2024. augusztus 3. szombat

aug. 3
18:33
Fájdalmas vallomás, Friderikusz Sándor ezért mondott nemet a szerelemre, erős véleménye van a legendás showmannek (Promotions)
Annyian és annyiszor találgatták már, hogy miért nem állapodott meg, hogy választ adott a kíváncsiskodóknak.
aug. 3
18:33
Hámori Luca a Helif elleni meccs után: Éreztem, hogy ez ma nem fog menni! (Mandiner)
Történelmet írt a kőszegi ökölvívó a párizsi olimpián.
aug. 3
18:39
Stana Alexandra elárulta, hogyan látja saját magát: "Én hagyom, hogy a hangosak hangoskodjanak" (Blikk)
Stana Alexandra saját bevallása szerint teljesen más személyiség a táncparketten és a magánéletben. Egyszerre tartja magát extrovertáltnak és introvertáltnak, és bár szeret emberek között lenni, nem tartja magát hangadónak. Sőt, nagy társaságokban kifejezetten szeret a háttérbe vonulni és csak figyelni.
aug. 3
18:39
Felszentelték a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben (HírTV)
Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is - hangoztatta Kelemen Hunor a kommunizmus idején elárasztott erdélyi település újjáépített templomának felszentelése alkalmával szombaton rendezett ünnepségen.
aug. 3
18:39
Hámori Luca: Éreztem, hogy ez most sajnos nem jöhet össze, ezért csak próbáltam élvezni (444.hu)
A magyar bokszoló az Imane Helif elleni veresége után azt mondta, kikapcsolta telefonján az értesítéseket, miután elkezdődött a meccse körüli felhajtás.
aug. 3
18:39
"Teljesen benne vagyok a menopauzában" - Anastacia Füreden fagyizik és tabukat döntöget (Sassy)
Anastacia óriási bulit csapott a Paloznaki Jazzpikniken, majd elment fagyizni - de vajon milyen ízvilág nyerte el a tetszését, és hogy van most a klimaxról nyíltan beszélő 55 éves énekesnő?
aug. 3
18:45
Hetedik helyen áll az eladási sorban a Skoda elektromos modellje (Tiszta Jövő)
Tovább növelte eladásait a cseh Skoda Auto. A német Volkswagen konszernhez tartozó legnagyobb cseh autógyár az idei első fél évben 448 600 személygépkocsit értékesített, 3,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében - közölte a Skoda Auto pénteken.
aug. 3
18:45
Évekkel tovább élhetnek az olimpikon futók egy új kutatás szerint (Hamu és Gyémánt)
Bár az élsportolókkal kapcsolatosan sokunknak a túlhajtás juthat az eszébe, egy új tanulmány teljesen ellentmond ennek az állításnak. A vizsgálat szerint ugyanis az olimpikonok szervezetei még időskorban is sokkal strapabíróbb.
aug. 3
18:45
Közelít Ukrajna bukása? (Magyar Hírlap)
Egyre szűkül a mozgósítás alóli felmentésre jogosultak köre.
aug. 3
18:45
Battai Sugár szerint az ad erőt a további munkához, hogy több van a női kardcsapatban (Demokrata)
A női kardcsapat a negyeddöntőt nem tudta sikerrel venni, pedig egy darabig kézben tartotta a japánok elleni összecsapást.
aug. 3
18:45
Elektromos töltőkkel felszerelt parkolóhelyeket alakítottak ki Budapesten (Öko-drive)
A fővárosi önkormányzat négy forgalmas közlekedési csomópontban elektromos töltőkkel felszerelt, úgynevezett e-Mobilitási pontokat hozott létre, ahol külön útburkolati festéssel jelölt parkolóhelyek állnak rendelkezésre a megosztott elektromos autók számára - közölte a főpolgármesteri hivatal pénteken az MTI-vel
aug. 3
18:51
Nem hisz majd a szemének: fényes tűzgömb robbant Magyarország felett az éjszaka (Blikk)
Fényes tűzgömb villant fel az éjjel folyamán, amit elsősorban az északnyugati tájakról lehetett megfelelően látni. Több kamera is lencsevégre kapta a látványos hullócsillagot. A tűzgömb olyan meteornak számít, melynek fényessége eléri vagy meghaladja a Vénusz fényességét.
