A jelöltséget elfogadó beszédében Harris alelnök sötét fenyegetésként ábrázolta Donald Trump esetleges visszatérését, ami szerinte a múltba repítené vissza az országot. Kiállt Ukrajna mellett, ahogy amellett is, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, a palesztinoknak pedig joguk van az önrendelkezéshez.
Peter Dinklage, a Trónok Harca színésze és régóta vegánként számontartott filmsztár egy ideje már újra eszik állatokat. Dinklage egy interjúban arról beszélt, hogy a sorozat forgatása közben tonhalsteaket evett. Elmondása szerint szinte lehetetlen volt Horvátországban vegán módon étkezni, ezért visszatért a húshoz. A vegán közösség tagjai világszer
A magyar gazdaság komoly gödörbe került, a korábbi húzóágazatnak számító ipar is csak bukdácsol. A magyar politikusok a gyenge európai konjunktúrát okolják, pedig az uniós autópiac bővült az elmúlt másfél évben.
Idén eddig nem pörgött fel a fogyasztás Magyarországon, az emberek inkább félreteszik a pénzüket - mondta az InfoRádió Geotrendek című műsorában Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Szerinte az év hátralévő részében többet költhet majd a lakosság, de a növekedés visszafogott marad.
Szervezetünkben bőrünkre jelentik a közvetlen külső környezeti hatások a legnagyobb veszélyt. Hogy sokáig egészséges maradjon, érdemes odafigyelnünk már fiatal kortól kezdve ezeknek az ártalmas hatásoknak a csökkentésére. Nyáron ez elsősorban az UV védelmet jelenti, de a szakember szerint ugyanilyen fontos megóvnunk bőrünket a füsttől is.
Ismét egy olyan adatot tett közzé a KSH, ami a vártnál is sokkal rosszabb lett. A visszaeső építőipari teljesítményről és ipari termelésről, megugró inflációról és gyengélkedő bolti forgalomról, valamint gazdasági növekedésről árulkodó számok után a gazdaság egyik motorját jelentő beruházások is döbbenetes mínuszt mutatnak.
A Pop John kutatása szerint a magyar nők kétharmada nem elégedett a testével és a súlyával. Háromnegyedük fogyni szeretne, több mint a megkérdezettek fele kövérnek tartja magát. Király Lindával és Lengyel Dorottyával beszélgettünk arról, hogy az önelfogadás nem a beletörődésről szól, és az egészség mennyire nem a testsúlyon múlik.
Klasszikus flieger elemek modern tálalással, csak a minimumra szorítkozva. Ez az új limitált Stowa. A Stowa egyike volt az öt gyárnak, akik a második világháború ideje alatt engedélyt kaptak a…
Csütörtök este három meccset is végig izgulhattunk: A Paksi FC a cseh Mladá Boleslav vendégeként lépett pályára, a Puskás Akadémia az olasz Fiorentina otthonában játszott, míg a Ferencváros hazai pályán fogadta a bosnyák Borac Banja Luka együttesét.
Szeretnél változtatni kicsit a hétvégi menüdön? Már nagyon unod a hétről hétre visszatérő rántott hús és húsleves párosát? Akkor itt az ideje, hogy kipróbálj valami újat! A következő vasárnapi ebédreceptek között biztosan találsz olyat, ami elnyeri mindenki tetszését!
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Mapei Kft. az „Év Szakembere” díj referenciaversenyt, amelyre építőipari szakemberek jelentkezhetnek. A díj segíti az olyan alapvető közösségi értékek megerősítését, mint a munka becsülete, a kiválóságra való törekvés és a minőségi munka iránti elkötelezettség.
