A nyugat-kínai Tibeti-fennsíkon található Guliya-gleccserből származó jégmintákban több mint 1700 ősi vírust fedeztek fel kutatók. Az Ohiói Állami Egyetem által vezetett vizsgálat során egy 1000 láb hosszú jégmagot elemeztek, amely 41 ezer éves múltra tekint vissza.
Florin Barbu mezőgazdasági miniszter közölte, hogy a román kormány a mezőgazdasági földterületek biztosítási rendszerének jóváhagyását tervezi egy sor intézkedéssorozat részeként, amelynek célja, hogy segítse az aszály sújtotta gazdákat.
Generációk nőttek fel azzal a tudattal, hogy a vitorlázás úri sport, és most valóban az lett – egyre nagyobbak a hajók a Balatonon, és a kikötők is egyre drágábbak. Ezt pedig egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, így rohamtempóban tűnik el a szocializmus idejében sarjadt vitorláskultúra.
6363 interjút adott a Partizán fideszes változatának szánt Köztérnek, de állítólag nem tudta, hogy valójában mi ez a csatorna, akivel beszélgetett, ezért erre hivatkozva most letiltatná a már felvett beszélgetést. Azt kéri mindenkitől, jelentse a videót. A Köztér szerint másról van szó.
Ha valódi dalmát élményre vágysz, Šibenik tengerpartján a Dalmát Etnofalu a Neked való úti cél! Az autentikus kőházak, a történelemmel átitatott hangulat, és a tengerpart közvetlen közelében található hangulatos utcácskák…
Képzeld el, hogy egy egészséges, lédús almának csak a magját fogyasztod el, a többit pedig kidobod. Durván leegyszerűsítve ez történik most a csokoládégyártás során – remélhetőleg már nem sokáig. Egy új eljárás ugyanis a kakaóbab minden részét hasznosítaná majd, és ez lehetővé tenné, hogy ne hozzáadott cukorral édesítsék a világ legkedveltebb édess
A velencei filmfesztivált nemcsak a filmművészet, hanem a divat rajongói is árgus szemekkel figyelik. Az esemény vörös szőnyege gyakorlatilag kifutóvá alakul át, ahol a filmvilág legkiemelkedőbb sztárjai a legnevesebb divattervezők kreációit vonultatják fel. Mutatjuk a fesztivál első napjának leggyönyörűbb ruhakölteményeit!
A hétvégi walesi Ceredigion Rallyval nemcsak az ERC-szezon érkezik el hetedik futamához, de öt év után az Egyesült Királyság is visszatér a rallysport nemzetközi térképére.
2023-ban az uniós vállalkozások 59 százaléka érte el a digitális intenzitás legalább alapszintjét; a kis- és középvállalkozások körében az arány 58 százalék, a nagyvállalatok esetében 91 százalék volt – tájékoztatott az Eurostat.
A Fanta narancstartalma hatalmas visszhangot keltett, ugyanis kiderült, hogy országonként eltérő lehet a népszerű narancsos üdítő összetétele. Az Olaszországban forgalmazott Fantában több a narancs, mint a magyar termékben, de a szomszédunkban, Ausztriában árult üdítő hozzávalói között is van eltérés.
Néhány napja világra jött a Nyilas Nappal és Ascendenssel született Hailey Bieber és a Halak-Nappal, Skorpió-Ascendenssel rendelkező Justin Bieber első gyermeke, aki a Jack Blues nevet viseli. Hailey horoszkópjában a gyermekre utaló szektorban, az 5-ik házban, a harcias Kosban lévő Hold heves és spontán érzelmi megnyilvánulásokat jelent: Hailey nem
A brownie egy csokis csoda, ami a házibulik, zsúrok vagy csak a sima hétköznapok sztárja lehet, bármikor is sütjük. Igazán puha és szaftos brownie-t azonban nem könnyű készíteni, ám brownie-kekszet annál inkább! Az íze szinte ugyanolyan, sőt mennyei, ráadásul pillanatok alatt elkészül. A sós verzió pedig maga a csokiálom!