aug. 3
18:51
Az avokádó sötét titkai (Agroinform)
Ne vigyük túlzásba az avokádófogyasztást.
aug. 3
18:51
Belehalt az éhségsztrájkba egy bebörtönzött orosz aktivista (ATV)
Belehalt az éhségsztrájkjába Pavel Kusnir, az Oroszország távol-keleti részén fekvő Birobidzsánban bebörtönzött orosz zongoraművész és háborúellenes aktivista - közölte honlapján az OVD-Info orosz civil jogvédő szervezet.
aug. 3
18:51
A parfümtől illatos találkozás, ami megpecsételi egy fiú és egy lány életét – Olvass bele! (Könyves Magazin)
Aanchal Malhotra lírai szépségű, az érzékekre ható regényében a történelem vihara zilálja szét két fiatal szerelmét és álmait. Most elolvashatod a fejezetet, melyben először pillantják meg egymást egy parfümüzletben. Fotó: Aashna Malhotra
aug. 3
18:51
Magyar Péter Szentendrén piknikezett "isteni töltött lángossal és házi sörrel" (SzMo)
A politikus megköszönte a kedves fogadtatást a szentendrei Talpra Magyarok pikniken. Latte avokádó hiányában kénytelenek voltak beérni az isteni töltött lángossal és házi sörrel.
aug. 3
18:51
Felszentelték a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát (Demokrata)
Bözödújfalu a kitartás, összefogás és újjászületés jelképévé vált, erről beszélt Kelemen Hunor.
aug. 3
18:51
Iványi Gáboréknál újabb ellenőrzések jönnek: Karácsony Gergelyt is figyelmeztette a kormányhivatal (Nyugati Fény)
Egyre undorítóbb, amit Orbánék tesznek.
aug. 3
18:51
Donald Trump Bitcoinnal rendezné az Egyesült Államok államadósságát (BitcoinBázis)
Bő három hónap van hátra az amerikai elnökválasztásokig, a feszültség pedig szinte már tapintható. A Bitcoin 2024 konferencián Donald Trump magasra tette a lécet a Bitcoinnal kapcsolatban, a republikánus elnökjelölt ugyanis kulcsfontosságú szerepet szán a digitális aranynak az amerikai gazdaság életében. Trump most tovább fokozza Bitcoin-kampányát:
aug. 3
18:57
Az igazi lokálpatrióta a közössége boldogulását képviseli (Magyar Hírlap)
A civil közösségek lélekkel töltik meg a városias infrastruktúrát, és őrzik a palóc identitást.
aug. 3
18:57
Valter Attila csodálatos hajrával negyedik az olimpián (Demokrata)
Valter Attila a negyedik helyen ért célba az országúti kerékpárosok férfi mezőnyversenyében.
aug. 3
18:57
Hámori Luca: Az ellenfelemre nem lehet mondani egy rossz szót sem (Telex)
A magyar ökölvívó azt is mondta, hogy az elmúlt pár nap mindenkinek nehéz volt.
aug. 3
18:59
Battai Sugár szerint az ad erőt a további munkához, hogy több van a női kardcsapatban (Magyar Hírlap)
A világbajnok női kardcsapat a negyeddöntőt nem tudta sikerrel venni.
aug. 3
18:59
Valter Attila: Kivárásra játszottam, okosan versenyeztem (Telex)
Az olimpiai negyedik kerékpáros hitt abban, hogy ott lesz a végjátékban a legjobbak között, ez eredmény pedig sokat dob a magabiztosságán.
