89 éves korában elhunyt Pathó István Jászai Mari-díjas színész, az összetéveszthetetlen orgánumú színészt a legtöbben a Vízipók hangjaként ismerhették.
Európában ismét erősödik az antiszemitizmus és a szélsőbaloldali erőszak – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken a totalitárius diktatúrák
Eddig soha nem volt együtt látható az Ikarus szinte összes, sorozatban gyártott autóbusza. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum a legendás gyár legteljesebb típusbemutatójával várja látogatóit ezen a hétvégén.
Régebben augusztus 20. után mindenhol lehúzták a rolót a Balatonnál és minden kiürült, a tópart és környéke teljesen kihalt. Csobota-Kis Árpád turisztikai szakértőt kérdeztük, lesz-e élet a Balatonnál most szeptemberben, ha már úgyis visszatér a 34 fokos hőség.
A diákévek szépségét képezte, hogy júniustól egészen szeptember 1-ig szabadok lehettünk. Vidékre mentünk, naphosszat strandoltunk, a középiskola éveiben pedig akár már fesztiválokra jártunk, nem igaz? A tanév végeztével letettük a házi feladatok mázsás súlyát, a dolgozatok szorongással teli terheit, és csak élveztük a nyarat. Egy kötelezettség azér
NAPI Kommentár. Tudjuk jól, Gyurcsány Ferenc eddig csak csalással nyert választást, amikor 2006-ban letagadta az ország katasztrofális gazdasági állapotát az állampolgárok előtt.
Hollandiában a miniszterelnök biztonsági okokra hivatkozva kitiltotta a mobiltelefonokat és a mikrofonnal ellátott egyéb elektronikai eszközöket a kabinetülésekről.
"A vallás és gyülekezés szabadságát nem lehet idegen és ellenséges hatalom illegitim befolyására használni" – jelentette ki Pavel Fischer cseh szenátusi bizottsági elnök.
A MINI John Cooper Works modellek hosszú idő óta egyet jelentenek a lélegzetelállító menetdinamika és a versenyautós adottságok párosával. Az élsportoló új nemzedéke tovább folytatja ezt az örökséget, a benzinmotorban rejlő erő és a tisztán elektromos meghajtás csúcstechnológiája közötti választás lehetőségét kínálva a brit prémiummárka ügyfeleinek
A munka-magánélet egyensúlyának megteremtése mindenki számára egyedi kihívás, mivel az egyének munkaköre, családi helyzete, személyes céljai és prioritásai eltérőek lehetnek. Az egyensúly megtalálása általában rugalmas időbeosztást, megfelelő stresszkezelési stratégiákat, a munkahelyi és családi támogatás igénybevételét, valamint a szabadidős tevék
Illetve éppen 70 forintnyira tőle, legalábbis ezen sorok írása idejében. Szóval továbbra is a piac vezető részvénye, s ugyan lassan, de továbbra is felfelé hintázik az árfolyam, pedig az Macd alapján mintha egy picit túlvett lenne. Lehet, hogy egy időre – talán – meg is áll ez az emelkedési hullám.
Megjelent B. Nagy Réka Koffein című dala, amely bár eltér az eddig tőle megszokottaktól, csupán finom felvezetője annak, amire ezt követően számíthat a közönsége. Az énekesnő stílusváltásba fogott, a célja azonban nem csupán a megújulás, hanem önmaga tiszta felvállalása.
A Telexnek küldött válaszában a Belügyminisztérium egyszerűen csak azt javasolta a lapnak, hogy kérdezzék Magyar Pétert. Takács Péter egészségügyi államtitkár korábban azt állította, hogy Magyar Péter korábban VIP-ellátást követelt magának és rokonainak.
Mindenki Jlo és Ben Affleck válásáról beszél, pedig a sztárvilágban nem ritka ez, sőt, akadnak, akik úgy fogyasztják a jegygyűrűt, mint más a cukorkát.
Bóna Beatrix hosszú idő alatt, kemény munkával szabadult meg 35 kilótól. A folyamatot betegségek és családi tragédia is nehezítette, de végig kitartott elképzelése mellett, és hitte, hogy sikerülni fog. Még korántsem tart az álomsúlynál, de már örömmel áll a tükör előtt Beatrix, aki a elárulta, milyen módszer segítette a fogyásban.
A GKI Gazdaságkutató felmérése szerint augusztusban az üzleti szféra kilátásai júliushoz képest csak hibahatáron belül romlottak, de a lakosság kissé optimistább lett. Így a GKI konjunktúraindexének értéke lényegében nem változott júliushoz képest. A cégek foglalkoztatási szándékai enyhén romlottak, áremelési tervei viszont nem változtak érdemben.
Benépesültek a Biodóm kültéri kifutói a Budapesti Állatkertben. Az intézmény ugyanis fontosnak tartotta, hogy amíg a beruházás szünetel, addig is használják az új létesítményt állatok bemutatására.
Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTI-vel. A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú t
Ébresztő, bikák! Itt az idő, hogy ragyogjatok. Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke végre beleegyezett, hogy a jövő hónapban, az elnökválasztás előtt csökkentsék az amerikai kamatlábakat. A Bitcoin gyorsan reagált, még mielőtt Powell a wyomingi Jackson Hole-ban tartott beszédében kijelentette volna, hogy „eljött az ideje a monetáris politikai vá
Ha kapsz egy bókot, akkor elmosolyodsz, majd zavartalanul folytatod a beszélgetést – gratulálunk, te már mindent tudsz, és ez a cikk nem neked szól. Ha viszont nem vagy ilyen tapasztalt még abban, hogy hogyan fogadd a feléd áramló bókokat, és úgy érzed, valamit mindig elrontasz, akkor adunk néhány tippet, hogy mit csinálj és legfőképpen mit ne, mik