felszerelt monitor gyönyörű vizuális élményt nyújt,
aug. 23
4:54
Veszélyes fordulatot hozhat a tranzakciós díj emelése (MMonline)
Nem várható az, hogy a hazai vagyonosok pénzük döntő részét külföldre viszik a megemelt tranzakciós terhek miatt – ám az igen, hogy a vagyon rendszeresen forgatott részének, a megtakarítások 10-30 százalékának alternatív, külföldi szolgáltatónál keresnek helyet, márpedig ez sem kis pénztömeg. A kieső tranzakciók a szolgáltatóknak és a költségvetésn
aug. 23
4:54
Az LG a berlini IFA-n mutatja be új Therma V™ R290 Monobloc hőszivattyúit (newtechnology.hu)
Az LG Electornics a berlini IFA kiállításon, 2024. szeptember 6-10. között mutatja be a Therma V™ R290 Monobloc levegő-víz hőszivattyú-termékcsaládjának 7 és 9 kW teljesítményű, új tagjait. A nagyobb kapacitású
aug. 23
4:54
Van remény a világ legritkább juharfaja számára (Magyar Mezőgazdaság)
Egy japán szigeten él az a juharfaj, melyből mindössze 12 szaporodásra képes példány él a vadonban. Ez főleg azért aggasztó, mert a növény kétlaki, és csak három nőivarú egyedet találtak.
aug. 23
4:54
Jobb, ha ezt az egy dolgot nem használod a hotelszobában (in.hu)
Akár egy gyors hétvégi kiruccanásra, akár egy hosszabb nyaralásra csomagolsz, kihívást jelenthet, hogy minden elférjen a poggyászodban. Ilyenkor megkönnyebbülés, ha legalább a sampont nem kellett becsomagolnod − feltéve, hogy nem érzed problémának, ha azt használod, amit hotelszobában találsz. De nehéz lehet megállapítani, hogy pontosan mi van azok
aug. 23
4:54
Miért takarják le fóliával a napelemeket? (Öko-drive)
A német Phytonics olyan bionikus mikroszerkezetekkel ellátott öntapadós fóliát fejlesztett ki, amely csökkenti a napelemek tükröződését, növeli teljesítményüket, és új vagy meglévő fotovoltaikus rendszerekben is alkalmazható.
aug. 23
4:54
Sikerrel zárult a BMW Group humanoid robotokkal végzett tesztje a spartanburgi gyárban (Helló Sajtó!)
A spartanburgi gyárban elvégzett többhetes tesztprogram során a kaliforniai székhelyű robotikai vállalat, a Figure AI legkorszerűbb humanoid robotjai sikeresen illesztették össze a speciális illesztőváz segítségével a présüzemben előállított fémlemezeket, az így legyártott alkatrészeket pedig ezt követően az új modellek padlólemezeibe építették be.
aug. 23
4:54
Ezt tedd a konyharuhákkal, hogy minden mosás után valóban tiszták legyenek (Bien)
A konyharuháknak nap mint nap nagy hasznát vehetjük otthon, hiszen segítenek, hogy ne égessük meg magunkat a forró ételekkel, könnyen eltörölgethetjük velük a vizes edényeket, és különféle ételmaradékok, kiömlött üdítők és egyéb szennyeződések feltakarításában is segíthetnek.
aug. 23
4:54
Facebook hirdetés (Nőiportál)
Hogyan segíthet a Facebook Hirdetés csökkenteni a kosárelhagyási arányt?
aug. 23
4:57
Egy lezárással napokra kettévágják Budapest egyik autós ütőerét (Infostart)
Péntektől vasárnapig lezárják az Andrássy út egy szakaszát a Terézvárosi Fesztivál miatt.
aug. 23
5:00
Ha így főzöd a rizst, olyan finom lesz, mint még soha: ez az extra hozzávaló a tökéletes köret titka (Femcafe)
Az egész család repetázni fog a rizsből, ha bevetsz egy apró trükköt, amelytől a köret elképesztően finom és szaftos lesz.