aug. 3
19:03
Elvették Justin Timberlake jogosítványát (Blikk)
Határozatlan időre bevonták Justin Timberlake jogosítványát New York államban, miután a bírósági tárgyalásán ártatlannak vallotta magát. Az énekest még júniusban vették őrizetbe a rendőrök, mert áthajtott egy stoptáblán, valamint nem tudta egyenesen tartani az autóját. A 43 éves sztár az ügye első tárgyalásán nem tudott személyesen jelen lenni, miv
aug. 3
19:03
Valter Attila: Ez a negyedik hely életem végéig el fog kísérni (444.hu)
Akkora bravúrt vitt véghez a magyar biciklis a kerékpáros mezőnyversenyben, amire még saját maga sem számított.
aug. 3
19:03
Hámori Luca az elvesztett mérkőzés után: "Éreztem, hogy ez most sajnos nem jöhet össze" (SzMo)
A magyar sportoló az Imane Helif elleni veresége után nyilatkozott az M4 Sportnak. Edzőjével nem beszéltek meg különös taktikát, csak önmagát adta.
aug. 3
19:03
Bözödújfalu a kitartás, összefogás és újjászületés jelképévé vált (Magyar Hírlap)
A település története az egész erdélyi magyar közösség számára figyelmeztetés.
aug. 3
19:03
Ukrajna azt állítja, hogy elsüllyesztett egy orosz tengeralattjárót (Telex)
Eközben az oroszok egyre több területet szereznek egy fontos ukrán logisztikai központnál.
aug. 3
19:09
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség fájdalomdíjat ajánlott fel azoknak, akik veszítenek Imane Helif ellen (ATV)
Az oroszok által vezetett Nemzetközi Ökölvívó Szövetség fizet azoknak is, akik kikapnak Imane Heliftől.
aug. 3
19:09
Veszélyes lenne a bazsalikom? (Magyar Hírlap)
Vajon a növény minden része biztonságosan fogyasztható?.
aug. 3
19:15
A kamatplafon alól már a THM-padlásra viszik a lakáshiteleket a bankok (ProfitLine)
Több bank is drágított a lakáshitelein az elmúlt napokban, így egyre gyakrabban kerülnek az ajánlatok a június végével megszűnt 7,3 százalékos kamatplafon fölé. A személyi kölcsönöknél viszont folytatódtak augusztus elején a kamatcsökkentések, ráadásul újabb nagybank emelte meg a felvehető összeg maximumát - derül ki a Bank360.hu összegzéséből.
aug. 3
19:15
Negyvenéves szabályt írt felül az amerikai Legfelsőbb Bíróság – Súlyos gazdasági következményekkel járhat a lépés (Portfolio)
A közvélekedéssel ellentétben az amerikai Legfelsőbb Bíróság döntése a négy évtizedes Chevron-doktrína hatályon kívül helyezéséről jó eséllyel a testület eddigi leginkább vállalkozásellenes ítéletei közé tartozhat. A vállalatoknak – különösen az erősen innovatív cégeknek – okozott kár súlyos lehet, és hosszú távon komoly következményekkel járhat az
aug. 3
19:15
300 milliós bírságot kapott a Wizz Air (Igényesférfi.hu)
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmának megsértése miatt mintegy 307 millió forintos bírságot szabott ki a Wizz Air légitársaságra a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa. A Wizz Air közölte, megtámadja a GVH megalapozatlan, az utasok érdekeit nem szolgáló határozatát.
aug. 3
19:15
Valter Attila: Segített, hogy élveztem a mindennapokat a faluban (Demokrata)
Valter Attila szerint a sikerének egyik titka az volt, hogy jól át tudta élni az olimpiai hangulatot.
aug. 3
19:15
Békemisszió ide, Tusványos oda, Orbán óriási erőkkel próbálja ellopni a show-t, de sehogy se sikerül neki (Telex)
Magyar Péter a Lájkbajnokság történetének leghosszabb győzelmi sorozatával tarolja le a nyári uborkaszezont. De kik lehetnek azok a fideszes standuposok, akik gyorsabban töltik meg a Puskást, mint Azahriah, és ki tudja NER-gyalázó mémekkel fél kézzel leverni a nagyüzemi propagandagyárakat?
aug. 3
19:17
Hivatalos: Marquinhos távozik a Ferencvárostól (Igényesférfi.hu)
A brazil Marquinhos két és fél év után távozik a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától.
