2024. augusztus 27. kedd

aug. 27
6:24
Tűz pusztított egy elektromosautó-gyárban (autopro)
A Rivian elektromos autókat gyártó üzemében csaptak fel a lángok, személyi sérülés nem történt.
aug. 27
6:24
Mészáros Péter kreatív stratégiai koordinátorként csatlakozik a Hello Agencyhez (Márkamonitor)
Mészáros Péter a Positive Adamsky Creative Head of Copywriting pozíciójából érkezett, ahol számos integrált kampány megvalósításában játszott szerepet. Emellett költőként, országos slam poetry bajnokként és artpop-előadóként több előadást, díjat és a marketingiparban elért sikert tudhat már maga mögött.   Feladata a Hello Agency bővülő szolgáltatás
aug. 27
6:24
Minél nagyobb a baj, annál több adót szedhet be az állam az új illetékből (Bank360 blog)
A kisbefektetők és a cégek is egyre több pénzüket tartják forint helyett devizában, amit a megemelt és új tranzakciós illetékkel már extrán lefölözhet az állam. A lakossági megtakarításokból már több mint 9000 milliárd forintnyi devizás.
aug. 27
6:24
Tanulási nehézségek: Így segíthetünk gyermekünknek sikeresen visszatérni az iskolába (KKV Magazin)
A Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) adatai alapján a tavalyi tanévben majdnem ötezer elsős diák bukott meg az iskolában: az évfolyamismétlők aránya 5,2 százalék volt ebben a korosztályban. Szakértők szerint ennek az is lehet az oka, hogy olyan gyerekek is elkezdik az iskolát, akik valójában még nem iskolaérettek, vagy egyes képességeik elmaradnak
aug. 27
6:27
Szörnyű megaláztatásokról vallott egy BME-gólyatáborban járt lány, egyetlen napot bírt ki, később sírva hívta fel a barátnője (Promotions)
Korábban is voltak már felháborító esetek, egyre több ilyenre derül fény.
aug. 27
6:27
Rendkívüli: A Mávinform szerint így tér vissza az élet a Keletibe (Magyar Hírlap)
Először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára.
aug. 27
6:27
A NASA nem kockáztatja meg, hogy legénységgel térjen vissza a Starliner (Rakéta)
Döntés született a Boeing Starlinere ügyében: a kapszula egyedül, legénység nélkül tér vissza a Földre szeptember elején.
aug. 27
6:27
A vég kezdete? Kétségbeesetten evakuálnak az ukránok (Mandiner)
A felszólítások ellenére az emberek, főként az idős lakosok nem hajlandók elhagyni otthonaikat.
aug. 27
6:27
Szenzorokkal jobban nő a fű, és biztosan jóllakik a gulya (Magyar Mezőgazdaság)
A legeltetés optimalizálása érdekében fontos az állatok kondíciójának és a legelőterület állapotának fenntartása, amit szenzoros megfigyeléssel és gyepfelméréssel is lehet támogatni.
aug. 27
6:27
Ez a mez lett minden idők legdrágább sportereklyéje (InStyle Men)
Kosárlabda, foci vagy Formula–1? Ugyan már! Ebben a műfajban a baseballal aligha lehet versenyezni.
aug. 27
6:33
Céges kölcsön a dolgozónak, tagnak, ügyvezetőnek – így adózik (Adózóna)
A cégeknek lehetőségük van arra, hogy a dolgozóiknak valamilyen célra kölcsönt/hitelt nyújtsanak. Ennek jogi akadálya nincsen, mivel a polgári törvénykönyv 6:383. paragrafusa azt nem mondja ki, hogy a kölcsönszerződés csak meghatározott felek között jöhet létre – a jogszabály alapján ehhez egy hitelező és egy adós kell. Tehát az, hogy kölcsönt egy
aug. 27
6:33
Hivatalos: ezek a járatok térhetnek vissza először a Keletibe (ATV)
Először a hatvani, miskolci, valamint az újszászi, szolnoki, illetve békéscsabai vonalon térhet vissza a vonatforgalom a teljes vonalára - közölte a Mávinform a Keleti pályaudvar közlekedési rendjével kapcsolatban kedden hajnalban, valamivel egy óra után.