aug. 23
5:06
A lapos szervezet, ahol mégsem lapos a hangulat (Karrier Trend)
Logikus és természetes, hogy mindannyian az egyensúlyra törekszünk mind a magánéletünkben, mind pedig a munkában. Ám sok munkahely, vezető vagy munkatárs rendre szabotálják ezt. Nézzük, hogy a lapos szervezet miként funkcionál! A modern vállalati világban a szervezeti struktúrák folyamatosan változnak és fejlődnek, mert erre szükség van a gyorsan v
aug. 23
5:12
Milliárdokért sem játszik Neymar (Magyar Hírlap)
A brazil hercegből nem lett futballkirály Európában.
aug. 23
5:15
Jelentősen javult a középkorúak életminősége (Vital)
Jelentősen javult a középkorúak életminősége a 2000-ben mért adatokhoz képest - többek között ez derült ki abból a kutatásból, amelyet a Semmelweis Egyetem (SE) Egészségügyi Technológiaértékelő és Elemzési Központja készített csaknem 12 ezer résztvevő kérdőíves megkérdezésével.
aug. 23
5:15
Folyamatos barnamezős fejlesztések: húsz év alatt több mint 60 hektárnyi területet rekultivált a BorsodChem (ProfitLine)
A barnamezős területek újrahasznosításában is példaértékű munkát végez hazánkban Európa egyik piacvezető műanyag-alapanyag és szervetlen vegyianyag gyártója. A vállalat a fenntarthatósági törekvései mentén folytatja barnamezős fejlesztéseit; már zajlik annak az új napelemparknak a tervezése, amelyet a cég a régi sósvíz tározó medencék mára tájbaill
aug. 23
5:15
Hogyan szoktassuk le a kutyát a rágásról? (Háziállat)
A kölyökkutyák egy természetes viselkedési formája a rágás, főként abban a periódusban, amikor a tejfogak helyett új fogak nőnek ki. Napjainkban a kisállat kereskedésekben sok olyan játékszert lehet kapni, amelyek kimondottam erre a célra készültek. A következő tippek segítségével könyeddén leszoktathatod a kutyád a rágásról.
aug. 23
5:18
Most megmutatja a nyár, mire képes - térképen a figyelmeztetések (Infostart)
A hét utolsó munkanapja még jelentősebb időjárási esemény nélkül telik el, szombatra viszont már beüt a meleg, ami miatt másodfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológia.
aug. 23
5:18
Kitört a botrány, miután kiderült: naponta 1600 km-t fog ingázni a Starbucks új igazgatója a vállalati géppel (naphire.hu)
A Starbucks újonnan kinevezett főnöke, Brian Niccol botrányba keveredett, miután kiderült, hogy a kaliforniai Newport Beachen lévő otthonából közel 1600 kilométert fog ingázni a cég seattle-i központjába a vállalati repülőgépen.
aug. 23
5:18
Jókai Mór rokona etette az első amerikai űrhajósokat (Telex)
Az író bátyjának dédunokája fejlesztett a NASA-nak űrételt, John Glenn is az ő főztjét ette. Később részt vett az aszpartám nevű hírhedt mesterséges édesítőszer megalkotásában is.
aug. 23
5:21
Mennyi az élettartama a napelemes invertereknek? (Alternatív Energia)
Érdemes megfontolni vásárlás előtt milyen napelemes invertert választunk.
aug. 23
5:24
Az elektromos autóknak hála nagyot megy a Volvo anyacége (autopro)
Meredeken nőtt a Geely kínai járműgyártó negyedéves nyeresége és árbevétele.
aug. 23
5:24
Külföldre vihetik megtakarításuk egy részét a vagyonosok a megemelt tranzakciós illeték miatt (KKV Magazin)
Nem várható az, hogy a hazai vagyonosok pénzük döntő részét külföldre viszik a megemelt tranzakciós terhek miatt – ám az igen, hogy a vagyon rendszeresen forgatott részének, a megtakarítások 10-30 százalékának alternatív, külföldi szolgáltatónál keresnek helyet, márpedig ez sem kis pénztömeg. A kieső tranzakciók a szolgáltatóknak és a költségvetésn
aug. 23
5:24
Barack Obama tönkreteheti az elnökválasztást? Kamala Harrisnek esélye sem volt (Promotions)
Csúfos kudarc lehet ez az elnökjelöltnek, más akarnak az amerikaiak?

Keresés