2024. augusztus 27. kedd

aug. 27
12:03
A kínai jüanban történő fizetések 2,5%-kal meghaladják az amerikai dollárt Oroszországban (BitcoinBázis)
Kína igyekszik kihasználni az Oroszországgal szembeni amerikai szankciókat. Mostanra bebizonyosodott, hogy ezen törekvések sikeresek, mivel a kínai jüan lett a nemzetközi tranzakciókhoz legtöbbet használt valuta Oroszországban, megelőzve az amerikai dollárt. Az Oroszországban kezdeményezett nemzetközi tranzakciók 42%-át már a kínai jüan adja. A jüa
aug. 27
12:03
Ma is gondok vannak a Máv-nál: hajnalban kimaradt egy vonat, de úgy tűnik, a helyette beígért pótlóbusz sem érkezett meg (Blikk)
Kedden délelőtt újabb problémák merültek fel a vonatközlekedésben országszerte. Több hiba is fellépett, ezért több helyen késésekre kell számítani. Az S440-es vonatok nem közlekedtek, ám a hajnali 4 óra 33 perckor induló járat helyett a MÁV a jelek szerint nem biztosított pótlóbuszt, így többen is elkéshettek a munkából – derül ki a Mávinform Faceb
aug. 27
12:06
Videó: így lángol 57 átadásra váró villanyautó a gyár udvarán (Autónavigátor)
Ezúttal a Rivian foghatja a fejét a legújabb, komoly villanyautó-tűzeset miatt, az amerikai gyár parkolójában átadásra váró autók kaptak lángra
aug. 27
12:06
Nem indult a kocsi: amit a motorháztető alatt találtak, szívszorító (Femcafe)
Hónapok óta csak állt a terepjáró, nem csoda, hogy szerelőt hívott a tulaj, amikor nem indult el.
aug. 27
12:06
A Sziget 2024-ben 20%-kal több külföldit vonzott Budapestre (Spabook)
Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között zajlott Sziget fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi…
aug. 27
12:09
Japán nem hagyta szó nélkül a kínai kémrepülőgépes esetet (Infostart)
Japán "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte, hogy egy kínai kémrepülőgép megsértette légterét.
aug. 27
12:09
A Concorde szerint 65 százalékkal többet érhet az AutoWallis (Portfolio)
Az AutoWallis első féléves eredményei, és az év során bejelentett akvizíciók után a Concorde felülvizsgálta és frissítette modelljét, valamint várakozásait.
aug. 27
12:09
Tovább csökkent a gyorshajtások száma az Árpád hídon (Magyar Hírlap)
Röpködnek a büntetőpontok.
aug. 27
12:09
Országos botrány tört ki kedden: Pintér Sándor súlyos döntést hozott az egyik kórház ügyében (Nyugati Fény)
Nem volt szívbajos a döntésnél.
aug. 27
12:09
Csépányi Balázs már reggel leleplezett engem (Mandiner)
Ez amúgy rendes szokása, szerintem a munkaköri leírásában előkelő helyen szerepelek.
aug. 27
12:09
Jogellenesen posztolta ki Magyar Péter az ATV-sek vallási hovatartozását a NAIH szerint (Telex)
A Tisza Párt elnökének törölnie kell a posztot.
aug. 27
12:12
Megszólalt Lázár János a vasúti káosz után: A Máv pályái és szerelvényei nem az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek (SzMo)
Hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt. A közlekedési miniszter szerint Vitézy Dávid árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen.
aug. 27
12:12
Ezért mondanak fel a munkahelyükön a magyarok (KKV Magazin)
A felnőtt lakosság jóllétét vizsgálta országszerte a Profession.hu legfrissebb kutatásában, specifikusan kitérve a munkahelyi jóllétre és az ehhez kapcsolódó munkavállalói elvárásokra, motivációkra.
aug. 27
12:15
Kimaradó vasúti járat miatt nem tudtak bemenni dolgozni a munkások Pusztaszabolcsról (HR Portál)
A MÁV-nál több fennakadás is volt az elmúlt napokban.
aug. 27
12:15
Fontos bejelentést tett Kanada a kínai elektromos járművekkel kapcsolatban (ATV)
Kanada hétfőn bejelentette, hogy 100 százalékos importvámmal sújtja a kínai gyártású elektromos járműveket. Ez megegyezik az Egyesült Államokban bevezetett vám mértékével, és amire a nyugati országok kormányai szerint azért van szükség, mert Kína állami támogatásokkal  tisztességtelen előnyhöz juttatja saját gyártóit.
aug. 27
12:15
A korábbi Identitás és Demokrácia frakció székházába költözik Orbánék pártcsaládja (444.hu)
A párizsi Haussmann sugárúton lesz a központ.
aug. 27
12:15
Elhunyt Mihályi Győző (Magyar Hírlap)
Fájó veszteség.
