2024. augusztus 26. hétfő

aug. 26
17:21
Mi folyik itt? Rengeteg magyar gyerek kezdi évfolyamismétlőként az előttünk álló tanévet (Pénzcentrum)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a tavalyi tanévben majdnem ötezer elsős diák bukott meg az iskolában: az évfolyamismétlők aránya 5,2 százalék volt ebben a korosztályban. Szakértők szerint ennek az is lehet az oka, hogy olyan gyerekek is elkezdik az iskolát, akik valójában még nem iskolaérettek, vagy egyes képességeik elmaradnak
aug. 26
17:21
A demencia elleni gyógyszer hibernált állapotot okoz (Magyar Hírlap)
Ez a felfedezés fontos lépés lehet a súlyos sérülések és betegségek után a betegek életének megmentésére fordítható idő meghosszabbításában.
aug. 26
17:21
Előkerült egy videó a halálos ceglédi vonatgázolásról (Magyar Nemzet)
Csak erős idegzetűek kattintsanak.
aug. 26
17:21
Magyarországon füstölte a gumit a Toyota kétszeres világbajnok pilótája (Autószektor)
A valaha volt legfiatalabb rali-világbajnok, a 23 éves korára már két vb-címet is begyűjtő finn volt a Rabócsiringen megrendezett rangos driftverseny legnagyobb sztárja. Rovanperä idén nem indul minden rali-világbajnoki futamon (három győzelmet azért már szerzett), pontosan azért, hogy legyen ideje pihenni és szórakozásból egyéb motorsportszakágakk
aug. 26
17:23
Várat magára (Magyar Hírlap)
Fricska. Mi tagadás, az idő vasfoga beletört Lendvai Ildikóba. Hiszen az MSZP egykori nagyasszonya ma is roppant aktív, szinte egymás után születnek tollából azok a írások....
aug. 26
17:23
Elhallgattatnák a nőket a tálibok (Magyar Nemzet)
Törvény az erényterjesztésről és a gonoszság megelőzéséről.
aug. 26
17:24
Magyar szinkronnal érkezik A kiválasztottak a Dunára (hirado.hu)
A kiválasztottak (The Chosen) című sorozat szeptember 7-i premierje nagy esemény a sorozat magyar rajongói számára: új magyar szinkronnal tűzi műsorra a Duna a Jézus és tanítványainak életét bemutató, világszerte rajongott amerikai szériát.
aug. 26
17:24
Délutánra kicsit magához tért a csalódást keltő béradatok miatt gyengélkedő forint (vg.hu)
Kedden kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank.
aug. 26
17:24
Le kell zárni a Kőröshegyi viaduktot, gyakorlatilag kiemelik a helyéről a hidat (SzMo)
Szeptember másodikától két hétre teljesen lezárják. A 7-es főúton kell majd kerülni 20-25 kilométert.
aug. 26
17:26
A bolti ár negyedéről indul a licit a háztartási gépekért az Auchan aukcióján (vg.hu)
Rendhagyó árverést tart törzsvásárlóinak az áruházlánc.
aug. 26
17:27
Navracsics Tibor fontos ígéretet tett az önkormányzatoknak (ATV)
A kormány a jövőben is támogatni fogja az önkormányzatoknak azt a munkáját, melyet védművei erősítése, illetve a már bekövetkezett természeti csapások esetén a károk elhárítása érdekében végeznek - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.
aug. 26
17:27
Nyugatról felhők érkeznek, helyenként csapadékot is okoznak (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22 fok között várható.
aug. 26
17:27
Piaci körkép: íme a top 10 kriptovaluta teljesítménye (BitcoinBázis)
Az év eleje óta jelentős változások zajlanak a kriptovaluta-piacon: egyes digitális eszközök stabilizálták pozíciójukat, miközben a feltörekvő versenyzők egyre feljebb lépnek a ranglétrán és néhány régi szereplőt is kiszorítanak. Január 1-jén az első tíz kriptovaluta együttes piaci értéke 1,378 billió dollár volt, amely mára megközelítőleg 1,976 bi
aug. 26
17:27
Jos Verstappen megint belerúgott Hornerbe, és kvázi lemondott a Red Bullról (Racing)
Max Verstappen apja a Holland Nagydíj után élesen kritizálta a Red Bull csapatfőnökét, szerinte vele a csapat nem talál vissz a jó irányba.
aug. 26
17:27
Mindeközben Szerbiában: novembertől egy bő óra alatt el lehet jutni vonattal Szabadkáról Belgrádig (Telex)
184 kilométer 70 perc alatt. Megindul a forgalom a Budapest–Belgrád-vonal teljes szerbiai szakaszán.
