Ismét másodfokú hőségriasztás van érvényben, a munkahelyeken is fokozott figyelmet kell fordítani a megelőző intézkedésekre. Közölte a Munkavédelem Foglalkoztatás-felügyelet hétfőn az MTI-vel. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére rendelt el másodfokú h
A Forma–1 giroszkópos kamerákat tesztel, hogy az autóban készült felvételeket dinamikusabbá tegye. A zandvoorti versenypályán megrendezett Holland Nagydíj kvalifikációjának közvetítése során olyan felvételeket mutattak be, amit Lando Norrisnak a sisakján helyeztek el. A kamerát, amelyet a Forma–1 2022 óta tesztel, elsősorban a zandvoorti döntött ka
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,49 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 73 467,13 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: felülteljesített a BUX a hét első k
Legkevesebb száz falusi és katona vesztette életét egy dzsihadista rajtaütésben Burkina Faso északi részén a támadásról készült felvételeket elemző helyi szakemberek, akik a legtöbb áldozatot követelő idei támadásnak nevezték a merényletet.
A katasztrófavédelem korábban azt írta, a baleset a Polgárdi-Ipartelepek vasútállomásnál, a vasúti átjáróban történt; a tehergépkocsiból egy embert a tűzoltók szabadítottak ki. A Mávinform a weboldalán arról számolt be, hogy a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közúti forgalomnak tilosat jelzett. A baleset miatt szünetelt a vasúti forgalo
A Red Magic 9S Pro okostelefon nemzetközileg kapható a Snapdragon 8 Gen 3 Leading Version chipkészlettel. Most a gaming márka egy táblagépet készül bemutatni ugyanezzel a chipkészlettel, amely a Red Magic Gaming Pad nevet kapja. A bemutató időpontja szeptember 5-én, pekingi idő szerint 15:00 órakor lesz, és úgy tűnik, hogy a táblagép két különböző
Ukrajna irányából légi eszköz repült be Lengyelország légterébe, feltehetőleg pilóta nélküli orosz légi járműről van szó - közölte hétfőn Maciej Klisz altábornagy, a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnoka.
Miközben mindenki arra vár, hogy a közlekedésért is felelős miniszter megszólaljon a MÁV-val kapcsolatban, a tárca a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának munkálatairól számol be.
Európa számos pontján, így Németországban és Franciaországban is terrortámadások történtek az elmúlt időszakban, és mintha Európában megint aktívabb lenne az Iszlám Állam. Ezek kapcsán kérdezte az InfoRádió Kis Benedek József biztonságpolitikai szakértőt, címzetes egyetemi tanárt, az MTA doktorát.
Az EgészségAblak mobilalkalmazáson keresztül, illetve az 1812-es EgészségVonalon keresztül már 95 szakorvosi járóbeteg-rendelőbe lehet időpontot foglalni – hívta fel a figyelmet közleményében a Belügyminisztérium.
A korábban a kommunikációs anyagokon és sablonokon használandó Arial betűtípus helyett az elsődleges betűtípus Times New Romanra változott – hívta fel a figyelmet a Pályázati Portálon megjelent közlemény.
A Los Angeles Lakers legendás irányítója, Magic Johnson sem hagyhatta szó nélkül az olimpiai bajnok Anthony Edwards azon véleményét, miszerint a 90-es években egyedül Michael Jordan volt kiemelkedő kosaras.
Melyik vagy te? – Tűpontos teszt az életedről. Válaszd ki azt a cicát, amelyiknek a viselkedése jelenleg a legközelebb áll hozzád és nézd meg mit jelent mindez. 1 – Ez vagy te? A teszt ezt mondja az életedről: A teszt szerint egyáltalán nem jó most ott, ahol vagy, ahogy élsz, ahogy telnek a napjaid és
A paradicsom nemcsak finom és sokoldalú konyhai alapanyag, de számos lenyűgöző egészségügyi előnnyel is járhat. Különösen kiemelkedő a szív egészségének védelmében betöltött szerepe, de természetesen emellett is számos jótékony hatása van. Mutatjuk is, melyek ezek!
Katalán sportlapok biztosra veszik, hogy a Barcelona labdarúgócsapata rövidesen regisztrálja Dani Olmót a csapat keretébe. Az Európa-bajnok játékos így már a Rayo Vallecano elleni bajnokin pályára léphet.
Az új épületegyüttes építése 2025 második felében kezdődhet meg, addig továbbra is várják a helybeliek javaslatait, hogy az új campus építésével párhuzamosan hogyan fejlesszék az új városrészt.
Az Apple szeptember 9-én, hétfőn sajtóeseményt tart kaliforniai székhelyén, Cupertinóban. A vállalat várhatóan új iPhone-okat és Apple Watch modelleket is bemutat majd az eseményen, amelyet az Apple weboldalán és YouTube-on is közvetítenek - számolt be a CNBC.
: the_content_rss funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. the_content_feed() használata javasolt helyette. in on line : make_url_footnote funkció használata 2.9.0 verziótól kezdődően. Nincs helyettesítő javaslat. in on line A kaviár és az osztriga olyan izgalmas ínyencségek, amelyek csak ritkán kerülnek az asztalunkra. Amikor viszont ilyen ki
A 34 esztendős játékos 2014-ben mutatkozott be a válogatottban, részt vett a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon, majd 2021-ben a franciák ellen megszerezte első gólját a nemzeti együttesben.
Kanada a szomszédos Egyesült Államokhoz igazodva 100 százalékos vámot rótt ki a kínai elektromos autók importjára - jelentette be Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.
Rakétaeső zúdult Ukrajnára! Az oroszok energetikai létesítményeket vettek célba. Az országban vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el. A támadás után Zelenszkij ukrán elnök felszólította a szövetségeseit, hogy tartsák be a légvédelmi rendszerek és rakéták szállításáról szóló megállapodásokat.
A kultúránk, a szokásaink és a hagyományaink kapaszkodók bizonytalanság, válság idején – hangoztatta Kaposvár polgármestere hétfőn, a somogyi vármegyeszékhelyen.
Rekordáron, mintegy 8 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el az amerikai baseball egyik első sztárjának meze vasárnap egy texasi aukciós ház árverésén.
A tűz megfékezésére hasznavehetetlen lett volna az a poroltó készülék, mely a biztonsági plomba hiányában keltette fel a röszkei határkirendeltség pénzügyőreinek a figyelmét, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
A csakfoci.hu-hoz hasonlóan a Sportál is úgy értesült, hogy a labdarúgó Nb I-ben szereplő Debreceni Vsc az Újpest elleni vereség után megköszönte Srdjan Blagojevics munkáját.
A Privát Élelmiszer akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Privát Élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Lelked mélyét nyitja ki a kulcs – Sorsdöntő teszt, amiből rengeteg fontos dolgot lehet megtudni a személyiséged valós oldaláról. A kérdés egyszerű, amiből mindez kiderülhet: Mit láttál meg először ezen a képen? 1.kulcs Büszke ember vagy. Erős akarattal rendelkezel és igen céltudatos vagy. Amit akarsz, azért foggal, körömmel harcolsz. Soha nem adod
A Privát Élelmiszer akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Privát Élelmiszer akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.