Az AutoWallis első féléves eredményei, és az év során bejelentett akvizíciók után a Concorde felülvizsgálta és frissítette modelljét, valamint várakozásait.
A felnőtt lakosság jóllétét vizsgálta országszerte a Profession.hu legfrissebb kutatásában, specifikusan kitérve a munkahelyi jóllétre és az ehhez kapcsolódó munkavállalói elvárásokra, motivációkra.
A műhús riasztó kifejezéssé vált, míg a vegán húsalternatíva nem hangzik étvágygerjesztőnek. A cégek és a kutatók azonban rendületlenül dolgoznak azon, hogy megtalálják azt az ízében és állagában is kívánatos húshelyettesítőt, mely segíthet mérsékelni az ipari állattartással járó károkat. A legújabb találmány a porcsirke, mely kenderből készül.
Kanada hétfőn bejelentette, hogy 100 százalékos importvámmal sújtja a kínai gyártású elektromos járműveket. Ez megegyezik az Egyesült Államokban bevezetett vám mértékével, és amire a nyugati országok kormányai szerint azért van szükség, mert Kína állami támogatásokkal tisztességtelen előnyhöz juttatja saját gyártóit.
Az ellenzéki szavazók sem nézik jó szemmel Magyar Péter botrányait és bulizási szokásait, ráadásul a Tisza Párt elnöke továbbra sem beszél arról, hogyan oldaná meg az ország problémáit.
Azt írták, hogy a legnagyobb büntetést - 140 ezer forintot - egy 132 kilométer per órával száguldó autós kapta.Tudatták azt is, hogy a jelzés nélküli rendőrségi autók további 13 gyorshajtót állítottak meg, ők összesen 730 ezer forint közigazgatási bírságot és 60 büntetőpontot kaptak. A július 29. és augusztus 11. közötti két hét alatt a hídon felál
A lány szervezetében többféle kábítószert találtak. A 19 éves lány augusztus 24-én késsel támadt apjára és nagymamájára, majd megszúrt két járókelőt Mosonmagyaróváron.
Nemrégiben Olaszországban nyaraltam, és döbbenten tapasztaltam, hogy még a korábbi éveknél is arcátlanabbak lettek az olasz sofőrök (meg a svájciak… miért éppen ők, a fene tudja… meg a szintén ott vendégeskedő magyarok is, persze): elvétve sem akadt olyan úrvezető, aki indexelt volna sávváltáskor, kanyarodáskor, bepofátlankodáskor. Természetesen il
Megrendítő dolgot jelentett be Mariah Carey: elvesztette édesanyját és nővérét. A két tragédia, amelyek részletei egyelőre nem ismertek, ugyanazon a napon történt. Az énekesnő a magánélete tiszteletben tartására kérte a rajongókat és az újságírókat.
2024-ben 10. születésnapját ünnepelte a hazai vándortúrázás legszebb hagyományait a svéd Fjällräven Classic koncepciójával egyesítő túraesemény, a Fjällräven Vándortúra. A mérföldkő megünneplésére 161 túrázó gyűlt össze Európa minden tájáról a…
A kormány augusztus 1-jétől jelentősen megemelte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által kiszabható pénzbüntetési tételeket a három leggyakoribb mulasztás esetében. Ugyanakkor a megemelt NAV-büntetések 50 százalékát is el lehet tüntetni.
Az utóbbi napok puhatolódzó diplomáciai erőfeszítései ellenére sem enyhül a feszültség a Közel-Keleten Szalai Máté, az olaszországi Ca' Foscari Egyetem kutatója szerint.
Az MNB kimutatásai szerint 5173 milliárd forint megtakarítást tartanak a magyarok külföldi számlákon, ami 1000 milliárddal több, mint egy évvel korábban.
Egy dinnye súlyának legalább harmada a héja. Míg édes, szaftos gyümölcshúst falatozzuk, érdemes ezen elgondolkodni. Ha már megtermeltük, vagy valaki más megtermelte, mi pénzt adtunk érte és hazacipeltük, akkor csak jó volna valamire hasznosítani! Íme, 7 tuti ötlet, ami mind dinnyehéjból készül, hogy semmi se vesszen kárba.
A közlekedési miniszter először nyilvánult meg a Keleti megbénulása óta, azt írta, működik a pályaudvar. Szerinte Vitézy Dávid csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen, és elárulja volt kollégáit.
A német élvonalbeli-labdarúgó bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hoffenheim hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Valentin Gendrey-t a Leccétől. Az Augsburg pedig eladta a Besiktasnak Felix Uduokhai-t.
Az augusztus 25-én rendezett Győrszentiván SE–Üstökös FC Bácsa Győr-Moson-Sopron vármegyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzés emlékezetes jelenetekkel kezdődött.
Katalin hercegné kétségkívül stílusikon: folyamatosan milliók követik nyomon, hogyan öltözködik, és merítenek ötletet a jobbnál jobb szettjeiből. Kifogástalan megjelenését azonban nemcsak a stílusos és kifinomult ruházatának, de mindig tökéletes frizurájának is köszönheti, ami egyébként legyen szó bármilyen eseményről, a királyi etiketthez is illes
A hétvégén két családi tragédiával is meg kellett birkóznia a világhírű énekesnőnek, Mariah Carey-nek: az 55 éves híresség ugyanazon a napon veszítette el az édesanyját és a nővérét.
Bejelentette a Tv2 a 10. jubileumi Sztárban Sztár versenyzőit. Az már biztos, az All Stars évad is nagyon szórakoztató lesz, olyan énekesek mondtak igent.
Szívmelengető posztban mutatta meg a nyár legszebb pillanatait Hosszú Katinka. A nyaralós képek között feltűnik Kamília is, aki már az első lépéseit is megtette.