aug. 27
12:15
VIP-partik, botrányok és Facebook-trollkodás – így telt Magyar Péter nyári one man show-ja (Mandiner)
Az ellenzéki szavazók sem nézik jó szemmel Magyar Péter botrányait és bulizási szokásait, ráadásul a Tisza Párt elnöke továbbra sem beszél arról, hogyan oldaná meg az ország problémáit.
aug. 27
12:15
Csökkent a gyorshajtások száma az Árpád hídon (Autószektor)
Azt írták, hogy a legnagyobb büntetést - 140 ezer forintot - egy 132 kilométer per órával száguldó autós kapta.Tudatták azt is, hogy a jelzés nélküli rendőrségi autók további 13 gyorshajtót állítottak meg, ők összesen 730 ezer forint közigazgatási bírságot és 60 büntetőpontot kaptak. A július 29. és augusztus 11. közötti két hét alatt a hídon felál
aug. 27
12:15
Egymás után mondtak fel egy fővárosi gyermekotthon dolgozói (Telex)
Nem vállalták a szenzitív adatok közlését követelő feddhetetlenségi nyilatkozat kitöltését, így menniük kellett.
aug. 27
12:15
"Megölhetlek?" – kérdezte a férfitől a késelő lány, akinek a bíróság ma elrendelte a letartóztatását (Telex)
A lány szervezetében többféle kábítószert találtak. A 19 éves lány augusztus 24-én késsel támadt apjára és nagymamájára, majd megszúrt két járókelőt Mosonmagyaróváron.
aug. 27
12:15
Itt a bejelentés: visszatért az Oasis, megvannak a turné dátumai (naphire.hu)
Megérkezett a nagy bejelentés az Oasis-tól: bejelentették a turné pontos dátumait.
aug. 27
12:15
Irány Párizs - Tarjányi István is ott lesz a paralimpián (Nyíregyháza)
Augusztus 28-án kezdődik a paralimpia Franciaországban.
aug. 27
12:15
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Hégető Honorka-díjra (Media1)
Idén is pályázhatnak a fontos társadalmi témákat feldolgozó újságírók és szerkesztőségek.
aug. 27
12:18
Szimbolikus csapást mért Putyin Zelenszkij szülővárosára (444.hu)
Zelenszkij válaszlépést ígért.
aug. 27
12:18
Van, aki egyenesen felismerhetetlen: 7 híres ember, aki nem bírt leállni a plasztikával (Joy)
Ezek a sztárok gyönyörűek voltak és idős korukban is azok lettek volna, ha nem válnak a plasztika rabjává.
aug. 27
12:18
Felfoghatatlan veszteség: egy napon halt meg Mariah Carey testvére és édesanyja (Glamour)
Megrendítő dolgot jelentett be Mariah Carey: elvesztette édesanyját és nővérét. A két tragédia, amelyek részletei egyelőre nem ismertek, ugyanazon a napon történt. Az énekesnő a magánélete tiszteletben tartására kérte a rajongókat és az újságírókat.
aug. 27
12:18
10. évfordulóját ünnepelte a Fjällräven Vándortúra a Bükkben (Spabook)
2024-ben 10. születésnapját ünnepelte a hazai vándortúrázás legszebb hagyományait a svéd Fjällräven Classic koncepciójával egyesítő túraesemény, a Fjällräven Vándortúra. A mérföldkő megünneplésére 161 túrázó gyűlt össze Európa minden tájáról a…
aug. 27
12:20
A korábbi Identitás és Demokrácia frakció székházába költözik Orbánék pártcsaládja (444.hu)
A párizsi Haussmann sugárúton lesz a Patrióták központja.
aug. 27
12:21
Varga Mihály szerint a kormány nem titkolózik a kínai hitelről (Menedzsment Fórum)
A pénzügyminiszter szerint a kormánynak nincs takargatnivalója.
aug. 27
12:21
Kemény világ köszöntött a vállalkozókra, megduplázódott a bírság (Piac és Profit)
A kormány augusztus 1-jétől jelentősen megemelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiszabható pénzbüntetési tételeket a három leggyakoribb mulasztás esetében. Ugyanakkor a megemelt NAV-büntetések 50 százalékát is el lehet tüntetni.
aug. 27
12:21
A Közel-Keleten most "mindenki attól fél, hogy elvesztette az elrettentési képességét" (Infostart)
Az utóbbi napok puhatolódzó diplomáciai erőfeszítései ellenére sem enyhül a feszültség a Közel-Keleten Szalai Máté, az olaszországi Ca' Foscari Egyetem kutatója szerint.
aug. 27
12:21
Egyre több pénzt menekítenek külföldre a magyarok (Forbes)
Az MNB kimutatásai szerint 5173 milliárd forint megtakarítást tartanak a magyarok külföldi számlákon, ami 1000 milliárddal több, mint egy évvel korábban.