aug. 27
6:33
Késes kultúra – a solingeni támadás margójára (Magyar Hírlap)
Hat évvel ezelőtt, 2018. augusztus végén írtam ezt a három rövid kis történetet az akkor még menekülteknek nevezett migránsok másfajta kultúrájáról.
aug. 27
6:33
Salma Hayek ismét emlékeztette a világot, hogy egy igazi bombázó 57 évesen és ősz hajjal is: fürdőruhában mutatta meg mesés alakját (InStyle)
A közel 58 éves színésznő újra elkápráztatta a világot szexi bikinis fotójával, ráadásul egy fontos leckét is tanított nekünk az ősz hajról.
aug. 27
6:33
Könnyű meghackelni a legjobb versenybringákat (ICT Global)
A professzionális kerékpározás az egyik legkeményebb versenysport. Története súlyos botrányokkal, évekkel később kiderült doppingolásokkal terhelt. A bringák automatizálásával, az intelligens technológiák integrálásával újabb veszély jelent meg: a rendszerek egyre könnyebben megbuherálhatók.
aug. 27
6:36
Erre figyeljünk, ha szabadstrandon fürdünk (AQUA)
A strandok belépődíjai évről évre emelkednek, ezért sokan az ingyenes szabadstrandokat választják pihenésük helyszínéül. Ám a szabad fürdőzésnek is vannak szigorú szabályai, amelyeket ha nem tartunk be, komoly pénzbírságra számíthatunk. Figyeljük a táblát!Nyílt vizekben fürödni csak azokon a helyeken szabad, amelyek nem esnek tiltó rendelkezés alá,
aug. 27
6:36
Próbáld ki: ezzel a módszerrel evés közben égetsz kalóriát (Femcafe)
A legjobb benne, hogy nem szükséges drasztikus változásokat eszközölnöd a kitűzött cél érdekében.
aug. 27
6:39
Kiadták a riasztást – kemény időjárásra kell számítani kedden (Blikk)
Kedden a napsütés mellett több helyen is zivatarra lehet számítani. Reggel főként a Dunántúlon, délután elsősorban a középső és keleti tájakon alakulhat ki szórványosan zápor, zivatar. A nagy lehűlésre azonban várni kell, ugyanis a hőmérséklet elérheti akár a 36 fokot is
aug. 27
6:39
Nagy Márton Orbán Viktorral egyeztet: új kkv államtitkárság jöhet létre az NGM-ben (ATV)
Az elmúlt napokban többen vészharangot kongattak, mert szerintük a nemzetgazdasági miniszter "cash flow problémákat" azonosított. Nagy Márton az atv.hu számára egyértelművé tette: a cash flow megközelítés éves viszonylatban a költségvetési hiánycél teljesítésének a módjáról szól. A cash flow probléma nem az állam finanszírozását vagy a kincstári eg
aug. 27
6:39
Tudják-e, hol mérte Magyar Péter a 38 fokot? (Mandiner)
A lépcsőházban, ahol a lift van, s aminek három oldala üveg, szerkezete pedig vas.
aug. 27
6:39
A Titanic elsüllyedésének évében született és a II. világháborúban is harcolt a világ legidősebb élő férfija (naphire.hu)
John Alfred Tinniswood abban az évben született, amikor a Titanic elsüllyedt, és amikor Új-Mexikó és Arizona amerikai állam lett.
aug. 27
6:42
A helyiek szerint már Lisszabon is kezd élhetetlenné válni a turizmus miatt (Hamu és Gyémánt)
Egyes lakosok szerint annyira sok turista érkezik a portugál városba, hogy még azt is kétszer meg kell gondolniuk, hogy egyáltalán elhagyják-e a lakásukat. A túlturizmus következtében Lisszabon szűk utcáit elöntötték a tuktukok, így a közlekedés egyre nehézkesebb, írja a Euronews.
aug. 27
6:45
Így indulnak újra a járatok a Keleti pályaudvarról (Infostart)
Fokozatosan tudják fogadni és indítani a vonatokat az érintett vonalakon.
aug. 27
6:45
Négy csapatkapitánya is lesz a Veszprém kézilabdacsapatának (Magyar Hírlap)
Négy különböző sorozatban indulnak a bakonyiak.
