Az alsópáhoki Kolping Hotel régóta dédelgetett álmát szerette volna megvalósítani azzal, hogy a gyerekek számára egyedi Bobó figurás porcelán étkészletet helyeztek ki az asztalra. Az örömük azonban nem tartott sokáig, mivel a készlet csaknem fele rejtélyes módon eltűnt. A hotel szomorúan jelentette be az esetet, és leszögezték, keresik a módját an
Készen áll a Fed arra, hogy megkezdje az irányadó kamat csökkentését a jelenlegi 23 éves csúcsról – jelentette be az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke.
Csütörtökön jelent meg egy rendelet a Magyar Közlönyben, amely szerint közútkezelők azonnal eltávolíthatják azokat a járműveket, amelyek veszélyes helyen parkolnak
Az Egyesült Államok állampolgárai rendszerint kimaradnak az airdropok által osztogatott ingyenpénz lehetőségéből. A jogi háttérszabályozás miatt egyetlen startup vagy projektcsapat sem akarja megkockáztatni a bírságot, ezért könnyebb kizárni az amerikaiat. Az amerikaiak azonban ennél leleményesebbek, és a projektek sem akarnak elesni az egyik legna
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos az ország egész területére augusztus 24-én, szombaton nulla órától augusztus 30-án, pénteken 24 óráig a HungaroMet előrejelzése alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
Az egy évvel korábbinál több utasbiztosítást kötöttek a nyár első két hónapjában a magyarok a Netrisk adatai szerint, az átlagdíj meghaladta 13 ezer forintot.
"A kicsinyek élénkek, Meng Meng pedig elénk tárja, mit is jelent a mackószeretet, meghatóan gondoskodik ugyanis utódairól" – mondta Andreas Knieriem állatorvos, az állatkert igazgatója. Képek a cikkünkben!
Toto Wolff elárulta, a nyári szünetben egyeztetett Max Verstappen menedzsmentjével. 2025-re nem valósul meg az együttműködésük, ám meggyőződése, hogy fognak még együtt dolgozni. Eközben lényegében megerősítette Lewis Hamilton utódját is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Balázs a rendezvényen Schiffer András ügyvéddel, a Lehet Más a Politika (LMP) egyik alapítójával, korábbi országgyűlési képviselőjével beszélgetett
Augusztus 25-én, vasárnap 9 órától rendezik az idei Közép-európai Matematikai Olimpia (Middle European Mathematical Olympiad, MEMO) megnyitóját a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének Bolyai-termében - olvasható az egyetem közleményében. A nemzetközi versenyben 10 ország között Magyarország csapata is szerepel.
Öt év után ismét Nyíregyháza ad otthont a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciájának: a 62. Közgazdász-vándorgyűlést 2024. szeptember 5-én és 6-án a Nyíregyházi Egyetemen rendezi meg az idén 130 éves Magyar Közgazdasági Társaság (MKT). A rendezvényre mintegy 700 kárpát-medencei magyar közgazdászt várnak a szervezők.
„Besties″, azaz örök barátok – a két ikonikus márka, a Coca-Cola® és az OREO® új, közös üdítőitalát a barátság inspirálta. A limitált kiadású Coca-Cola® OREO™ Zero Sugar, amely a Coca-Cola Creations® portfólió legújabb terméke, és az ehhez kapcsolódó digitális élmények tökéletes példái annak, hogyan hozzák ki egymásból a legjobbat az örök barátok.
Az Ethereum története több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdődött, amikor megalkotója, Vitalik Buterin, a Bitcoin korlátai miatt frusztrált matekzseni úgy gondolta, hogy a blokklánccal valami jobbat tud csinálni. Ahelyett, hogy a kriptopénz kizárólag monetáris eszköz lenne, Buterin a blokklánc-technológiát olyan szintre kívánta kiterjeszteni, hogy a
Kolbenheyer Zsuzsanna, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) májusban megválasztott elnöke az M1-nek elmondta: a magyar férfiválogatott megmutatta, képes a meglepetésre, ám az irreális elvárás, hogy a csapat mindhárom riválisát meglepje az olimpiai selejtezőtornán.