aug. 27
12:21
Ne dobd ki a dinnyehéjat! (egy.hu)
Egy dinnye súlyának legalább harmada a héja. Míg édes, szaftos gyümölcshúst falatozzuk, érdemes ezen elgondolkodni. Ha már megtermeltük, vagy valaki más megtermelte, mi pénzt adtunk érte és hazacipeltük, akkor csak jó volna valamire hasznosítani! Íme, 7 tuti ötlet, ami mind dinnyehéjból készül, hogy semmi se vesszen kárba.
aug. 27
12:21
Meghalt Mihályi Győző (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
aug. 27
12:21
Cristiano Ronaldo bejelentette, hol és mikor vonul vissza (Mandiner)
"Nagyon boldog vagyok a klubnál, jól érzem magam az országban, szeretném még folytatni a játékot" – jelentette ki a 39 éves világklasszis.
aug. 27
12:21
Becsapják az ukránok a Kurszknál harcoló katonáikat (AC News)
Ukrán hadifoglyok vallomása szerint: 15 napos harcot és garantált túlélést ígértek parancsnokaik a kurszki betörésben résztvevő katonáknak
aug. 27
12:21
Lázár megszólalt a MÁV teljesítményéről, és beleszállt Vitézybe (Telex)
A közlekedési miniszter először nyilvánult meg a Keleti megbénulása óta, azt írta, működik a pályaudvar. Szerinte Vitézy Dávid csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen, és elárulja volt kollégáit.
aug. 27
12:21
Új kezdet a könyvtárban (Nyíregyháza)
Nagyné Petró Viktória: Új kezdet című kiállítását szeptember 16-án nyitják meg a könyvtárban.
aug. 27
12:21
10 frizura Katalin hercegnétől, amit te is azonnal ki akarsz próbálni (Bien)
Katalin hercegné kétségkívül stílusikon: folyamatosan milliók követik nyomon, hogyan öltözködik, és merítenek ötletet a jobbnál jobb szettjeiből. Kifogástalan megjelenését azonban nemcsak a stílusos és kifinomult ruházatának, de mindig tökéletes frizurájának is köszönheti, ami egyébként legyen szó bármilyen eseményről, a királyi etiketthez is illes
aug. 27
12:24
Mariah Carey ugyanazon a napon veszítette el az édesanyját és a nővérét (Femcafe)
A hétvégén két családi tragédiával is meg kellett birkóznia a világhírű énekesnőnek, Mariah Carey-nek: az 55 éves híresség ugyanazon a napon veszítette el az édesanyját és a nővérét.
aug. 27
12:24
Hosszú Katinka kislánya egyéves lett, bűbájos fotókat mutatott róla az olimpikon (SzMo)
Szívmelengető posztban mutatta meg a nyár legszebb pillanatait Hosszú Katinka. A nyaralós képek között feltűnik Kamília is, aki már az első lépéseit is megtette.
aug. 27
12:27
Segítség, túl sok itt a nagyragadozó! De vajon tényleg? És mihez képest? (Agroinform)
Interjú dr. Sütő Dáviddal, a WWF Nagyragadozók programjának vezetőjével. Részletek a szürke farkas és a barna medve magyarországi jelenlétéről.
aug. 27
12:27
Az ukránok által kiszemelt orosz célpontokról kaphat listát az Egyesült Államok (Magyar Hírlap)
Ukrajna utolsó próbálkozása, hogy bevethessék az amerikai fegyvereket.
aug. 27
12:27
A legtöbb külföldi Hollandiából és Olaszországból érkezett a Szigetre (Növekedés)
Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között lezajlott Sziget fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (
aug. 27
12:27
Nő az AI kriptovaluták árfolyama, várjuk az Nvidia jelentését (BitcoinBázis)
A legtöbb AI kriptovaluta már kilábalt az augusztus eleji piaci összeomlásból. A Near Protocol (NEAR), az Artificial Superintelligence Alliance (FET), a Bittensor (TAO) és a Render (RENDER) az elmúlt héten az átlagnál is nagyobb növekedést produkált. A befektetők figyelme ugyanis az Nvidia technológiai óriás második negyedéves eredményjelentésére i
aug. 27
12:27
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Hégető Honorka-díjra (Digital Hungary)
Szeptember 22-ig lehet beadni a pályázatokat.
aug. 27
12:30
Fia szívszorító fotókat tett közzé Alain Delon utolsó karácsonyáról (Femcafe)
A francia filmművészet ikonikus alakja, akit múlt szombaton helyeztek örök nyugalomra, az utóbbi pár évben már nem mutatkozott a nyilvánosságban.
aug. 27
12:33
Globális SOS-jelzést küldött az ENSZ (Infostart)
"Egy világméretű katasztrófa" sodorta veszélybe a világ egy paradicsomi részét.
aug. 27
12:39
Videón, ahogy rendőrök az utcán teperik le a magyar influenszert, kiderült, mi történhetett (Promotions)
Csak egy elhaló "jajj"-jal tudott reagálni, mielőtt kattant volna a bilincs.

Keresés