aug. 27
6:48
Miért kell több vámot fizetnie az MG-nek Európában? (Autónavigátor)
A nyár elején publikálta az Európai Bizottság (EB) a Kínából érkező villanyautókra vonatkozó büntetővámok százalékos értékét, azóta viszont több komoly
aug. 27
6:48
Eddig rosszul használtad a szőnyegeidet, és még csak fel sem tűnt - ideje változtatnod! (Glamour)
Legyen szó nappaliba, hálószobába, fürdőszobába vagy éppen folyosókra szánt szőnyegekről, napjainkban teljesen természetes, hogy hatalmas kínálatból válogathatunk. Ez viszont egyúttal azt is jelenti, hogy nem feltétlenül sikerül megtalálnunk azokat a darabokat, amelyekre tényleg szükségünk van. Így pedig könnyen megeshet az is, hogy egész eddig ros
aug. 27
6:48
Demszky: Magyarországon a hetvenes években bontakozott ki 1968 szelleme (Könyves Magazin)
Új könyvében Demszky Gábor a felmenőiről, a Kádár-rendszer ellenzékéről és a 2010 óta eltelt időszak politikai és személyes eseményeiről is beszél. Olvass el a szeptember második felében érkező könyvből egy részletet!
aug. 27
6:51
Hőség a munkahelyeken: ismét riasztást adtak ki! (HR Portál)
Péntek éjfélig másodfokú hőségriasztás van érvényben az országban. A Munkavédelem Foglalkoztatás-felügyelet ismertetőt tett közzé a munkavállalók biztonsága érdekében.
aug. 27
6:51
Fontos! Erre a 17 dologra figyelj oda, amikor gyümölcsfát ültetsz! (Agroinform)
Erre figyelj oda, amikor gyümölcsfát ültetsz a kertedbe! De csak ha bőséges termést akarsz.
aug. 27
6:51
Újabb evakuálások a donyecki régióban (Magyar Hírlap)
A felszólítások ellenére, főként az idős lakosok nem hajlandók elhagyni otthonaikat.
aug. 27
6:51
Áruszállítás az Audi Hungariánál: többet és okosabban vasúton (newtechnology.hu)
Az Audi Hungaria Mission:Zero környezetvédelmi programjának keretében tudatosan keresi a lehetőségeket környezeti lábnyomának csökkentésére. Ehhez jól illeszkedik az Audi Konszern 2024 tavaszán elindított kombinált vasúti szállítási megoldása (Kombinierte Verkehre), mely
aug. 27
6:51
Elszaladnak előlünk a német és az osztrák bérek (Növekedés)
Forintban nagy ütemű a hazai keresetek növekedése, azonban most a magyar munkavállalók által leginkább preferált két ország bérei is elszálltak, így megállt hozzájuk képest a bérfelzárkózás. Más országokhoz képest azonban szépen zajlik a folyamat.
aug. 27
6:51
Mi a frász folyik itt? Beleszállt a kínaiakba Orbán embere (Nyugati Fény)
Nevesítették is az "ellenséget".
aug. 27
6:51
Pár nap alatt félmilliónál a Crypto All-Stars előértékesítés – ez a következő 100x mém érme? (BitcoinBázis)
A kriptovaluta piac továbbra is ki van éhezve a mém érmékre, amelyek együttes piaci kapitalizációja jelenleg több mint 42 milliárd dollár. A virágzó ökoszisztémában napi szinten jelennek meg új projektek, most pedig egy ígéretes előértékesítésen van a fókusz. Ez a projekt olyan megközelítéssel érkezik, amely egyedülálló a piacon. Habár még csak mos
aug. 27
6:51
Feltérképezték a BME-n, milyen betegségekkel jár együtt a depresszió (Helló Sajtó!)
Egy saját fejlesztésű betegségtérkép segítségével, a módszertan finomításával, a depresszió új altípusait azonosították a Műegyetem bioinformatikusai. A Nature Communicationsben megjelent kutatás eredményei hamarosan a kezelésekben is hasznosíthatók lesznek.