aug. 26
17:27
Osváth Zsolt és Kovács András Péter is saját műsort vezet majd a Viasat3-on (Media1)
Az Adom a napom és az új saját gyártású műsorok mellett népszerű humoristákkal, görög és amerikai tartalmakkal is találkozhatnak a nézők idén ősszel az Antenna Entertainmenthez tartozó Viasat3 és AXN kínálatában. Sváby András és Geszti Péter mellett Osváth Zsolt és Kovács András Péter is műsort vezet majd.
aug. 26
17:27
A napi folyadékbevitelt segítő waterdrop® termékek a Spar új hűségakciójában (Digital Hungary)
Az innovatív waterdrop® márka innovatív üvegpalackjai, rozsdamentes acélkulacsai és különleges microdrinkjei érhetőek el több mint 50 százalékos kedvezménnyel a SPAR legújabb, 2024. szeptember 29-ig tartó hűségpromóciójában.
aug. 26
17:30
A paksi visszavágó előtt edzőt váltott a Mladá Boleslav (HírTV)
A csütörtöki magyarországi visszavágó előtt edzőt váltott a Mladá Boleslav, amely a Paksi FC ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában.
aug. 26
17:30
Idd ezt a csodaitalt: védi a májat, enyhíti az emésztési problémákat, és még az ekcéma kezelésében is segít (Femcafe)
Sokan nem tudják, de a diófa leveléből igazi csodaital készíthető, amit ha rendszeresen fogyasztunk, azt szervezetünk bizony meghálálja majd.
aug. 26
17:30
Minden szülő rémálma: édesanyja szeme láttára halt meg egy tinédzser (BorsOnline)
A nő párja kritikus állapotban van.
aug. 26
17:30
Katalin hercegné és Vilmos herceg titkos nyaralója: lelepleződött Tam-Na-Ghar (Life)
Tam-Na-Ghar az a hely, ahova Katalin hercegné és Vilmos herceg akkor töltött különösen sok időt, amikor még csak együtt jártak.
aug. 26
17:33
Röszke – "meghosszabbítva" (Infostart)
A szerb határátkelő hétfőtől hajnali 4-től nyitva lesz már, egészen 23 óráig.
aug. 26
17:33
Hamarosan helyreáll a vasúti közlekedés a Keleti pályaudvarnál (Magyar Hírlap)
Egy Kolozsvárról érkező vonat kisiklása okoz fennakadást.
aug. 26
17:33
Ezekben az országrészekben van remény zivatarra (Magyar Nemzet)
Az északias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. Zivatarok környezetében is megerősödhet a szél.
aug. 26
17:33
Halálos vonatgázolás Cegléden: videón, ahogy a fékező vonat a riadt utasok mellett az egész állomáson áttolja az elütött autót (Telex)
Az utasok először mintha észre se vennék, mi történik tőlük néhány méterre.
aug. 26
17:33
Tiszta profitot termel a Starbucks ezzel az egyszerű “trükkel” (Fintech)
Milliárdos nyereséget hoz minden évben a Starbucksnak, hogy az ajándékkártyák 2-4 százalékát soha nem használják fel.
aug. 26
17:33
Rántott karaj air fryerben (Street Kitchen)
Néha ér egy kicsit egészségesebb irányból megközelíteni a vasárnapi asztal sztárvendégét, a kabátos húst. Íme egy opció, amivel még olajszag se lesz a konyhában!
aug. 26
17:35
Válságos a labdarúgó állapota (Magyar Hírlap)
A mérkőzés hajrájában esett össze a pályán, kórházba szállították.
aug. 26
17:35
Így fizethetünk majd autóinkkal (Fintech)
A Mercedes forradalmasítaná az autó vásárlást és az autóban történő fizetéseket (in-car payments). A Mercedes Pay, a német autógyártó digitális fizetési megoldásokat fejlesztő leányvállalata beágyazott fizetési szolgáltatást tesz elérhetővé a gyártó autóiban. Beágyazott fizetések az autókban Az autóban történő fizetés új témának számít a fintech me
aug. 26
17:36
Újabb nagy segítség érkezik a magyar családoknak, szeptembertől igényelhető (Ripost)
A magyar kormány számára a családok jóléte az első.
aug. 26
17:38
"A telefonját a lány szoknyája alá tette" - Vigyázz, így vadászik áldozatokra a miskolci perverz (Ripost)
A férfi egyáltalán nem zavartatta magát.
aug. 26
17:39
Új eszköz teszi még látványosabbá a Forma–1-es közvetítéseket (Infostart)
A giroszkópos kamerát kifejezetten a zandvoorti versenypálya eltúlzott dőlésszögeinek kiemelésére tervezték, de nem mindenkinek nyerte el a tetszését.
aug. 26
17:39
Rendkívüli közleményt adott ki a MÁV, a Keleti pályaudvarról van szó (ATV)
A szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain annak érdekében, hogy kedd reggeltől már minden vonalról fogadhasson vonatokat a főpályaudvar - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.
aug. 26
17:39
Ezt titkolták György herceg elől (Magyar Hírlap)
Katalin hercegné így akarta megvédeni.
aug. 26
17:39
Haladás a Keleti pályaudvar környékén, közleményt adott ki a MÁV (Magyar Nemzet)
Az éjszakai órákban is dolgoznak majd.
aug. 26
17:41
"Még Gyurcsány sem merte leírni, hogy Kiss László ártatlan" (Magyar Hírlap)
Menczer Tamás hétfőn arról töltött fel videót a Facebook-oldalára, ahogyan a DK-s Vadai Ágnessel vált szót.
aug. 26
17:42
Hamilton: Nem hagyhatjuk tovább figyelmen kívül Afrikát (m4sport.hu)
Továbbra is támogatja az F1 visszatérését az afrikai kontinensre.
aug. 26
17:42
Kína kiesett a nyugati légitársaságok kegyeiből – egyre több járatot törölnek végleg (vg.hu)
Több nyugati légitársaságnak már nem éri meg Kínába járatot indítani.
aug. 26
17:42
Az ananász hámozása: ezzel a trükkel gyerekjáték lesz! (Life)
Ha legközelebb ananászt vásárolsz, ne habozz kipróbálni ezt az egyszerű, de nagyszerű trükköt. Így végre búcsút mondhatsz a frusztráló ananász pucolásnak.
aug. 26
17:42
Enyhítés helyett szigorítás az európai repülőtereken szeptember 1-jétől (Spabook)
Szeptember 1-től az ígéretek szerint enyhítették volna a folyadékokra vonatkozó korlátozást az EU-s reptereken, ehelyett most újra életbe lépnek a 2006-ban bemutatott szigorú szabályok a kézipoggyászokban szállított folyadékokra vonatkozóan az…
aug. 26
17:44
Katasztrófa a küszöbön: egymillió hordó olaj ömölhet a Vörös-tengerbe (vg.hu)
Múlt héten találták el a húszik a Sounion olajszállítót.
aug. 26
17:45
Az OTP volt a nap sztárja (Portfolio)
A hét első kereskedési napján az OTP teljesített legjobban a hazai nagypapírok közül.
aug. 26
17:45
Oroszországot zöld szúnyogok támadták meg (Magyar Hírlap)
Elszabadult az invázió.
aug. 26
17:45
Navracsics Tibor: A kormány támogatja természeti csapásokkal szembeni védekezést (Demokrata)
A kormány a jövőben is támogatja az önkormányzatokat ezirányú munkáját.
aug. 26
17:45
Hírhedt rablóbandát fogott el a magyar rendőrség (Magyar Nemzet)
Hetekig járták a településeket.
aug. 26
17:45
A Telegram-alapító letartóztatása után egy újabb CEO már elhagyta Európát (BitcoinBázis)
A Rumble videómegosztója talán nem annyira népszerű Magyarországon, de világszerte sok tízmillió felhasználója van. Alapvetően egy olyan videómegosztóként hirdeti magát, amely cenzúra nélkül működik és a YouTube által törölt politikai nézeteknek vagy éppen kis tartalomgyártóknak is lehetőséget ad. A Rumble alapítója és vezérigazgatója a kanadai áll
aug. 26
17:47
Nagy István: Mindig a gazdák érdeke az első (Demokrata)
Hazánk továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
aug. 26
17:47
Kiemelkedő reálkereset-növekedésre számíthatunk idén (Magyar Nemzet)
A teljes évet vizsgálva is elérheti a tíz százalékot a reálkereset-növekedés mértéke.
aug. 26
17:48
Ez volt az "utolsó" – miniruhában jelentette be Mikes Anna, ennyi volt (Ripost)
Elárulta, hogy mivel teltek az elmúlt napjai.
aug. 26
17:48
NASA: a karácsonyt is a világűrben kell töltenie a két asztronautának, nem tudják hazahozni őket (Femcafe)
A nyolcnaposnak indult küldetés helyett Sunita Williams és Barry Wilmore már jó ideje a világűrben vannak, és a NASA szerint a karácsonyt is ott töltik.

Keresés