Az év eleje óta jelentős változások zajlanak a kriptovaluta-piacon: egyes digitális eszközök stabilizálták pozíciójukat, miközben a feltörekvő versenyzők egyre feljebb lépnek a ranglétrán és néhány régi szereplőt is kiszorítanak. Január 1-jén az első tíz kriptovaluta együttes piaci értéke 1,378 billió dollár volt, amely mára megközelítőleg 1,976 bi
Ahogy azt korábban megírtuk, a Forma-1-ben szereplő Haas ellen volt szponzora, az Uralkali, tartozás miatt eljárást indított. Ennek következményeként a holland hatóságok lefoglalták a csapat felszerelését és autóit, amíg az amerikaiak ki nem fizeti a szerződésben meghatározott összeget. Mindez hétfőn délelőtt rendeződött.
Az Adom a napom és az új saját gyártású műsorok mellett népszerű humoristákkal, görög és amerikai tartalmakkal is találkozhatnak a nézők idén ősszel az Antenna Entertainmenthez tartozó Viasat3 és AXN kínálatában. Sváby András és Geszti Péter mellett Osváth Zsolt és Kovács András Péter is műsort vezet majd.
Az innovatív waterdrop® márka innovatív üvegpalackjai, rozsdamentes acélkulacsai és különleges microdrinkjei érhetőek el több mint 50 százalékos kedvezménnyel a SPAR legújabb, 2024. szeptember 29-ig tartó hűségpromóciójában.
A csütörtöki magyarországi visszavágó előtt edzőt váltott a Mladá Boleslav, amely a Paksi FC ellenfele a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában.
Lengyelországban 5 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a júniusi 4,9 százalékról – közölte a lengyel statisztikai hivatal (GUS) hétfőn. A PAP lengyel hírügynökség által megkérdezett szakértők átlagban a júniusival megegyező júliusi adatra számítottak. Tavaly júliusban is 5 százalékos munkanélküliséget mértek Lengyelországban, az elmúlt 12
Izgatottan, várakozásokkal telve kelt útra a magyar csapat hétfőn a párizsi paralimpiára, amelynek nyitóünnepségét augusztus 28-án tartják. A repülőtéren ott volt a Sportal Tv stábja is, így a poggyászfeladás közben a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét, Szabó Lászlót és a Tokióban bronzérmet szerző Szvitacs Alexát is megkérdeztük, mit várnak Pári
A HONOR hivatalosan is bejelentette, hogy együttműködik a Google Clouddal, így három felhőalapú AI funkció debütálhat a közelgő hajlítható csúcskategóriás zászlóshajóján, a HONOR Magic V3-on. Ezek a funkciók a következők: AI Radír, Face to Face Fordítás és HONOR Jegyzetek Élő Fordítás. A HONOR az új készülékét a berlini IFA 2024-en fogja bemutatni
Néha ér egy kicsit egészségesebb irányból megközelíteni a vasárnapi asztal sztárvendégét, a kabátos húst. Íme egy opció, amivel még olajszag se lesz a konyhában!
A Mercedes forradalmasítaná az autó vásárlást és az autóban történő fizetéseket (in-car payments). A Mercedes Pay, a német autógyártó digitális fizetési megoldásokat fejlesztő leányvállalata beágyazott fizetési szolgáltatást tesz elérhetővé a gyártó autóiban. Beágyazott fizetések az autókban Az autóban történő fizetés új témának számít a fintech me
A szakemberek megkezdték a vasúti pálya helyreállítását a Keleti pályaudvar bevezető vágányain annak érdekében, hogy kedd reggeltől már minden vonalról fogadhasson vonatokat a főpályaudvar - közölte a Mávinform hétfő délután az MTI-vel.
Futurisztikus óriásvitorlák segítik a hatalmas teherhajó haladását és csökkentik széndioxid kibocsátását, pörölycápák uszonya által ihletett szárnyak pedig sebesebbé tehetik a hajókat, s mindez azért, hogy a talán legkevésbé zöld közlekedési ágazat is megújuljon. Minderről a Horizonban, az EU kutatási és innovációs magazinjában olvashattunk. Új sze
Ha legközelebb ananászt vásárolsz, ne habozz kipróbálni ezt az egyszerű, de nagyszerű trükköt. Így végre búcsút mondhatsz a frusztráló ananász pucolásnak.
Szeptember 1-től az ígéretek szerint enyhítették volna a folyadékokra vonatkozó korlátozást az EU-s reptereken, ehelyett most újra életbe lépnek a 2006-ban bemutatott szigorú szabályok a kézipoggyászokban szállított folyadékokra vonatkozóan az…
A Rumble videómegosztója talán nem annyira népszerű Magyarországon, de világszerte sok tízmillió felhasználója van. Alapvetően egy olyan videómegosztóként hirdeti magát, amely cenzúra nélkül működik és a YouTube által törölt politikai nézeteknek vagy éppen kis tartalomgyártóknak is lehetőséget ad. A Rumble alapítója és vezérigazgatója a kanadai áll
A nyolcnaposnak indult küldetés helyett Sunita Williams és Barry Wilmore már jó ideje a világűrben vannak, és a NASA szerint a karácsonyt is ott töltik.
Az örök székely dekollázzsal operáló, számos nyelvi réteg megidézésével próbálkozó, távoli asszociációkból és vendégszövegekből építkező fejezetei a nagyepika klasszikus szabályai ellen intéznek támadást. De vajon sikerül-e utat találni az időtlenséghez az ördögi ármánykodás összekuszálta történetszálak között?
Az első és második világháborúban az Úz folyó völgyében elesett székely határvédők tiszteletére tartott ökumenikus istentiszteletet tartottak a Hargita megyei Úzvölgye településen található nemzetközi katonatemetőben.
Kedd reggeltől már minden vonalról fogadhat vonatokat a Keleti pályaudvar, és várhatóan kedden délelőttre állhat helyre teljesen a vasúti forgalom – közölte hétfő kora este a Mávinform.