aug. 27
6:51
Ne dobd a kukába a tojáshéjat! Így hasznosítsd újra (Bien)
Ha összeütünk egy jó rántottát vagy bepanírozzuk a hétvégi rántott húst a tojásba, mindig olyan sok tojáshéj felgyülemlik, amit az embernek bár nincs szíve kidobni, mégis megteszi, hiszen nem tudja, mégis mire lehetne felhasználni, mert hát tulajdonképpen semmire sem lehet újrahasznosítani. Vagy mégis? Ne dobd ki a tojás héját a kukába, hiszen rend
aug. 27
6:54
Együttműködési megállapodást írt alá a Volvo Trucks és a DSV (Márkamonitor)
A Volvo Trucks és a Dsv globális logisztikai vállalat háromszáz elektromos nehézkategóriás tehergépjárműről szóló együttműködési megállapodást írt alá. Ez az üzlet a Volvo elektromos teherautók eddigi legnagyobb kereskedelmi megrendeléseinek egyike. A megrendeléssel a Dsv az egyik legnagyobb elektromos nehézkategóriás tehergépjármű-flottával rendel
aug. 27
6:54
Élre került Budapest (MMonline)
Az International Workplace Group második „Work from Anywhere Barometer” felmérése szerint Budapest lett a világ legjobb „workcation” városa, és ezzel olyan városokat utasított maga mögé, mint New York, Berlin és Szingapúr.A „workcation” kifejezés olyan tevékenységre utal, amelyek során az utazók a nyaralás meghosszabbítása érdekében a munkát és a s
aug. 27
6:57
Kiderült, hogy mikor kezdik el építeni Magyarország tengeri kikötőjét (Menedzsment Fórum)
A trieszti kikötői hatóság közlése szerint szeptember 2-től 2025 december 31-ig medertisztítási munkák lesznek a csatornában, amelynek rakpartján Magyarország terminált létesít.
aug. 27
6:57
Mégis mi a fene történik a dunaújvárosi kórházban? (naphire.hu)
Nem működik a személyzeti lift, nincs vécépapír, szappan és fertőtlenítő a mellékhelyiségekben a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban.
aug. 27
6:57
Egy hónapig is eső nélkül maradhatnak a magyarok néhány évtized múlva (Magro)
A 2081-2100-ra valószínűsíthető jóslat szerint akár egy teljes hónapig nem lesz jelentősebb eső július és szeptember között Magyarország középső és északi területein.
aug. 27
7:00
Tiborcz István cége érdeklődhet az eladó Budapest Marriott hotel iránt (444.hu)
Nem jó az ingatlanpiaci helyzet, így nem biztos, hogy nagy verseny lesz a szállodáért, de a Bdpst Group elindulhat a tenderen.
aug. 27
7:00
Második napja bombázzák nagyon intenzíven Ukrajnát az oroszok (444.hu)
A kurszki betörés után rákapcsoltak az oroszok, egész Ukrajnát támadás fenyegeti.
aug. 27
7:00
Lehúzták a búzaárakat az olcsó fekete-tengeri termények (Agrofórum)
Amerikában kiegyenlített parkettet, míg Párizsban inkább eladói túlsúlyt lehetett látni a hétfői kereskedési napon a terménypiacon.
aug. 27
7:03
Vigyázat, baj lehet az ATM-ekkel! – pénzt is leemelhetnek a számláról (Infostart)
Egy banki ügyfél pénzt akart befizetni az ATM-be, de nem működött, és távozásakor nem lépett ki a rendszerből, így nem sokkal később megcsapolták a számláját.
aug. 27
7:03
Gulyás Gergely bemondott egy számot a meleg miatt elhalasztott műtétekről, némi trükközéssel próbálják azt alátámasztani (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
aug. 27
7:03
Ausztráliában már télen is sorra dőlnek a melegrekordok (Magyar Hírlap)
Az ország nyugati részén kívül több más régióban is 40 Celsius-fok feletti hőmérsékletet mértek.
aug. 27
7:03
Már a Kutyapárt és a Mi Hazánk is új választást akar az óbudai korrupciós botrány miatt (Mandiner)
A kerületben mindenki új választást akar, csak a Gyurcsány által vezetett DK nem.
aug. 27
7:05
Zelenszkij válaszcsapásra készül, F-16-osokkal támadná az oroszokat (Mandiner)
Az ukrán elnök folytatja a sikerkommunikációt, miközben hullik szét alatta az ország.
aug. 27
7:09
Paralimpia 2024: Mocsári Bence célja a pontszerzés (Magyar Hírlap)
Szerdán kezdődik a párizsi paralimpia.

Keresés