Az Audi egyik legnagyobb csodája számomra az ezredforduló környékéről, hogy milyen tökéletes precizitással tudtak dolgozni a Volkswagen-csoport alkatrészes vödréből, miközben
Egy pennsylvaniai egyetem kutatói a magfúzió mögötti fizika modellezéséhez egy különös hozzávalót, majonézt használtak, mivel hasonlóan viselkedik, mint a plazma egyes körülmények között. A kutatás eredményeivel közelebb kerülhetünk egy stabil fúziós kapszula tervezéséhez.
A Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár 2023-ban indult. Az eseményt azzal a céllal hozta létre Tausz Ádám főszervező, hogy a Bct idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon. "Átfogó képet szeretnénk adni az érdeklődőknek a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. Fontos célkitűzésünk, hogy csak minőségi alkotások és galé
Az egyre melegebb nyarak miatt a bérlők és a vevők számára fontosabb szempont lett az ingatlan megfelelő hűtése, lehetőség szerint úgy, hogy közben a költségek se szálljanak el. Megnéztük, mennyire hangsúlyos a hirdetésekben a klíma és mennyit ér.
Szokatlanul korán kezdődött idén a szüret, lerövidült a vegetáció. Vajon a szőlőnövény képes arra, hogy ugyanazt a pluszt beletegye a termésbe, mint amit korábban az egy, vagy néha másfél-két hónappal hosszabb vegetációs időben?
Az Országos Lecsófesztivál különleges programjaival és vendégeivel mindig nagy élményt nyújt a résztvevőknek. Az idei, immár 20. alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál egyik fő attrakciója a Magna Cum Laude zenekar fellépése.
Biztosan neked is örökre az agyadba vésődött pár olyan jellegzetes mondat a gyerekkorodból, melyeket szüleidtől hallottál. Anno persze cseppet sem örültél egyiknek sem, a szülői autoritásban bízva mégis elfogadtad őket, és engedelmeskedtél nekik. Persze már akkor sem volt bennük túl sok logika, nemhogy mai fejjel átgondolva…
Baróthy Zoltán kultúrkrimijében a könyvtár az egyik legfontosabb szereplő. Az Utolsó napokban persze nemcsak a raktárak és a jelzetek a fontosak, hiszen a regény a fantasztikus elemeket sem nélkülözi.
Elsüllyesztett az ukrán hadsereg egy vasúti kompot, fedélzetén 30 üzemanyagtartállyal, a Krasznodari területen lévő Kavkaz kikötőben. Az oltást 101 ember 34 műszaki eszközzel végezte, mégsem sikerült megakadályozni a kikötött komp elsüllyedését. A kikötőben a helyi hatóságok szerint nem keletkezett tűzfészek. Oleg Krjucskov, az Ukrajnától 2014-ben
Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán nem tudta legyőzni a bosnyák Borac Banja Lukát (0-0) az Európa-liga-rájátszás első mérkőzésén. A találkozót követően Kubatov Gábor, az Ftc elnöke Facebook-oldalán írta le véleményét.
Nem titok, hogy a hétfők bizony stresszesek lehetnek. Éppen ezért okos döntés lehet, már péntek délután felkészülni a következő hét elejére, elkerülve ezzel a feszültséggel teli pillanatokat. Összeállításunkban most megmutatjuk, mi az az 5 dolog, amivel a sikeres nők zárják a hetet, mindezt annak érdekében, hogy a hétfő sose legyen rémálom. Készül
A mesterséges intelligencia térhódításának újabb jele a technológia munkaerőpiaci alkalmazása. Munkaadók és potenciális jövőbeli dolgozók egyre inkább tudják, mit kezdjenek vele.
Ismét házi őrizetbe helyezte a bukaresti törvényszék csütörtökön a nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával korábban már bíróság elé állított Andrew Tate influenszert, mivel a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) újabb ügyben indított ellene bűnvádi eljárást.
Minél több, időjárástól függő megújuló energiahordozó van a villamosenergia rendszerben, annál nagyobb lesz az igény a nagy léptékű energiatárolás kiépítésére – mondta Aszódi Attila a Spirit FM Több-kevesebb című műsorában.