Ha laktató és ízletes fogást szeretnél készíteni hétvégére, akkor a paradicsomos húsgombóc remek választás lehet. És most, hogy nyakunkon az iskolakezdés és ismét beindul a rohanás, érdemes nagyobb mennyiséget főzni az ételből, így a maradékot akár le is fagyaszthatod.
Szeptember 2. és 16. között a VI. kerület lakói ügydöntő szavazáson dönthetnek arról, hogy betiltják-e a rövid távú lakáskiadást, köztük az Airbnb-t is, Terézvárosban. Soproni Tamás VI. kerületi polgármester szerint a tiltás javára válna a városrésznek, amely hasonlóan sok belvárosi területhez, sokat vesztett lakóiból az elmúlt években. A szavazás
Alakszai Zoltán főispán rendkívüli megbeszélést hívott össze a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területén, legfőképp Sajóbábonyban és környékén terjengő etil-merkaptán ügyében - közölte a kormányhivatal sajtószolgálata pénteken az MTI-vel.
Kriston Peti a rendhagyó társkereső reality első évadában próbált szerencsét, de házassága nem alakult túl jól, így továbbra is keresi az igazit. A Házasság első látásra izmos sztárja a Borsnak mesélt a társkeresés nehézségeiről.
Mintegy 12 hét után végre hazatér a Boeing Starliner űrhajó szeptember 6-án, ám a fedélzeten utazó asztronauták, Butch Wilmore és Sunita Williams kénytelenek továbbra is a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) maradni. A Starliner hajtóművei meghibásodtak és héliumszivárgás lépett fel, ezért a NASA bejelentette: az űrhajó nem elég biztonságos ahhoz, hogy a
A Blikk fotókat közölt a Drága örökösök színészéről, amint alkoholproblémái miatt az utcán feküdt. Egy szakértő szerint lehetséges, hogy megsérthette ezzel Molnár Gusztáv személyiségi jogait a róla méltatlan helyzetben készített fotó közlésével. A bulvárlapnál a Media1 érdeklődésére ezt vitatták.
Sokszor volt már róla szó, hogy ideje lenne megreformálni a hagyományos strandbüfékínálatot, ám a folyamat nagyon lassan halad. De nem Ábrahámhegyen, ahol egy huszárvágással megoldották a problémát: az Ábra büfében a Dobrumbával együttműködve teljesen lecserélték a kínálatot.
Az MVM Csoport részesedést szerzett a világ egyik legnagyobb mélytengeri földgázmezőjében, miután pénteken lezárult az MVM Csoport és az azerbajdzsáni állami tulajdonú Southern Gas Corridor CJSC közötti tranzakció.
Ezért gyakran születtek olyan típusok, amikről csak kevesebb szó esett, mert réteg modellek voltak, esetleg egy másik csúcsmodell árnyékában érkeztek, vagy szimplán csak rossz volt az időzítésük. Ezekből szemezgetünk most. Fiat Dino A népautóiról ismert Fiat még masszívan arany korszakát élte a 60-as évek végén, ezért simán belefért, hogy mutatós
A Szekszárdi Járási Ügyészség közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat egy 47 éves férfi ellen, aki tavaly októberben, öngyilkossági szándékból felrobbantott egy gázpalackot a dombóvári társasházi lakásában, amellyel közveszélyt idézett elő.
Hét és félmillió forint értékű cigarettával kitömött bőröndöket szagolt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Gucci nevű keresőkutyája. A pénzügyőrök az M1-es autópályáról Komárom-Esztergom vármegyében terelték le a román kisbuszt egy kontroll erejéig, olvasható a NAV honlapján.
A röszkei határkirendeltség munkatársai egy német Mercedesben dermatológiai termékeket találtak. A fecskendők és ampullák felfedezéséhez még röntgenkészülék sem kellett. Egy másik alkalommal egy teherautóba rejtett 120 karton cigaretta megtalálásához azonban képalkotó diagnosztikát vetettek be a pénzügyőrök, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (