A McDonald’s közösségi fiókja lett a csalók prédája, akik Solanában zsebelték be a hasznot. A gyorsétteremóriás hivatalos Instagram-fiókját augusztus 21-én törték fel, hogy egy „Grimace” nevű mémcoint promótáljanak, majd gyorsan le is húzzák a befektetőket. A csalás során a hackerek több mint 700 ezer dollárt zsebeltek be kriptovalutában. Hogyan tö
Négy szocialista politikust, Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot és Baja Ferencet is korrupcióval vádoltak meg csütörtökön, amiért állítólag védelmi pénzt szedtek önkormányzati közbeszerzéseken nyertes cégektől. Az ügy mögött feldereng egy számlagyáros bűnözői kör, és a zuglói gigaépítkezés ügye is.
Kolozsvár, Budapesthez hasonlóan, fontos szerepet játszott az írók, költők életében. Megannyi Kolozsvárról szóló, azt tematizáló és a városhoz kötődő emlékeket és élményeket megjelenítő vers született az évszázadok során. A jelenleg is zajló 15. kolozsvári magyar napok apropóján ezek közül válogattunk össze néhányat.
Júliusban is folytatódott a cégszám csökkenése, ez már a második egymást követő hónap, amikor a társas vállalkozások száma 510 ezer alá esett az Opten adatai szerint. A cégalapítási kedv továbbra is alacsony, idén eddig ezerrel kevesebb vállalkozás alakult, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az új belépők és kilépők egyenlege negatív, ami a váll
Vannak olyan ételek és italok, melyeket nem szabad nagy melegben fogyasztani, mert nagyon megterhelik a szervezetet és akár életveszélyes állapotot, súlyos dehidratációt is előidézhetnek. Mutatjuk, pontosan melyek ezek és hogy mivel tudod őket helyettesíteni!
Szeretné tudni, melyik városnak vannak a legjobb adottságai ahhoz, hogy a munkát és a szabadidőt több szempont alapján is a lehető legkiválóbb minőségben összekapcsolja egy munkavállaló? A magyar főváros, Budapest vezeti a világ legjobb munka és nyaralás, azaz „workcation” városainak listáját, amelyet az International Workplace Group állított össze
A péntek éjszaka kifejezetten hűvös lesz, szinte mindenhol 20 fok alá csökken majd a hőmérséklet, sőt, több helyen még 15 fok alatt is lehet. Az Északi-középhegység fagyzugos völgyeiben viszont még ennél is hidegebb lehet, akár 7-8 fokig is lehűlhet a levegő.
Lehet, hogy túl vagyunk a sűrűjén, de ahogy egy finom borból is az utolsó cseppek a legértékesebbek, úgy a nyár is egyre értékesebbé válik, amint megérezzük, hogy közeleg a vége. Hoztunk néhány csemegét erre a hétvégére kicsiknek és nagyoknak egyaránt a hétvégi kimozduláshoz. Mi is megyünk!
A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára kiemelte, hogy a júliusi munkaerőpiaci adatok is az aktivitás növelését célzó programok eredményességét tükrözik.
Orosz erők megtámadták a kikötői infrastruktúrát Ukrajna déli részén, Odessza városában, és legalább két ember megsérült – közölték ukrán tisztviselők.
A Dunán látható Emlékképek-kisfilmsorozatban kivételesen magánéletébe engedett betekintést a hegedűvirtuóz: szívműtétéről és feleségével való megismerkedéséről is beszélt.
Ugyanabban a botswanai bányában találták, ahol az eddigi második legnagyobbat. Botswana a világ legnagyobb gyémánttermelője, az összes termelés 20 százaléka itt zajlik.
A HONOR büszkén jelentette be, hogy Bryan Berg, a világ egyik legismertebb kártyavár építője, új Guinness-rekordot állított fel a HONOR-ral együttműködve. Berg nyolc órás maraton során építette meg az eddigi legmagasabb kártyavárat, amelyet a karcsú és könnyű HONOR Magic V3 koronázott meg. Rekorddöntés Santa Fe-ben Bryan Berg 54 emeletes kártyavára
Egy órával ezelőtt megjelent Facebook-bejegyzésében Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke bejelentette, hogy minden közéleti pozíciójáról lemond, így az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is, a Fideszből pedig kilép.
Az első hét hónapban 60 százalékkal több ingatlan cserélt gazdát a fővárosban, mint az előző év azonos időszakában; a budapesti lakások átlagos négyzetméterára 3 százalékkal 914 ezer forintra emelkedett; az átlagos, 65 négyzetméteres otthonra fordított összeg pedig 4 százalékkal nőtt, megközelítette a 60 millió forintot - közölte a Duna House.
A 2023. október 1-től indult gázév tapasztalatai alapján "szükségessé vált a szabályozás kis terjedelmű és az érintettek számára előnyös, terheket csökkentő módosítása, pontosítása", ezért néhány ponton belenyúlnak idén október 1-től a lakosságot nem érintő gázkorlátozási szabályokba – derült ki a kormány oldalán társadalmi egyeztetésre kirakott re
A Magyar Televízió örökös tagja, Mihályfi Imre rendező előtt tisztelegve augusztus 26-án, hétfőn a Téli sport című tévéfilmjét tűzi műsorára a Duna World.