aug. 3
19:21
Megszólalt Hámori Luca: "csak próbáltam élvezni" (ATV)
Hámori Luca elvesztette a mérkőzést Imane Helif ellen.
aug. 3
19:21
Megérkeztek a Leapmotor első autói Európába (autopro)
A Leapmotor és a Stellantis vegyesvállalata leszállította az első elektromos autókat Kínából Európába.
aug. 3
19:21
Rovarölőszer hatására kevésbé találják meg a virágillatokat a poszméhek (Tiszta Jövő)
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézete (ATK NÖVI) kimutatta, hogy a rovarirtószerrel kezelt poszméhek később indulnak megkeresni, és kisebb valószínűséggel találják meg a tesztelt virág-illatanyagot.
aug. 3
19:21
Magyarokat mentett ki a kormány Libanonból (Magyar Hírlap)
Itt vannak a részletek.
aug. 3
19:21
Hámori Luca: Hálás vagyok, hogy idáig eljuthattam (Demokrata)
Hámori Luca elveszített mérkőzése után értékelt a sajtó előtt. Fürjes Balázs is nyilatkozatot tett.
aug. 3
19:21
Verstappen legtöbb tippje elúszni látszik (Racing)
Verstappen egyik tippje bejött az idei szezonra, a másik három azonban jelen állás szerint valószínűleg nem fog megvalósulni.
aug. 3
19:21
Kézikaszások a Nyakas Farmon (Magyar Mezőgazdaság)
A kasza és a sarló semmit nem változott az elmúlt 16 évben. Ugyanakkor a résztvevő csapatok, az ismerős arcok némi eltérést mutatnak: az arcvonások lettek cserzettebbek, a mozdulatok, a suhintások pedig mintha erősen megfontoltabbá váltak volna.
aug. 3
19:21
5 isteni diétás püré, amivel leválthatod a burgonyapürét (Bien)
A burgonyáról Európa az 1500-as évek végéig azt sem tudta, micsoda, ugyanis Dél-Amerikából hozták be a spanyol konkvisztádorok. A krumplit könnyebb termeszteni, mint a gabonaféléket, ezért kétszáz év alatt a legnépszerűbb terménnyé vált, hiszen a szegény parasztemberek elsőszámú étele lett. A krumplit mindenhogy szeretjük: főve törtkrumplinak, sütv
aug. 3
19:23
Norris nem tudja, mikor kérjen szívességet a McLarentől (Racing)
A McLaren hagyományosan nem nevez ki első számú versenyzőt a csapaton belül, és Norris sem vágyik rá, hogy csak úgy megkapja ezt a státuszt.
aug. 3
19:27
Váratlan döntést hozott Vilmos: csúnyán megalázta ezzel Kamillát (Femcafe)
Vilmos herceg egyre magabiztosabban hoz meg olyan döntéseket, melyek hatással vannak az egész famíliájára – és még akkor sem retten vissza, ha egy bizonyos lépésével nyíltan szembe megy egy rokonával.
aug. 3
19:27
Valter Attila a szenzációs sikere után: még fel sem fogtam, el sem hiszem, hogy olimpiai negyedik vagyok (SzMo)
Szerinte a negyedik hely annak is köszönhető, hogy engedte, hogy átélje az egész olimpiai hangulatot. Nehéz időszakon van túl.
aug. 3
19:27
Kurucz Adrienn: A világ legszerencsésebb asszonya (WMN)
Angéla úgy érezte, egy évet, sőt ötöt, vagy még annál is többet adna az életéből, ha ő lehetne az a lány a harmadik emeleti ablak mögött. Gondtalan, fiatal, kacér teremtés, akihez az ő férje időnként szerelmesen, és vágytól tüzelve felsurran. Mindeközben a szerető azt gondolja, hogy
aug. 3
19:27
Boczkó Gábor: Jó eredmény, meglepetésekkel (Magyar Hírlap)
Összegzett a szövetségi kapitány.

Keresés